Támogatások, pályázatok

Március 21-ig áll fenn az anyakecske birtokon tartási kötelezettség

NAK

Mivel az Államkincstárhoz annak munkarendje miatt egy adott napon nem lehetett támogatási kérelmet beadni, így az állatok birtokon tartási kötelezettsége ennek megfelelően alakult.

Az anyakecsketartás csekély összegű támogatását igénybe vevő mezőgazdasági termelőnek, a támogatási kérelmében megjelölt anyakecskéket a támogatási kérelem benyújtására meghatározott időszak utolsó napját követő naptól kezdődően, száz naptári napos időtartamban folyamatosan a birtokán kell tartani.

A támogatási kérelmeket a Magyar Államkincstár közleménye alapján 2017. november 1. és december 10. között kellett postai úton benyújtani a kincstárhoz. Mivel a benyújtás utolsó napja olyan napra esett, amelyen a hatóságnál a munka szünetelt, így a határidő a következő munkanapon járt le. A birtokon tartási kötelezettség a leírtak szerint 2017. december 12-től 2018. március 21-ig áll fenn, amely időszak alatt annak minden napján a központi ENAR nyilvántartásban is legalább annyi, a támogatási feltételeknek megfelelő nőivarú kecskének kell lenni, mint a támogatási kérelemben szereplő egyedszám.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Milliárdos pályázatok az agrárium megújítására: szőlőtől az erdőig

2025. szeptember 3. 09:10

Több agrárágazat is új pályázatokra számíthat ősszel. A szőlősgazdáktól a díszkertészeken át az erdészekig mindenkit érintenek az új támogatási formák.

Zöldalapú jövőtervezés indul: elrajtolt az ÖSZ-ZI projekt

2025. augusztus 29. 14:10

A 2025. január 1. és 2028. december 31. között megvalósuló, röviden „ÖSZ-ZI” projekt fő kedvezményezettje az Agrárminisztérium.

Két nap alatt több mint 70 milliárd forint előleget fizetett ki a Kincstár

2019. október 21. 10:02

Az idei évben a 2019. évi Egységes Kérelemmel összefüggésben a Kincstár összességében mintegy 20 intézkedés, támogatási konstrukció tekintetében tervez előleg-, rész- illetve végkifizetéseket.

Megkezdődött a közvetlen agrártámogatások végkifizetése

2025. március 1. 14:10

A Magyar Államkincstár 2025. február 25-én megkezdte a a 2024. évi Egységes Kérelem keretében beadott támogatási kérelmek végkifizetését.

Szarvasmarhatartók, még beadható ez a pályázat!

2023. május 19. 11:17

Az Agrárminisztérium felhívja a figyelmet, hogy tejhasznú szarvasmarhák tartásához kapcsolódó állatjóléti támogatás kapcsán a támogatási kérelmeket 2023. május 31-ig lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz. A felhívás 28 milliárd forint keretösszegű.

Nem kell beküldeni a hozamigazolást

2018. szeptember 20. 07:53

2018-től már nem kell hozamigazolást benyújtani a Kincstár részére a szemes fehérjetakarmány-növényt termelőknek.