Terményárak

Hullámzó hangulat – hullámzó árak

Agrofórum Online

Az elmúlt napokban attól függött a napi áralakulás, milyen hír érkezett az ukrajnai helyzetről. Amikor kedvezőbb hírek érkeztek a beszorult gabona kiszállítási lehetőségeiről, csökkentek az árak, amint a hírek kedvezőtlenebbek voltak, újra emelkedtek.

A héten folytatódtak a találgatások és a tárgyalások a szállítási lehetőségekről, ezek most úgy tűnik, eredménytelenek voltak. Az elképzelések között olyan nagy eltérések vannak, amelyek áthidalására kevés az esély. A legfőbb ok, ami miatt nem tud létrejönni egyezség, az Ukrajna védelme a Fekete-tenger irányából. Ez kettős gond, mert az ukránok védelmét biztosítják a tengeri aknák az orosz invázió ellen, ugyanakkor a kikötőkből sem lehet kihajózni. Az aknák nagy része nincs rögzítve, azok úszó aknák és nem lehet pontosan tudni, hol is vannak. Egyes vélemények szerint ezeknek az aknáknak a hatástalanítása és felszedése sokkal bonyolultabb, mint a szárazföldi aknáké és emiatt több hónap is eltelhet még akkor is, ha valamilyen egyezség létre is jönne.

A megegyezést az ENSZ mellett Törökország is igyekszik elősegíteni, de egyelőre úgy tűnik, ezen próbálkozások eredménytelenek. Az ukrán termények kiszállítására így a vasút marad, ahol elvben nagy mennyiség is kivihető, de az ottani kapacitások még jó esetben is csak a normál forgalom talán ötödét-hatodát képesek jelenleg csak biztosítani.

Az ukrán búza és kukorica világpiaci részesedését mutatja ábránk az USDA ( az USA Mg.Min-a) legújabb előrejelzése alapján. A kiemelt piros körcikk a 2022/23-as szezonra várt export arányát mutatja, a búza és a kukorica esetében is látszik, jelentős lesz a visszaesés. A kívülről befelé második kör a 2021/22-es szezon arányát mutatja, de itt még a nem-kiszállított mennyiségek is szerepelnek, mint ami elvben exportálható.

A piac várja a megoldást, de erre egyelőre nem látszik nagy esély, az árak alakulásában úgy látszik, nagyobb részt már „benne van”, hogy a kereskedelmi utakat át kell szervezni és a vevők kiszolgálását máshonnan kell biztosítani. Ennek jele részben az is, hogy nem következett be újabb rally, az árak az elmúlt napokban tartottak voltak, még ha jelentős ingadozás mellett is következett ez be. A fizikai piacon a héten a jegyzések csökkentek – a határidős tőzsdék megelőző heti áralakulását követve.

Figyelemre méltó, hogy az ó- és az új-termés jegyzéseit nézve, a búza esetében az új-termésre vonatkozó szeptemberi jegyzés alacsonyabb volt, mint a nemrég kifutott májusi, de az elmúlt hetekben erősödött és még meg is haladta azt, majd onnan kezdett határozott csökkenésbe. Ezzel szemben a kukorica jegyzésénél az új-termés -novemberi jegyzés- az elmúlt hetekben már a júniusi jegyzés szintje fölött volt és az augusztusi és a novemberi jegyzés között olyan kicsi a különbség, hogy ábránkon nem is látszik, alig 1 EUR/to a különbség. Táblázatunkban az is követhető, hogy a fizikai piaci árak csökkenése a tőzsdei árak csökkenésénél nagyobb volt.

A hazai helyzetben a búza került a figyelem középpontjába, a hírek túlnyomó része a kelet-magyarországi szárazság következményeit igyekszik felmérni és arra reagálni. A várható termésünk összességében nem okoz majd belső ellátási gondot, a kérdés, mekkora lesz az export árualap. A mostani számok, előrejelzések alapján a 2021/22-es kb. 2 millió tonnás exporthoz képest 25-30 %-os visszaesést hozhat a kisebb termés, de még ez is azt jelenti, hogy az exportárak jelentősen tudják befolyásolni a belföldi piacot is. Nem véletlen, hogy a kezdeti ajánlatokhoz képest a vételi árajánlatok mintegy 10-15.000,-Ft/to-val csökkentek. Az export-érdeklődések alapján a dunántúli árak is csökkenő tendenciát mutatnak, most már a 135.000,-Ft/to-s szint is csak korlátozottan érhető el. Ahogy közeledik az új termés, az olasz tőzsdék árszintje 5-10 EUR/to-val esett és a következő héten ez folytatódhat.

Számunkra az is ármeghatározó, hogy a fuvarköltségek emelkedése miatt az elérhető árbevétel a termelők telephelyén alacsonyabb lesz.

Az árbevétel idén különösen nagy kérdés lesz, az input anyagok és gépek, berendezések áremelkedése miatt a hektáronkénti ráfordítások és a bevételek között lényegesen kisebb lesz a különbség, vagyis a fedezet. Egyes termelői várakozás azt sem tartja kizártnak, hogy akár már a növénytermesztés is veszteséges lehet. Ezt a többség még nem így látja, de ahol csak 2-3 to/ha lesz a búza átlaghozama, ott valóban kicsi lehet a fedezet, a többség úgy látja, a 4-5 to/ha közötti termés biztosítja a ráfordítások megtérülését.

A forgalom meglehetősen alacsony, a kereskedők nagy csendességről számoltak be és a beszélgetések egyik fő témája az ukrán import lehetősége. Azt látja a piac, napraforgó, kukorica új termékként már megjelent a határon, a már korábban is szállított termékek részben hátrányba kerültek a kapacitások biztosításánál. Búza még nem érkezett be hazánkba, de van olyan információ, hogy Romániába már igen és itt nem Constanta, mint tengeri kikötő volt a célpont, hanem romániai belső felhasználás -vagy esetleg reexport onnan. Ami egyelőre tényszerű, nem láttunk még mintát a szállításra került áruból Magyarországon.

A kukorica és a napraforgó exportja „egyszerűbb”, mert ezek a termékek a határhoz közelebb vannak, voltak illetve a minőségi előírások teljesíthetősége is könnyebb. Az új termésig még van egy hónap, kérdés ténylegesen mennyire fogja ez a betakarításkor a piacot befolyásolni.

A heti összefoglaló kommentárok közös véleménye, hogy a következő napok-hetek árát az időjárás fogja nagy mértékben meghatározni, az északi féltekén Európa „szenved”, de Észak-Amerika és Oroszország inkább kedvezőbb helyzetben van. Ez a tényező gyakorolhat nyomást az árakra, amit globálisan is fékez az input és a kapcsolódó szolgáltatások áremelkedése valamint az általánosan jellemzővé vált infláció.

Bízzunk addig a kedvező időjárásban és abban, hogy kialakul a piacon egy reális egyensúly.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukorica ára csaknem 4 százalékkal lőtt ki a héten

2024. december 21. 07:40

Európában csak árcsökkenést lehetett látni, a malmi búzáért 0,2 százalékkal, a kukoricáért 0,6 százalékkal, a repcéért 4,1 százalékkal, a takarmánybúzáért pedig 0,4 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Csökkent a búza ára a termesztési feltételek javulásával

2024. december 20. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce drágult.

A szójabab olcsóbb lett a bőséges brazil csapadék miatt

2024. december 19. 07:10

Európában a malmi búza drágult, de a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa mínuszban zárt.

Még nem árazta a piac a romló orosz búzatermést

2024. december 18. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Az ellátási problémákra fókuszáltak a kereskedők

2023. június 10. 09:49

Továbbra is vevői fölény jellemezte a terménypiacokat, így a hét alapvetően zöldben, azaz áremelkedést hozó mutatókkal fejeződött be.

Korrigált a gabonapiac a fekete hétfő után

2020. március 11. 09:33

Szinte minden eszközosztályban csökkentek az árak, az alapanyagok, az árupiacok és a részvények is estek, de most már megjelentek a vevők a piacokon.

Folytatódott a kukorica lejtmenete

2020. március 18. 09:17

A kukorica ára az elmúlt napokat követően tovább csökkent a chicagói árutőzsdén, egy tonna 134,98 dollárnyira csökkent, ami 3,4 százalékos zuhanásnak felel meg.

Időjárási problémák miatt drágult a búza

2021. június 24. 06:36

Szerdán sem volt határozott iránya a kereskedésnek az agrárpiacokon, bár Európában inkább az eladók domináltak.