Terményárak

Iránykeresés az agrárpiacokon

Agrofórum Online

Chicagóban enyhe vásárlói fölénnyel telt a kereskedési nap, bár alapvetően nem voltak túl nagy elmozdulások a kurzusokban. Igaz a búza ára 0,3 százalékkal csökkent, de a kukorica 0,1 százalékkal, a szójabab 0,2 százalékkal, a repce pedig 1,5 százalékkal drágult. Európában is jó volt a piaci hangulat. Itt is csökkent az egyik búza, a malmi búza ára, de a kukorica, a repce és a takarmánybúza plusszal zárta a napot.

A chicagói szójabab ára a második egymást követő kereskedési napon emelkedett kedden, miután az Egyesült Államok kormányának heti jelentése azt mutatta, hogy a múlt héten váratlanul romlottak a termésviszonyok.

A búza ára csökkent, mivel a kereskedők nyereséget realizáltak, miután az árak emelkedtek a délelőtt folyamán.

„Nagy kereskedési tartományról volt szó” – mondta Brian Hoops, a Midwest Market Solutions vezető piaci elemzője. „Volt olyan profitrealizálás, amely alacsonyabb árszintre taszította a kukorica és a búza piacát, miután egyik napról a másikra emelkedett az ár korábban.”

Az Egyesült Államok kukorica- és szójababnövényeinek állapota a múlt héten romlott a Mississippi-folyótól nyugatra található termőterületeken a szárazság miatt – közölte az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma.

Az ügynökség szerint a kukorica termőterületének jó, valamint kiváló minősítése 1 százalékponttal, 64%-ra esett vissza a július 25-ével zárult héten, ez a piaci várakozások alatti szint.

A szójatermés területének 58%-át jóra és kiválóra értékelték, ami 2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy héttel korábban, és elmaradt a piaci előrejelzésektől.

A tavaszi búza 9%-át jóra és kiválóra értékelték, ez 2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy héttel korábban, és 1 százalékponttal alacsonyabb az elemzői előrejelzések átlagánál. Az amerikai búzakészletek alacsony exportigényével kapcsolatos aggodalmak az árakban is érződtek.

Oroszország déli régiója, Krasznodar, az ország egyik legnagyobb búzatermelő és -exportáló területe rekordnagyságú, 12,4 millió tonnás gabonatermést jelentett.

Európában a malmi búza szeptemberre 212 euróba került tonnánként, ez 1 eurós mínuszt jelentett. A kukorica 50 eurócentes plusz után 258,5 euró/tonnába, a repce szintén 50 eurócentes plusz után 529,25 euró/tonnába került. A takarmánybúza Londonban 175 angol fontba került tonnánként, ez 20 angol pennys pluszt jelentett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Terményárak: a minőség lehet most a legfontosabb tényező

2019. július 10. 13:53

Június vége, július első napjai hőségriadókkal és extrém meleg időjárással telt Európában és ez határozta meg a piacok hangulatát is.

Nincs megállás: tíz hónapos mélyponton a szójabab kurzusa

2020. március 14. 06:17

A szójabab ára a 312,91 dollár/tonnás szintig ment le, utoljára tavaly május közepén adtak ennyit egy tonna szójababért.

Öt százalékkal zuhant a kukorica tőzsdei ára

2021. március 4. 08:24

Chicagóban a búza 1,8 százalékkal lett olcsóbb, a kukorica viszont 4,7 százalékot vesztett értékéből.

A búza határidős ára emelkedett a magasabb exportértékesítések miatt

2023. december 15. 11:10

Amerikában vegyes összképet, Európában határozott eladói nyomást lehetett látni a csütörtöki terménypiaci kereskedésben. Chicagóban a búza 1,9 százalékkal, a szójabab pedig 0,7 százalékkal drágult, miközben a kukorica stagnált, a repce értéke pedig 0,5 százalékkal csökkent. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.