Terményárak

Az aszály megszűnt, jöjjön egy hónapnyi meleg!

Agrofórum Online

Az itthoni események fontosabbak és a heti összefoglalás élére kívánkozik, hogy az elmúlt napok esőzése meghozta a tavasziaknak a nedvességet, sőt reményeink szerint a búzának is jót tett még.

A rendszeresen járt útvonalok esetében kialakulnak olyan pontok, amit az érdeklődő folyamatosan követni tud és ezzel én is így vagyok. Teljes mértékben szubjektív, de az összehasonlítás miatt érdekes, hogy az a kukoricatábla, aminek a homokos, dombos részén hetekig nem fejlődött a növény, a héten megindult és intenzív növekedésbe kezdett. A tábla másik részén, ahol kicsit mélyebb a terület, már szép, fejlett az állomány. Ebből országos következtetést túlzás lenne levonni, de az látható, a természet kezdi utolérni magát.

Az árpánál már késő, ott már száraz melegre van szükség és arra, hogy rá lehessen menni a földekre, a betakarítás kezdődhetne. A hírek, beszámolók széles sávon belüli hozamokról szólnak, van, ahol kalász van, de a szemek kiteltsége, fejlettsége eléggé kérdéses.

A búzánál viszont a korábbi rossz híreket inkább a jó hírek váltották, a növények jellemzően még zöldek, élnek és így a leesett csapadék a szemek fejlődését segítik. A gazdák véleménye szerint ez a mennyiség még javíthatja a minőséget, de azért mindenki abban reménykedik, hétfőn-kedden tényleg véget érnek az esők és száraz, meleg idő jön. Ez biztosítaná az érési folyamat továbbra is kedvező irányát és a mennyiség és minőség együttes javítását. Egyúttal a növényegészségügyi problémákat is meg tudná előzni, nem biztosítva a gombabetegségeknek kedvező körülményeket.

A repcék is érnek, a becők már beértek, itt is a betakarításig már száraz, meleg idő kellene, remélhetőleg nem okoztak gondot az utóbbi napok.

A napraforgó is szépen fejlődik, erre a növényre is érvényes, amit a kukoricánál írtam: hirtelen megindult minden és öröm látni a fejlődést.

A legfontosabb most, hogy megfelelő volt-e a növényvédelem – a múlt héten autózva sajnos sok helyen lehetett látni szürkés árnyalatú növényeket, remélhetőleg ez csak felületi és nem károsította a szemeket.

A hét áralakulását illetően itthon nem volt túl sok újdonság. Az új termésre kivárás jellemző, mind a vevők, mind az eladók részéről. Az ótermésnél a kukorica még mindig extra áron mozog, ahol még van, ott az elméleti exportárnál 5-6.000 Ft/to-val magasabbak az árelképzelések és vannak is, akik meg kell fizessék ezt az árat is.

Az óbúza ára is maradt a 58-60.000,-Ft/to-s eladói árszinten, de itt nem hallani már vevőről. Az új termésre vonatkozó árelképzelések közelítik az export-piacon elérhető szinteket és már az 50.000,-Ft/to közelében is volt vételi ajánlat az malmi II.-es ill. euro minőségre. Ez még nem volt izgalmas a gazdáknak, de a korábbi szintekhez képest 2-4.000,-Ft/to-val közelebb vannak az árak az elérhető szintekhez.

A nemzetközi piacokon kialakult árakat táblázatunk mutatja, a búza esetében látható, hogy a FOB Duna vagy FCA vagonba rakott árak 54-55.000,-Ft/to körül vannak, ami telephelyen 52-53.000,-Ft/to-s malmi búza árakat jelenthetnek. (Az olasz piaci jegyzések még ótermésre vonatkoznak.)

Az egyéb termékeknél a repce jegyzése ugrott meg pénteken, miután egy Londontól nem messze lévő biodízel üzemben robbanás történt és emiatt egy kb. 1 millió tonnás felhasználású üzem kiesett, ami a többi gyár igényét emelheti meg. Ez nem utolsó sorban a francia és a német üzemeket érintheti, így a belső ellátásban fontos szerepet betöltő magyar áru is felértékelődhet.

A többi terméknél a továbbra is kedvező időjárás a meghatározó, így a jegyzések változatlanul oldalaznak – jobb esetben. Az USA-ban a tavaszi búza ára mozdult el határozottabban felfelé, elsősorban minőségi aggályok miatt, de a hét végén itt is mínuszban zárt a piac.

A fizikai piac további hírei közül érdemlegesnek tartom, hogy Egyiptom heti tenderén további 3-4 USD/to-val alacsonyabb árakat tudott elérni a július végi szállításaihoz és ez további lemorzsolódást hozhat – a FOB Fekete-tengeri árak 200 USD/to alá is lecsúszhatnak.

A heti legnagyobb tender Szaúd-Arábia árpa vétele volt, mindösszesen több, mint 1 millió tonna árpát vettek meg, 175,-USD/to körüli FOB Fekete-tenger áron. Ez az itthoni árpa árakat és azon keresztül a többi takarmánygabona árát is befolyásolhatja – kb. 42-43.000,-Ft/to-s árat adna, ha a kereskedő, aki eladta, magyar árpát is vásárolna a szállításokhoz.

A jegyzések és a fizikai piac árai is hullámzó mozgást mutatnak, egyelőre ahogy már hetek óta, nincs olyan ok, ami az árak emelkedésének irányába hatnának – inkább a további lemorzsolódás várható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A búza drágult az európai bizonytalanságok miatt

2024. szeptember 14. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a repce olcsóbb lett.

Beárazták a búzába a gabonaszállító hajót eltaláló orosz rakétát

2024. szeptember 13. 07:10

Európában a malmi búza és a takarmánybúza olcsóbb lett, a kukorica és a repce kurzusa viszont pluszban zárt.

A búza drágult az ukrán előrenyomulás, a geopolitikai fejlemények miatt

2024. szeptember 12. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Szójabab: csökkenő kínai kereslet, csökkenő ár

2024. szeptember 11. 07:40

Európában a malmi búza drágult, de a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Terményárak: nem túl rózsásak a kilátások

2019. május 6. 15:58

A világ gabona- és olajosmag-kereskedelmében változatlan az árak csökkenő tendenciája és ez a hazai ó- és újtermésű árakra is hatással lesz.

Lassuló gazdaság, lassuló forgalom és folyamatos bizonytalanság

2020. április 7. 15:40

A címben megfogalmazott három állítás körül forog most a világ. Az események eredője az elmúlt két hétben azonban mégis az árak emelkedése volt, köszönhetően annak, hogy a kínálati oldal lassulása, leállása hiányhelyzetet teremtett.

A pánik most áresést hoz?

2020. február 4. 09:02

A januári búza-áremelkedés megakasztotta a belső keresletet, az export megint nehézségekbe ütközik, „eltűntek” a teherautók, a dunai szállítás sem tud teljes sebességgel haladni, nincs hova.

Az új kulcsszó a Covid-19

2020. február 25. 11:48

Február második fele is a Covid-19 névvel jelzett koronavírus hatásának találgatásával kezdődött. A terménypiacok jellemzően néhány napig tudtak erősödni, de a gazdasági lassulás kilátása megállította ismét ezt a folyamatot és az árak megint nagyot estek.