Terményárak

A kőolaj árának zuhanásával a kukorica és a szójabab ára is több éves mélyponton

Agrofórum Online

Alapos árcsökkenéssel indult a hét a terménypiacikon. Chicagóban a búza 3 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab 0,8 százalékkal, a repce pedig 2,2 százalékkal lett olcsóbb. Európában is mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Erősen érződött a kereskedésben, hogy a nyersolaj ára 3 százalékkal csökkent, illetve az, hogy a termésre jótékony hatású esőket jósolnak a brazil szójabab-termelő területek esetében. Emellett a kereskedők várják pénteki amerikai termésjelentést is, amit elkezdtek beárazni.

Elemzők szerint az amerikai határidős kukorica ára több mint három éve nem volt olyan alacsony szinten, mint most, a szójabab határidős jegyzései pedig kétéves mélypontra kerültek, mivel a nyersolaj árának meredek csökkenése átterjedt a mezőgazdasági termékek piacára.

Esik az eső és az árak

Elemzők szerint a technikai alapú értékesítés és a kedvező esőzések Brazília száraz növénytermesztő területein hozzájárultak a gabonaárak leszorításához, miután a múlt héten visszaesett a szójabab kurzusa a dél-amerikai betakarítási kilátások javulása miatt.

Hátrány és előny

A veszteségek nagy csapást mértek az amerikai gazdákra, akik tavasszal vetik el a következő terményeiket, de előnyösek az állattenyésztőknek, akiknek gabonát és szójababot kell vásárolniuk takarmányként.

Etanol és bioüzemanyag

„Ha a kőolajpiacot alacsonyan tartják, akkor nagyon nehéz lesz a helyzet gabona esetében is” – mondta Jim Gerlach, az A/C Trading brókercég elnöke.

Az olaj ára több mint 3 százalékot esett. A veszteségek a mezőgazdasági piacokat sújtják, mert a kukoricából etanolt, a szójaolajból pedig bioüzemanyagot állítanak elő.

Több csapadék

Brazíliában, a világ legnagyobb szójabab-exportőrében a közelmúltbeli esőzések csökkentették a termésveszteségekkel kapcsolatos aggodalmakat. A Maxar időjárás-előrejelző cég szerint a héten várhatóan kissé nagyobb területen lesz az eső.

Fordul a kocka

„A novemberi és decemberi brazíliai szárazság után Brazíliában javul a termés időjárása, és a vita arról fog szólni, hogy mennyivel lesz nagyobb a termés” – nyilatkozta Matt Ammermann, a StoneX árupiaci kockázati menedzsere.

Globális jelentés

A gabonakereskedők kiigazították pozícióikat, mielőtt az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) frissíti globális keresleti/kínálati becsléseit a pénteken esedékes havi jelentésben.

„Hamarosan további növekedést tapasztalhatunk a brazil szójabab termésére vonatkozó előrejelzésekben – mondta Ammermann. – Mivel Argentína termése is jól néz ki, idén rekord nagyságú dél-amerikai szójababtermés várható.”

Fagyos hangulat

Európában a malmi búza 2,25 eurós mínusz után 218,5 euróba, a kukorica 2,5 eurós árcsökkenést követően 193,5 euróba, a repce 3,75 eurós lejtmenet hatására 419,5 euróba, a takarmánybúza pedig 1,1 angol fontos mínusz után 182,15 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Az ünnepi hangulat közben új helyzet alakult ki

2020. január 4. 10:17

Összességében az látható, hogy az év végi gazdaság-politikai események pozitív hatását erősíthetik a fundamentális tényezők is, melyek közül a legnagyobb bizonytalanság a kukorica árának emelkedésében lehet, bár ma az amerikai elemzők még a kukorica jegyzésénél is a vételt ajánlják.

Jó terméshozamokat értek el idén a gazdálkodók

2019. október 10. 08:11

A 3 tonna körüli napraforgóátlag világszinten is rekord, kukoricából ugyanakkor a tavaszi szárazság miatt a várakozásokhoz képest hektáronként 1-1,5 tonnával kevesebb termett.

Vegyes képet mutattak múlt héten a gabonapiacok

2020. április 27. 05:37

Európában múlt héten vegyes kép rajzolódott ki a gabonatermékek piacán, hiszen a négy kiemelten fontos agrártermék közül a takarmánybúza és a kukorica ára emelkedett. A malmi búza és a repce viszont olcsóbb lett öt nap alatt.

Megugrott a búza határidős ára a háborús aggodalmak miatt

2023. augusztus 19. 08:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárta a hetet.