25℃ 17℃
június 21. Alajos, Leila
Támogatások, pályázatok

Péntektől indul az agrártámogatások előlegfizetése

MTI

Október 16-tól megindul az agrártámogatások előlegfizetése - jelentette be az agrárminiszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Nagy István hangsúlyozta: a közös agrárpolitika keretében négy nagy támogatási jogcímcsoporton – a közvetlen támogatások, a Vidékfejlesztési Program pályázatai, a nemzeti támogatások és a piaci támogatások csoportján – keresztül a magyar agrárium évente átlagosan 700 milliárd forint támogatásban részesül, a tavalyi kifizetések elérték a 793 milliárd forintot. Az idén a gazdálkodók 169 ezer egységes kérelmet nyújtottak be, ötmillió hektár mezőgazdasági területre. Ezekből három nagy támogatási forma esetében fizetnek előleget az egységes kérelmekben jelzett támogatási igények után – mondta a miniszter.

Az előleg mértéke a közvetlen támogatásoknál kérelmenként maximum 70 százalék, a területalapú vidékfejlesztési támogatásoknál – mint például az agrár-környezetgazdálkodási intézkedés vagy az ökológiai gazdálkodásra történő átállás támogatása – maximum 85 százalék lehet – ismertette. A gazdálkodók által idén benyújtott egységes kérelmekre a Magyar Államkincstáron keresztül – az előleget és az előlegfizetés lezárulta után november 1-jét követően fizethető részfizetéseket is beleszámítva – még 290 milliárd forintot fizetnek ki – emelte ki. Ebből a tervek szerint több mint 232,5 milliárd forint a közvetlen támogatásokhoz, 37,5 milliárd forint a területalapú vidékfejlesztési támogatásokhoz, 15,5 milliárd forint pedig olyan nemzeti agrártámogatásokhoz kapcsolódik, mint például az állattartók átmeneti nemzeti támogatása, ötmilliárd forintot pedig már kifizettek az uniós krízistartalék maradványából.

Nagy István közölte: az előlegfizetés fő célja, az őszi munkák zavartalan elvégzésének, a termelők pénzügyi stabilitásának, likviditásának biztosítása. A miniszter szerint prioritást élvez, hogy minél több termelő részesülhessen előrehozott kifizetésben, és minden jogcímen elinduljon az utalás, amelyen arra van lehetőség. Megjegyezte: a területalapú támogatásokon túl egyes kulcságazatokat célzottan segítő támogatások – mint például a tejelő tehenek vagy az anyajuhok után kapható támogatások – kifizetését is megkezdik.

Mészáros József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke elmondta: az előlegkifizetéseket a kisebb ügyfelekkel kezdik. Kiemelte: 7800 levelet küldtek ki az egységes kérelmekkel kapcsolatosan pontosításért, a MÁK elnöke azt kérte, hogy a megszólított gazdák minél gyorsabban válaszoljanak ezekre a mihamarabbi kifizetés érdekében. A MÁK 2016-tól előzetes elbírálással is segíti a gazdákat, hogy mindenki pontosan tudja, mire számíthat – emlékeztetett Mészáros József. Azt is kérte a gazdáktól, hogy a kérelmeket elektronikusan adják be, mert így gyorsabb a feldolgozás, és a gazdák is gyorsabban jutnak a pénzükhöz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

2025. június 18. 13:10

Szeptembertől pályázhatnak a vízfelhasználás hatékonyságát javító gazdálkodói közösségek, akár 75 millió forintot is elnyerhetnek.

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

2025. június 17. 13:10

Július 1-jétől nyújthatók be a kérelmek a rendkívüli, uniós krízisalapból finanszírozott támogatásra a kukoricatermelőknek.

Rendkívüli támogatás az aszállyal sújtott kukoricatermelőknek

2025. június 11. 10:10

Az aszálykárokat szenvedett, legfeljebb 50 hektáron kukoricát termelők július 1–15. között kérhetnek célzott támogatást.

Közeleg az egységes kérelmek benyújtási határideje

2025. június 4. 13:30

Június 10-ig adhatók be az egységes kérelmek – a határidő jogvesztő, így a gazdálkodóknak nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

Két nap alatt több mint 70 milliárd forint előleget fizetett ki a Kincstár

2019. október 21. 10:02

Az idei évben a 2019. évi Egységes Kérelemmel összefüggésben a Kincstár összességében mintegy 20 intézkedés, támogatási konstrukció tekintetében tervez előleg-, rész- illetve végkifizetéseket.

Megindult a területalapú támogatási előlegek kifizetése

2021. október 19. 07:17

Idén a gazdálkodók 166 ezer egységes kérelmet nyújtottak be, ötmillió hektár mezőgazdasági területre.

A teljesítési időpont helyes értelmezése és alkalmazása

2018. november 13. 14:48

Az adófizetési kötelezettség főszabályként az ügylet Áfa tv. szerinti teljesítési időpontban keletkezik. Teljesített gazdasági eseményről akkor beszélünk, mikor az ügylet megvalósul.

Eddig 60 milliárd forint támogatási előleget fizetett ki a gazdáknak az MVH

2016. október 28. 13:23

Eddig 60 milliárd forint előleget fizetett ki a gazdáknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az uniós és nemzeti agrártámogatásokból - mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke pénteken az MTI érdeklődésére.