Terményárak

Hat és fél éves csúcsról fordult vissza a szójabab árjegyzése

Agrofórum Online

Korrekció Amerikában és vegyes összkép Európában. Chicagóban mind a négy kiemelten fontos agrártermék kurzusa csökkent. A búza 1,4 százalékot, a kukorica és a szójabab 1,2-1,2 százalékot, a repce pedig 3,6 százalékot vesztett értékéből. Európában a repce, a malmi búza és a takarmánybúza is drágult a következő határidőre, de a távolabbi határidőre ezek ára is csökkent. A kukorica ára pedig a következő határidőre is mérséklődött.

Chicagóban a szójabab határidős árjegyzése i 1,2 százalékkal csökkentek csütörtökön, az egyik nappal korábbi kereskedelem során elért 6 és fél éves csúcsról zuhant az ár az amerikai ellátás gyenge exportkeresletének jeleire – mondták a kereskedők. A gyenge külföldi kereslet a kukorica és a búza piacát is nyomás alá helyezte.

„Egyszerűen rossz volt az exportértékesítés, ami most a mozgatórugót jelentette a piac számára”

– mondta Jim Gerlach, az A / C Trading amerikai brókercég elnöke.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) helyi idő szerint csütörtök reggel közölte, hogy a szójabab heti exportértékesítése 238 700 tonna volt, ami a legkevesebb heti adat a december 31-ével zárult hét óta.

A kukorica exportértékesítése 599 100 tonnát tett ki, ami nyolc hónapos mélypont, míg a búza exportértékesítése 182 600 tonna volt, ami a legalacsonyabb heti összesítés a 2020. január 2-án véget ért hét óta.

Dél-Amerikában a legutóbbi eső növelte a szójabab-termelés általános kilátásait Brazíliában és Argentínában is. De a brazil betakarítás lassú indulása fokozta a rövid távú ellátást, mivel az amerikai készletek egyre jobban fogynak.

Európában hozott némi pluszt a kereskedés, de a kukorica kurzusa itt is csökkent.

Egy tonna malmi búzáért Párizsban 245,75 eurót adtak márciusra, ami 50 eurócentes pluszt jelentett. Nem volt túl élénk az érdeklődés, 12 784 kontraktus jött létre, májusra már jóval több 27 405 üzletet kötöttek. Itt azonban 1,25 eurós mínuszt hozott a csütörtök, ami 231,5 euró/tonnás árszinthez vezetett.

A repce 3,75 euróval a 488,25 euró/tonnás értékig drágult. A kukorica azonban vesztett értékéből és 25 eurócentes mínusz után 229,25 eurós árszint alakult ki.

Londonban a takarmánybúza értéke 75 angol pennyvel a 207,5 angol fontos értékig emelkedett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

A hőség és a szárazság a vártnál jobban megviselte a termést

2023. szeptember 7. 10:40

Az USDA előrejelzése szerint az amerikai belföldi szójabab-készletek nyolcéves mélypontra zuhannak a 2023/24-es gazdálkodási év végére.

Minden körülmény az árak növekedését segítette

2021. február 9. 08:33

Jó napot zárhattak a kereskedők a gabonatőzsdéken hétfőn. Chicagóban a búza 2,5 százalékkal, a kukorica 2,9 százalékkal, a szójabab pedig 1,6 százalékkal drágult. Párizsban a malmi búza 0,9 százalékkal, repce 1,1 százalékkal a kukorica pedig 0,2 százalékkal került többe, mint pénteken.

Nyugodtak a gabonapiacok az aláírás előtt

2020. január 14. 09:03

A búza ára is csökkent, 0,7 százalékkal, míg a kukorica kurzusa emelkedett, 0,6 százalékkal. A chicagói piacon a búza és a kukorica irányát döntően az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) pénteken közzétett terményadatai befolyásolták.

A kínai kereslet miatt drágult a szójabab

2020. augusztus 27. 09:07

A szójabab ára az Egyesült Államokban több mint hét hónapos csúcsra ugrott azt követően, hogy élénkült a kínai kereslet az amerikai szójabab iránt.