Terményárak
Terményárak

A magyar élelmiszeripar teljesítménye 1,5 százalékkal nőtt tavaly

A magyar élelmiszeripar teljesítménye 1,5 százalékkal nőtt tavaly

Agrofórum Online

A magyar élelmiszeripar teljesítménye 1,4,-1,5 százalékkal nőtt tavaly, meghaladva az ipari átlagot, a termelés értéke 2880 milliárd forintot tett ki a 2015-ös 2831 milliárd forint után - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeriparért felelős alelnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Éder Tamás ismertette, az élelmiszeripar belföldi értékesítése 1713 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi  1681 milliárd forintról. Az export 1,6 százalékos növekedése mellett a belföldi értékesítés tavaly 1,2 százalékkal bővült. Így mivel a belföldi élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom ennél jelentősebben, 3 százalékkal nőtt, a magyar élelmiszeripar belföldön ismét piacot veszített – mondta Éder Tamás. Jelezte: a magyar áruk aránya az élelmiszerüzletekben mintegy 70 százalék.

A NAK alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az emelkedés kevésbé volt jelentős a meghatározó agrárhátterű ágazatokban – hús-, a tej, zöldség-gyümölcsfeldolgozás -, míg nagyobb volt például az állateledel-gyártásban, az izocukor előállításban. Ezek strukturális gondokat jeleznek – mondta, hozzátéve, hogy mindezt a versenyképesség javításával lehet orvosolni. Ehhez szavai szerint a magyar élelmiszeriparban jelentős fejlesztésekre van szükség. A fejlesztési források az idén várhatóan jelentősebb mértékben rendelkezésre állnak majd a Vidékfejlesztési Programból illetve a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program forrásaiból – mondta Éder Tamás.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke felidézte, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megalakulása óta napirenden tartja az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) csökkentését: már 2014-ben javaslatot tett arra, hogy – a költségvetés helyzetének függvényében – lépésről-lépésre csökkenjen az egyes termékpályákon 5 százalékra az áfakulcs. A kormány az utóbbi években több élelmiszer esetében csökkentette az áfakulcsot – például a sertés, a baromfi, a tojás -, ugyanakkor azokon a termékpályákon, ahol ez még nem történt meg, a magas áfa miatti áfacsalás a legálisan működő szereplők számára mind nagyobb problémát jelent – tette hozzá.

Ezért a NAK továbbra is fenntartja javaslatát az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésére, hiszen ez visszaszorítaná feketegazdaságot, és javítaná a feldolgozóipar versenyképességét. Emlékeztetett: napirenden van például a hal általános forgalmi adójának mérséklése. Az áfacsökkentés költségvetési igénye az alapvető élelmiszerek esetében összességében a piacfehéredés, és a fogyasztás növekedése miatt mintegy 150 milliárd forint lenne – jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet: a magyar agrárium versenyképességének növeléshez a gazdaságfehérítés mellett elengedhetetlen az együttműködés feltételeinek javítása. Ezért a közelmúltban a NAK előterjesztett egy integrációs javaslatot, amelyet társadalmi vitára bocsátott. A tervezet a NAK honlapján elérhető, április 30-ig várják minden érintett véleményét.

Győrffy Balázs beszélt arról is, hogy tavaly több kereskedelmi lánccal együttműködve sikeres népszerűsítő kampányt szervezett a NAK a magyar dinnyének és almának, ezt az idén kiegészítenék a gombával, illetve a sütőipari termékekkel.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Két és fél éves mélyponton a párizsi búza

2024. február 20. 13:10

Európában az eladók kerültek fölénybe a hétfői kereskedési napon a terménypiacokon.

A várhatóan jó búzatermés miatt csökkent az ár

2024. február 17. 09:40

Inkább árcsökkenéssel zárult a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a kukorica 0,4 százalékkal, a repce pedig 2,4 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. A szójabab azonban 1 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a repce azonban drágult.

Tovább csúsztak a lejtőn a terményárak

2024. február 16. 13:10

Alapos mínuszokat hozott a csütörtöki kereskedési nap a terménypiacokon. Chicagóban a búza 3,3 százalékkal, a kukorica 1,2 százalékkal, a szójabab 0,6 százalékkal, a repce pedig 2,5 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Meddig esnek még? – Újabb hároméves mélyponton a kukorica és a szójabab

2024. február 15. 08:40

A szerdai nap korrekcióval telt a terménypiacokon a tengerentúlon és Európában is.

Zsírcsökkentett, fehérjékben gazdag húskészítmények fejlesztésébe kezdtek Debrecenben

2023. február 2. 15:02

Egészséges, életkorspecifikus, zsírcsökkentett, rostban és fehérjében gazdag húskészítmények kidolgozásába kezd a Gulyás és Társa Kft. konzorciumi partnerségben a Debreceni Egyetemmel - jelentették be a három éves projekt nyitórendezvényén csütörtökön.

Kiváló minősítést kapott a SPAR Regnum húsüzeme

2019. július 1. 11:33

Az idén 15 éves Regnum Húsüzem és Oktatóközpont működésének köszönhetően a kiváló minőségű friss hús és a SPAR neve szorosan összefonódott.

Óriási lehetőségek rejlenek az élelmiszeriparban

2023. július 2. 07:37

A 2014-2020-as támogatási időszakban az élelmiszeripar számára több mint 468 milliárd forint forrás megítélésére került sor, a mostani, 2021-2027-es ciklusban pedig még ennél is nagyobb forrással terveznek.

A mohar termesztése

2018. november 1. 13:39

Kínában a mohar a legelterjedtebb élelmezési céllal termesztett kölesféle, Európában inkább madáreleségként használják. A mohar környezeti igényeit, a biológiai alapokat és az egyes termesztéstechmológiai elemeket foglalja össze az írás.