8℃ 5℃
november 14. Aliz, Vanda, Huba, Klementina
Támogatások, pályázatok

Pályázati felhívás indul az állami génmegőrzési feladatok ellátására

MTI

Az Agrárminisztérium (AM) nemcsak az állami intézmények keretei között őrzött, hanem a civil szféra kezelésében lévő géngyűjteményeket is kiemelt fontosságúnak tartja, ezért egy több mint 140 millió forintos keretösszegű támogatási felhívást tett közzé a honlapján - tájékoztatott a tárca környezetügyért felelős államtitkára hétfőn.

Rácz András – az AM közleménye szerint – kiemelte, a Kárpát-medence Európa egyik legrégebbi és leggazdagabb mezőgazdasági kultúráját őrzi. Az ország sajátos klimatikus és ökológiai viszonyai, a termesztésben eltöltött hosszú idő és az ezzel együtt járó szelekció következtében „kultúrnövényeink hihetetlen értéket jelentő gazdagsága alakult ki és a magyar nemzeti identitás részét képezik” – tette hozzá.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy „ezen növénygenetikai erőforrásaink felkutatása, megőrzése, fenntartása stratégiailag fontos élelmezés- és élelmiszerbiztonsági kérdés, hiszen ez által tudjuk csökkenteni a külföldi szaporítóanyagok iránti kiszolgáltatottságunkat és megteremteni a magyar mezőgazdaság függetlenségét, azaz a génmegőrzés nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai érdekünk”.

Rácz András elmondta, hogy a most pályázható támogatás fő célja a mezőgazdasági és kertészeti termelés hazai növényi biológiai alapjainak, genetikai anyagainak megőrzése, fenntartása és fejlesztése. A pályázatra államháztartáson kívüli jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek (gazdasági társaságok, alapítványi fenntartású felsőoktatási intézmények, civil szervezetek) vagy természetes személyek (magánszemélyek, egyéni vállalkozók) jelentkezését várják, akiknek a tulajdonában levő génkészletek nem minősülnek nemesítői munkagyűjteménynek.

A pályázat keretében elszámolhatóak közüzemi díjak (például villany, gáz, vízdíj), a projekt megvalósításához nélkülözhetetlen szolgáltatások és tárgyieszköz-beszerzések, üzemanyagköltség (erő- és munkagépek üzemanyagköltsége) valamint dologi kiadások (például irodaköltség, műtrágya, növényvédő szer). A pályázat lehetőséget biztosít a meglévő géngyűjtemények fejlesztésére, az infrastruktúra modernizációjára. Pályázni gyógy-, illóolaj és aromanövény, dísznövény, gyümölcstermő növények, szőlő, zöldségnövények, valamint szántóföldi növények génbanki gyűjteményével lehet – részletezte az államtitkár.

A közlemény szerint a pályázatokat március 16-ig lehet benyújtani. A pályázati felhívás és a további információk a kormany.hu oldal dokumentumtárában érhetők el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Milliárdos pályázatok az agrárium megújítására: szőlőtől az erdőig

2025. szeptember 3. 09:10

Több agrárágazat is új pályázatokra számíthat ősszel. A szőlősgazdáktól a díszkertészeken át az erdészekig mindenkit érintenek az új támogatási formák.

Jó hírekkel köszönt be az ősz! Milyen pályázatok nyílnak meg?

2018. október 10. 12:07

Fejleszteni akkor kell, amikor van rá támogatási lehetőség, mert lehet hogy amikor fejleszteni szeretne, akkor a megfelelő forrás nem fog a rendelkezésére állni!

Megnyílnak a pályázatok a szőlőtermesztők és borászatok számára

2020. június 22. 11:17

Az agrártárca a 2019. évben bevezetett szőlőültetvényekben végzett zöldszüret támogatását kiterjeszti 2020-ban.

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

2023. november 20. 08:10

A vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Bakonycsernyén.

Öntözésfejlesztés: hol és hogyan érdemes?

2018. december 10. 10:38

Örvendetes, hogy az öntözésfejlesztésben konkrét lépéseket alapozott meg a kormány, de ügyelni kell arra, hogy maradjunk a realitásoknál – figyelmeztetnek elemzésükben az OTP Agrár szakértői.