Terményárak

A vártnál kevesebb szójababot vesznek a kínaiak az USA-tól

Agrofórum Online

Amerikában vegyes hangulatban, míg Európában egyértelmű vevői fölénnyel zárult a hét a terménypiacokon.

Chicagóban a búza 1,5 százalékkal, a repce pedig 1,4 százalékkal drágult, miközben a kukorica 0,4 százalékkal, a szójabab pedig 0,6 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Arlan Suderman, a StoneX vezető nyersanyagpiaci közgazdásza szerint az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) exportértékesítési jelentése megmutatta, hogy a szójabab értékesítési üteme milyen messze van az USDA korábbi előrejelzéseitől:

„Kína volt a szójabab kiemelt vásárlója 32,5 millió tonnával, de ebből 18,0 millió a korábbi eladások ismeretlen célpontokról történő áthelyezése volt. Más szóval, még mindig nem látjuk azt a típusú szójabab-kereskedelmet, amely általában az évnek ebben a szakaszában látni.”

Eközben egy hosszú hajósor folytatja a szállításokat Brazília és Kína között. A mai napig a szójabab értékesítése összesen 29 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, és az USDA lefelé módosított exportcéljának eléréséhez képest is a szezonális ütem alatt van.

A heti exportértékesítési jelentés szerint a 2023/2024-es gazdálkodási szezonban kukorica, a szójabab és a búza exportértékesítése is felülmúlta a várakozásokat szeptember 29. és október 5. között. A kukoricánál 910 400 tonna, a szójababnál 1 056 800 tonna, a búzánál pedig 652 000 tonna az adat. Az USDA Kínába és ismeretlen célállomásokra 181 000 tonna őszi búza szállítását jelentette be.

„Jelentősnek számít, hogy Kína búzát vásárolt – mondja Naomi Blohm, a Total Farm Marketing vezető piaci tanácsadója. – Ez arra utal, hogy a búzájuk és valószínűleg a kukoricatermésük nem alakult olyan jól ezen a nyáron, ahogy azt feltételeztük. Ez azt is jelenti, hogy élelmet akarnak biztosítani arra az esetre, ha a háborúk tovább eszkalálódnának a világban” – tette hozzá.

Európában a malmi búza 4 eurós plusz után 237,25 euróba, a kukorica 0,5 eurós áremelkedést követően 200,25 euróba, a repce 10,5 eurós megugrás hatására 425,5 euróba, a takarmánybúza pedig 1,65 angol fontos plusz után 184,55 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Az egész hetet nézve az Egyesült Államokban nőttek, Európában pedig csökkentek az árak. Chicagóban a búza 2 százalékkal, a kukorica 0,4 százalékkal, a szójabab 1,3 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal ugyan drágult. Európában a malmi búza 1,6 százalékot, a kukorica 2,6 százalékot, a repce 3,5 százalékot, a takarmánybúza pedig 1,8 százalékot vesztett értékéből.

(Fotó: Iowa Soybean Association/Facebook)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkenhet a búza és a kukorica ára a jövő héten az USA-ban

2025. január 25. 08:10

Európában a malmi búzáért 1,43, a kukoricáért és takarmánybúzáért 0,2-0,2 százalékkal adtak többet, a repce árszintje 0,8 százalékkal esett.

Tízéves mélypontra zuhanhatnak a globális gabonakészletek

2025. január 24. 11:10

A kínálat 6 millió tonnával csökkenhet, miközben a fogyasztás rekordot dönt. Ez a készletek további visszaesését okozza.

Kilőtt a kukorica ára a héten

2025. január 11. 09:10

Európában a malmi búzáért 1,6, a takarmánybúzáért 0,9%-kal adtak kevesebbet, a kukoricáért 0,6, a repcéért 4,5%-kal kellett többet fizetni.

A búza árának esésével indult az év

2025. január 4. 09:10

Európában csak áremelkedést lehetett látni, a malmi búzáért 2,8 százalékkal, a kukoricáért 3,2 százalékkal, a repcéért 1,2 százalékkal, a takarmánybúzáért pedig 1,3 százalékkal kellett többet fizetni.

Hosszú távon csökkenhet a kukorica ára a kedvező betakarítás miatt

2023. október 23. 17:10

Miután a száraz tavasz azzal fenyegetett, hogy csökken a szántóföldeken az Egyesült Államokban a kukoricatermés, a gazdálkodók valószínűleg az ország valaha volt harmadik legnagyobb termését takarítják be.

Ezek voltak az amerikai agrárium legnagyobb kihívásai 2020-ban

2020. december 31. 05:47

A 2020-as év egyedülálló kihívásokat hozott a mezőgazdaságban. A koronavírus-járvány érzékenyen érintette a gazdákat, de az időjárási események is problémákat okoztak a különböző régiókban.

Az emelkedő gabonaárak miatt több őszi búzát vetnek

2020. november 25. 06:44

Az őszi búza nagyobb vetésterülete az első következménye az augusztusban kezdődött mezőgazdasági nyersanyagár-ralinak.

A lassú kínai eladások miatt stagnál a szójabab ára

2019. október 25. 04:36

A szójabab ára október 11. óta a 928 és 944 dollárcent közötti sávban oldalaz. Szeptember végén még 883 dollárcentbe került egy véka szójabab, az árfolyam ezt követően erősödött a jelenlegi szintre.