Terményárak

Drágult a búza az orosz növénytermesztési aggodalmak miatt

Agrofórum Online

Amerikában emelkedtek az árak, míg Európában iránykeresést lehetett látni a szerdai kereskedési napon a terménypiacokon.

Chicagóban a búza 2,1 százalékkal, a kukorica 0,8 százalékkal, a szójabab 1,1 százalékkal, a repce pedig 1,3 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában a malmi búza és a repce drágult, a takarmánybúza stagnált, a kukorica kurzusa pedig csökkenéssel zárt.

Oroszországban idén ősszel a növények ültetése elmarad a tavalyi ütemtől – közölte a SovEcon agrárkutató. A cég tájékoztatása szerint Oroszországban 8,3 millió hektáron őszi gabonát vetettek el szeptember végéig, ami 1 millió hektárral kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

„A gabonavetés üteme elmarad az átlagostól a főbb gabonatermesztési régiókban tapasztalható kedvezőtlen időjárás miatt” – közölte a SovEcon. Nyugat-Oroszország az elmúlt hónapban általában lehullott csapadék nagyjából 20%-át érte el a szokottnak. Ez támogatta a búzát a szerdai kereskedés során.

Készletnövekedés?

A határidős gabonapiacok hullámzóan alakultak a nap nagy részében, a kereskedők a harmadik negyedév vége előtt mérlegelték pozícióikat, és elkezdték beárazni az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) jövő héten megjelenő negyedéves jelentését.

A jelentés várhatóan a kukorica, a szójabab és a búza készleteinek növekedését mutatja, írja az ING Economics közleményében.

„Kína lépéseket tett gazdái védelmére azáltal, hogy korlátozza a tengerentúli gabonavásárlást, mivel a belföldi raktárakban rengeteg gabona található, ami az amerikai készletek növekedéséhez vezethet” – mondta a cég.

Felgyorsuló betakarítás

Az USA-ban a betakarítás előrehaladása nyomást jelenthet a gabonák számára a hét hátralévő részében.

„A betakarítás üteme felgyorsul ezen a héten, ami megnehezíti az emelkedő trend fenntartását” – mondta Tomm Pfitzenmaier, a Summit Commodity Brokerage munkatársa. A Crop Progress hétfői jelentésében az USDA arról számolt be, hogy a kukorica betakarításának 14%-a, a szójababnál pedig 13%-a fejeződött be.

Kevesebb etanol

A napi átlagos etanoltermelés az Egyesült Államokban az elmúlt négy hónap legalacsonyabb szintjére esett vissza, és a napi 1 millió hordó alá csökkent. Az Energiainformációs Hivatal (EIA) azt jelentette, hogy a szeptember 20-ával végződött héten az átlagos napi etanoltermelés 994 000 hordó volt, ami napi 55 000 hordó csökkenés az előző héthez képest, és május óta a legalacsonyabb átlag.

Az etanolgyártók várhatóan több kukoricát vásárolnak, mivel a gazdálkodók egyre gyakrabban adják el betakarított gabonájukat, ami a következő hetekben növelheti a termelési adatokat.

Nem érezni a kínai érdeklődést

A határidős árupiaci ügyletek mindenütt lendületet kaptak ezen a héten, miután a kínai kormány bejelentette a gazdaság beindítását célzó intézkedéseit. Egyes vélemények szerint azonban a jelenlegi állapot szerint az ösztönzőcsomag nem változtatja meg a kínai nyersanyagkeresletet.

Vegyes mozgások

Európában a malmi búza 1,75 eurós plusz után 220,5 euróba, a kukorica 0,5 eurós mínuszt követően 205,75 euróba, a repce 0,5 eurós áremelkedés hatására 480 euróba, a takarmánybúza pedig az előző naphoz hasonlóan 182 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

A búza ára emelkedett, miután Oroszország visszavágott Ukrajnának

2025. június 7. 11:10

A kukorica kivételével emelkedtek az árak a terménypiacokon ezen a héten. Chicagóban a búza 3,9 százalékkal, a szójabab 1,5 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal lett drágább, a kukorica kurzusa 0,3 százalékkal csökkent.

Az extra exportigény miatt ugrott meg a szójabab ára

2022. május 20. 08:09

Európában kitartott a negatív hangulat, de a tengerentúlon már nagyobb számban jelentek meg a vevők a terménypiacokon.

Az exportadatok hatására drágultak az agrártermékek

2020. február 5. 09:02

A vírus kitörése a kereskedelmi háborúra is kihathat, Kína már szinte biztosan nem fogja tudni tartani az első fázisban tett ígéretei egy részét, hiszen most kellene megérkeznie az első cseppfolyós földgáz állománynak.

Az egyiptomi gigabeszerzés miatt esett a búza ára

2020. április 17. 08:02

Egy tonna búzáért 194,14 dollárt adtak, ami 2,2 százalékos zuhanásnak felel meg, ennél valamivel alacsonyabban is járt a kurzus.

Kihátráltak a kereskedők és bezuhant a búza ára

2024. szeptember 17. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a repce viszont drágult.