Terményárak

A búza ára emelkedett, miután Oroszország visszavágott Ukrajnának

Agrofórum Online

A kukorica kivételével emelkedtek az árak a terménypiacokon ezen a héten. Chicagóban a búza 3,9 százalékkal, a szójabab 1,5 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal lett drágább, a kukorica kurzusa 0,3 százalékkal csökkent.

Európában a malmi búza 1 százalékkal, a repce 1,4 százalékkal, a takarmánybúza pedig 0,7 százalékkal került többe, a kukorica 5,2 százalékot vesztett értékéből.

Eszkaláció

Oroszország katonai válasza az ukrajnai támadásokra a hét elején, a gabonakereskedőkben egyre nagyobb kétségeket ébresztett annak kapcsán, hogy a Fekete-tengeren kialakult helyzet hamarosan véget ér.

„A búzapiacon szoros figyelemmel fogják kísérni ezeket az eszkalációkat, különösen a hatalmas short, azaz árcsökkenésre spekuláló pozíciók miatt” – mondta Mike Castle, a StoneX munkatársa. Hozzátette, hogy a folyamatban lévő konfliktus bármilyen jelentősebb eszkalációja még jobban felhajthatja a búza árát.

Csapások kockázata

„Az igazi fő kockázat az lenne, ha Oroszország újra csapásokat mérne az ukrán exportinfrastruktúrára, ami potenciálisan mind a kukoricát, mind a búzát érintené” – mondta.

Hétvégi csapadék

Az Egyesült Államokban ezen a hétvégén várható csapadék hasznosnak bizonyulhat a növekedés korai szakaszában lévő növények számára.

„Az ötnapos csapadékmennyiség várhatóan eléri a 2,5-10 centimétert vagy többet a Déli-síkságtól az Appalache-hegység déli részéig, majd egy másodlagos esőzési terület északkelet felé alakulhat ki” – közölte az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) agráridőjárás-előrejelzésében. „A Nagy-tavak környéki államok egyes részein jelentős, 2,5 centiméteres vagy annál nagyobb eső is előfordulhat, főként a hétvégén és a jövő hét elején.”

Szójabab

A szójabab a negyedik egymást követő kereskedési napon drágult. Virginia McGathey, a McGathey Commodities munkatársa azonban kétségesnek tartja, hogy a szója határidős drágulása hosszabb ideig fennmaradjon.

„A szójababnak esélye sincs jelentősen emelkedni, hacsak az amerikai-kínai kapcsolatok nem változnak és nem kezdenek jobban együttműködni” – mondta. „A kereskedők belefáradtak a vámokkal kapcsolatos hírekbe, és nem lesznek agresszívek sem hosszú, sem rövid távú pozíciókban, amíg teljesen meg nem értik, mi történik, és a saját szemükkel nem látják a következményeket.”

Széles látókör

Az Egyesült Államokban, a Fekete-tenger térségében és a Kínában javuló termésviszonyokról szóló jelentések féken tartják a gabona határidős árait – mondta Tomm Pfitzenmaier, a Summit Commodity Brokerage munkatársa.

Pfitzenmaier hozzátette, hogy némi támogatást nyújt a piacnak Donald Trump amerikai elnök azon kijelentése, miszerint az Egyesült Államok és Kína hamarosan magasabb szintű tárgyalásokat kezdhet a kereskedelmi nézetkülönbségekről.

További termékek

A kevésbé a figyelem középpontjában lévő termékek árai vegyesen mozogtak. A zab 1,1 százalékkal, a rizs 1,2 százalékkal, a szójaolaj 1,3 százalékkal, a kakaó 3,9 százalékkal, a kávé 4,4 százalékkal, a pálmaolaj pedig 0,9 százalékkal drágult a kereskedési devizában számolva. A szójaliszt 0,2 százalékkal, a cukor 3,2 százalékkal, a narancslé pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb egy hét alatt.

Kilátások

A technikai alapú kereskedési adatok már kirajzolódott mintázatából egyes platformok az Egyesült Államokban heti alapon kakaó drágulását jelzik. A repce és a rizs esetében havi alapon drágulást jeleznek az előzetes adatok. Az ilyen technikai elemzéseket többnyire az úgynevezett japán gyertyák, már kialakult mintázatai alapján készítik.

Ez az egyik legnépszerűbb technikai elemzési eszköz a tőzsdei és egyéb pénzügyi piacokon. Az árfolyammozgások vizuális megjelenítésére használják őket, és fontos jelzéseket adhatnak a trendek folytatásáról vagy megfordulásáról.

Ezek az információk semmilyen esetben sem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, árupiaci termékek vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy javaslatnak. A cikk készítéséhez több forrásból is felhasznált információk a múltbeli hozamokra, teljesítményekre, azok változására vonatkoznak. Az árak jövőbeni alakulására vonatkozóan nem lehetséges a múltbeli adatokból és információkból megbízható következtetéseket levonni. Az egyes terménypiaci eszközökkel történő kereskedés eltérő kockázatokkal jár, ezek nem minden befektető számára javasoltak vagy alkalmasak.

Az Agrofórum és a cikk szerzője nem vállal felelősséget azzal kapcsolatban, hogy a megfogalmazott előrejelzések és kockázatok, valamint a valós ármozgások a jövőben a piaci várakozásoknak megfelelően alakulnak és a valóságban is beigazolódnak. A cikkben szereplő adatok és trendek csupán tájékoztató jellegűek. Az Agrofórum és a cikk szerzője nem vállal felelősséget a cikkben szereplő információk alapján történő kereskedésből esetlegesen keletkező veszteségekért, költségekért és károkért. Javasoljuk, hogy az egyes befektetési döntések meghozatala előtt mindenki tájékozódjon részletesen és több forrásból, valamint konzultáljon személyesen egy befektetési tanácsadóval.

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagyobb lehet a vártnál az amerikai búzatermés

2025. július 12. 11:10

Amerikában inkább csökkentek, míg Európában inkább emelkedtek a főbb terményárak a héten.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Az aratás jó ötödével végeztek Ukrajnában

2021. július 26. 11:49

Az ukrán gazdaságok 14,1 millió tonna gabonát takarítottak be a vetésterületük 21,8 százalékáról, átlagosan 4,18 tonna/hektár termésmennyiséget értek el - közölte a kijevi mezőgazdasági minisztérium.

Rekordszinten vannak az ukrán almakészletek

2019. május 23. 07:33

Májusban a jó minőségű étkezési alma ára növekedni kezdett a kiskereskedelemben, mialatt a nagykereskedelmi árak alacsonyak maradtak.

Oroszország megfenyegette a Nyugatot

2023. április 11. 10:41

Oroszország pénteken azzal fenyegetőzött, hogy megkerüli az ENSZ-közvetítéssel létrejött gabonával kapcsolatos megállapodást, hacsak nem szüntetik meg a mezőgazdasági exportjának akadályait.

Az ENSZ-főtitkár aggódik az ukrajnai gabonaalku miatt

2023. április 15. 14:47

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár levélben fordult Oroszországhoz, Ukrajnához és Törökországhoz, hogy aggodalmát fejezze ki a gabonaszállítási megállapodás végrehajtásával kapcsolatban.