21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Terményárak

Harmadik napja csökken a kukorica ára

Agrofórum Online

A tengerentúlon vegyes hangulat uralkodott, míg Európában egyértelműen a vevők kerültek fölénybe az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 1 százalékkal, a szójabab pedig 0,4 százalékkal drágult, miközben a kukorica kurzusa 4,4 százalékkal, a repce árszintje pedig 4,7 százalékkal zuhant. Európában ezzel szemben mind a négy fontos termék, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is drágult.

Az amerikai kukorica határidős ára pénteken már a harmadik egymást követő kereskedési napot esett, a júliusi referenciaértékű határidő kéthetes mélypontot ért el az alapok által vezetett pozíciólezárások hatására. Long, azaz további áremelkedésre spekuláló pozíciókat zártak le a befektetési alapok, mindeközben enyhültek a csökkenő készletek iránti aggodalmak – közölték elemzők.

A kukorica ára több mint 4 százalékkal esett, és jó úton haladt a heti 12 százalékos csökkenés felé, a kereskedők az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) ezen a héten publikált, a vártnál nagyobb készletkilátásaira összpontosítottak.

Európában kitartott az optimizmus a pénteki piaczárásig. Párizsban a malmi búza kurzusa 2 euróval a tonnánkénti 218 eurós szintig emelkedett a szeptemberi határidőre. A forgalom meglehetősen élénk volt, összesen 32 231 üzletet kötöttek a kereskedők a parketten. Napközben a 215,5 euró és 222,25 eurós sávban mozgott a kurzus. Decemberre még több, 33 445 kontraktus jött létre a parketten, itt is 2 eurós pluszt jelentett a záróár, amely 217,75 euró/tonna volt.

A kukorica árszintje 75 eurócentet szedett magára és 251 euróig kúszott fel. Napközben a 255 eurós szinten is kötöttek üzletet a francia főváros árupiacán.

A repce árszintje megint látványosan ugrott meg, az 547,75 euró/tonnás zárás 15 eurós tonnánkénti pluszt jelentett. Ez majdnem a napi maximumérték, hiszen 549 euróig szaladt a kurzus.

Londonban a takarmánybúza 212,8 angol font/tonnás árszintje 80 angol pennys pluszt jelentett, ami egyben a legalacsonyabb napi érték is egyben, a piac 215 angol fonton nyitott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

Péntek a mínuszok napja volt a gabonapiacokon

2020. március 7. 09:48

A kukorica kurzusa 1,1, a búzáé 0,8, a szójababé pedig 0,4 százalékkal csökkent Chicagóban. A repce is 0,7 százalékkal kerül kevesebbe Észak-Amerikában. Párizsban sem jobb a helyzet, mindegyik főbb agártermék vesztett értékéből.

Az extra exportigény miatt ugrott meg a szójabab ára

2022. május 20. 08:09

Európában kitartott a negatív hangulat, de a tengerentúlon már nagyobb számban jelentek meg a vevők a terménypiacokon.

Emelkedést várnak a szójabab grafikonján

2019. szeptember 27. 10:34

Az optimizmust az fűti, hogy Kína amerikai szójababot vásárolt, ezzel szemben áll, hogy az afrikai sertéspestis korlátozza a keresletet.

Tovább drágult a szója

2020. november 28. 08:10

Chicagóban 2,5 százalékkal zuhant a búza ára, miközben a többi fontosabb agrártermék kereskedésében a vevők domináltak. A kukorica 0,3 százalékkal, a szójabab 0,2 százalékkal, drágult, míg a repce kurzusa gyakorlatilag stagnált a hálaadás napi kereskedési szünnapot követő kereskedési napon. Párizsban is inkább a vevők kerültek túlsúlyba, a repce és a takarmánybúza drágult, de a malmi búza és a kukorica kurzusa stagnált a következő határidőre.