Terményárak

Így hatott az iráni támadás a piacokra

Agrofórum Online

Amerikában mínuszokat, míg Európában pluszokat hozott a hétfői kereskedési nap a terménypiacokon.

Chicagóban a búza 0,6 százalékkal, a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab 1,2 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A chicagói gabona határidős jegyzésárai a ma délutáni gabonapiaci jelentés előtt estek – a kereskedők leginkább a gazdálkodók szempontjaira helyezték a hangsúlyt.

„Az Egyesült Államok vetési szezonja nem indul gyorsan, de túl korai lenne túlságosan aggódni a késések miatt – mondta Doug Bergman, az RCM Alternatives munkatársa. – Ezzel együtt túlzottan nedves időjárást tapasztaltak délen” – tette hozzá.

Kockázatkerülés

A terményárak védelmére összpontosítottak az izraeli határon múlt héten véget ért iráni támadás utóhatásait követően. Karl Setzer, a Consus Ag Consulting munkatársa közölte, hogy miután a támadás következményeit a nyugati szövetségesek segítsége mérsékelte Izrael számára, csökkent a kockázati prémium.

„Mivel valóban nem volt jelentős hatás, és Irán azt közölte, hogy befejezte a megtorlást, a piacot sokkal kevésbé foglalkoztatja egy újabb fekete hattyú, azaz rendkívül váratlan esemény” – tette hozzá Setzer.

Felkészülés az agresszióra

Közben Irán Izrael elleni hétvégi támadása továbbra is nyomást gyakorolt általában a nyersanyagokra, különösen az energiára, az olaj- és gázpiaci határidős lejtmenet emelhető ki. Úgy tűnik, hogy minden fél el akarja kerülni a konfliktus további eszkalációját, de az új agresszió további áringadozást válthat ki.

Az export csökken

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) legfrissebb heti jelentése szerint az amerikai kukorica és szójabab export csökkent az előző héthez képest. Az ügynökség tájékoztatása szerint az április 11-ével végződött héten a kukorica exportja összesen 1,33 millió tonnát tett ki, míg a szójabab esetében 432 905 tonnát.

Mindkettő alacsonyabb az előző héthez képest, a múlt heti jelentésben a kukorica összesen 1,44 millió tonnát, a szójabab pedig 491 872 tonnát tett ki. Az amerikai gabona exportkeresletének állapota következetesen befolyásolta a határidős ügyletek mozgását.

Párizsi és londoni optimizmus

Európában a malmi búza 0,25 eurós plusz után 203,75 euróba, a kukorica 1 eurós áremelkedést követően 195,5 euróba, a repce 1 eurós megugrás hatására 460 euróba, a takarmánybúza pedig 0,8 angol fontos plusz után 172,55 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Emelkednek a terményárak az amerikai termésjelentés előtt

2023. január 12. 06:07

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A viharkárok miatt drágul a kukorica

2020. augusztus 22. 09:07

Európában jó hangulatú volt a kereskedés mind a négy kiemelt termék kurzusa felfelé ment.

Miért alakulnak ki hólyagszerű kinövések a kukoricán?

2024. augusztus 2. 04:36

Miért alakulnak ki szürkésfehér színű, hólyagszerű kinövések a kukorica szárán?

A világ legnagyobb kukoricalabirintusában mostantól lehet eltévedni

2024. szeptember 13. 09:40

Általában 28 hold területet áldoznak erre a célra, de a „látványpark” napraforgó- és sütőtökföldeket is magában foglal.