8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Támogatások, pályázatok

Részleges teljesítés után is fizethető támogatás az Agro-ökológiai Programban

Agrárminisztérium

Az agrártárca még az idei évben bevezeti az Agro-ökológiai Programban (AÖP) vállalt gyakorlatok részleges teljesítése esetén alkalmazandó sávos kifizetési rendszert.

Az idén útjára indított AÖP-ben a gazdálkodó teljes gazdaságával vesz részt, s támogatásra teljes mezőgazdasági területe után akkor jogosult, ha a program feltételeit teljesíti. Azonban az első kérelmezési és kérelemfeldolgozási tapasztalatok rámutattak, hogy a programban vállalt kötelezettségeket csak részben teljesíteni képes termelők esetében is helye lehet kifizetésnek.

Ezért az Agrárminisztérium úgy döntött, hogy a részleges teljesítésekre sávos kifizetési rendszert dolgoz ki, amit az Európai Bizottsággal sikerült úgy jóváhagyatnia, hogy az már a 2023-ban benyújtott kérelmekre is alkalmazható legyen.

A részleges teljesítés lehetőségének ellenére az AÖP továbbra is egy olyan támogatási konstrukció, melyben kizárólag a jogosultsági feltételek üzemi szinten történő vállalása és maradéktalan teljesítése alapján állapítható meg és fizethető ki teljes összegű támogatás.

A most bevezetett sávos kifizetési rendszer annak lehetőségét teremti meg, hogy az AÖP feltételeinek részleges teljesítése esetén egy csökkentett támogatási összeg kifizethető legyen. 

Ennek eredményeként a tárca módosította a 15/2023. (IV. 19.) AM rendeletet „az Agro-ökológiai Programhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól”, amely tartalmazza a csökkentett kifizetések leírását.

A rendeletmódosítás a 2023-ban egységes kérelmet benyújtó valamennyi gazdálkodóra nézve kedvezőbb helyzetet teremt, ezzel kapcsolatos tennivaló nincs, a Kincstár az új feltételek szerint fogja a támogatási döntéseket meghozni.

A részleges teljesítés esetén alkalmazott kifizetések a következőképpen alakulnak:

1. A mezőgazdasági termelő minden a gazdaságában releváns földhasználati kategóriában (szántó, ültetvény és gyep) teljesíti az összes választott gyakorlatot – 100%-os kifizetés.

2. A mezőgazdasági termelő csak egy földhasználati kategóriában nem teljesíti a választott gyakorlatot/gyakorlatokat, de a gazdaság teljes területének legalább 70%-án teljesíti a gyakorlatokat – 50%-os kifizetés.

3. A mezőgazdasági termelő csak egy földhasználati kategóriában nem teljesíti a gyakorlatot/gyakorlatokat, de a gazdaság teljes területének legalább 50%-án teljesíti a gyakorlatokat – 30%-os kifizetés.

4. A gazdálkodó nem teljesíti a választott gyakorlatokat egynél több földhasználati kategóriában, vagy a gazdaság teljes területének több mint 50%-án – nincs kifizetés.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sokrétű pályázati felhívások segítik a gazdákat

2025. március 2. 16:10

A lezárt és a bírálat alatt lévő beruházási pályázati konstrukciókra jelentős túligénylés volt. 40 pályázati felhívás meghirdetése várható.

Megkezdődött a közvetlen agrártámogatások végkifizetése

2025. március 1. 14:10

A Magyar Államkincstár 2025. február 25-én megkezdte a a 2024. évi Egységes Kérelem keretében beadott támogatási kérelmek végkifizetését.

Megjelent a külterületi utak fejlesztését segítő pályázat

2025. február 4. 14:40

A felhívásra kizárólag a pályázati felhívás 3. mellékletében szereplő vidéki térségekben működő települési önkormányzatok vagy azok konzorciumai nyújthatnak be támogatási kérelmet.

Fiatal gazda pályázat: tízmilliókkal segítik a fiatalokat

2025. január 15. 17:10

Az elnyert támogatásból 14,6 millió forint összeg szabadon fordítható olyan beruházásokra, amelyeket a pályázat nem támogat.

Siránkozással nem versenyezhetnek a magyar fűszerpaprika-termelők

2023. szeptember 10. 09:10

A magyar fűszerpaprika-termelőknek akkor van esélyük kiváló minőségű termékeikkel a piacon maradni, ha megkülönböztetik magukat az előállítási költségeik miatt árban kedvezőbb, de minőségben gyengébb, az európai uniós piacon komoly versenytársként megjelenő tömegárutól.

Már csak pár nap maradt méhanya-támogatás igénylésére

2018. július 31. 08:32

A Magyar Államkincstár felhívja a méhészgazdálkodók figyelmét, hogy az Európai Unióban található kaptárak állománypótlásának támogatására (méhanya-támogatás) 2018. augusztus 3-ig nyújthatják be kifizetési kérelmeiket.

Többletforrásban részesülnek az állattartók

2021. július 28. 08:36

A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István tárcavezető.

8,5 milliárd forint jut évente a borászat fejlesztésére

2018. március 6. 12:54

Magyarországon 2010 óta 20 ezer hektárnyi szőlőültetvény újult meg, 1500-2000 hektárral nőtt a szőlőterület, a ténylegesen betelepített terület 80 ezer hektár.