Terményárak
Terményárak

Két hónapos csúcson a kukorica chicagói ára

Két hónapos csúcson a kukorica chicagói ára

Agrofórum Online

Amerikában pluszokat lehetett látni, ám Európában eljött a korrekció ideje, az elmúlt napok vevői túlsúlya után ezúttal az eladók kerültek fölénybe. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 0,6 százalékkal, a repce pedig 0,4 százalékkal drágult, miközben a szójabab árszintje 0,2 százalékkal mérséklődött. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Az Egyesült Államokban a határidős kukorica árfolyama stabilizálódott, miután szerdán elérte közel két hónapos legmagasabb értékét, amit azok az aggodalmak támasztanak alá, hogy a közép-nyugati meleg és száraz időjárás a kulcsfontosságú növénytermesztési időszakokban korlátozza az őszi betakarítás mértékét – közölték a kereskedők. A búza határidős ügyletei az erősödés irányába mutattak, egymás után sorban a negyedik napon tartó emelkedést lehetett látni, míg a szójabab ára csökkent, miután háromhetes csúcsra emelkedett az éjszakai kereskedés során.

A kukorica határidős jegyzésárai is jóval az éjszakai csúcsok alatt voltak, amire nyomást gyakoroltak az éves Pro Farmer Crop Tour adatai, amelyek Illinois és Iowa főbb termőterületein erős hozampotenciálról számoltak be. De ezeken a termőterületeken a növények valószínűleg nem pótolják a más államokban tapasztalt hiányosságokat.

Amikor kiadják a számukat, azt fogjuk látni, hogy Iowa és Illinois nagyrészt átlagos terméseket produkálhat

– mondta Jim Gerlach, az indianai A/C Trading bróker elnöke. – A hőség ezt tette a terméssel – fűzte hozzá. Alacsonyabbak a tavalyinál és a hároméves átlag alattiak az Indiana-i kukorica terméskilátásai – állapították meg kedden a vezető gabonatermelő államaiban tartott éves körút során a szakemberek. A nebraskai kukorica terméskilátásai és a szójabab is alacsonyabb számokat mutatott, mint tavaly, és a hároméves átlag alattiakat.

Ahogy a számok egyre lejjebb kerülnek, teljesen egyértelmű, hogy a tényleges kibocsátási számok sokkal alacsonyabbak lehetnek, mint a kezdeti optimizmus

– mondta egy globális kereskedőház munktarása.

Európában a malmi búza 3 eurós mínusz után 329,25 euróba, a kukorica 2,75 eurós árcsökkenést követően 321 euróba, a repce 2,25 eurós lejtmenet hatására 633,25 euróba, a takarmánybúza pedig 3,2 angol fontos mínusz után 263,75 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hol vannak a kínaiak a terménypiacon?

2024. május 25. 09:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, a repce viszont olcsóbb lett.

Újra drágult a búza

2024. május 24. 13:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, miközben a repce drágult.

A szójabab a kínai vásárlásokról szóló pletykák miatt drágult

2024. május 23. 11:10

Európában a malmi búza és a repce drágult, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa viszont közben mínuszban zárt.

Júliusi csúcsra lökte a búza árát a csökkenő orosz termésbecslés

2024. május 22. 10:10

Európában a malmi búza tovább drágult, ugyanakkor a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa mínuszban zárt.

A kánikula ellenére is növekedhet a német búza- és repcetermés

2022. július 17. 07:32

Németország 2022-es búzatermése 5,3 százalékkal, 22,51 millió tonnára nőhet.

A határidős árak 3 éves mélypontra estek a friss adatok hírére

2023. október 1. 11:10

Az egész hetet nézve alapvetően csökkentek az árak, csak az európai repce és a takarmánybúza jelentett kivétel a főbb termények között.

Támadásban a sárgarozsda

2024. május 3. 06:40

A búza jelentős kórokozóinak egyike a sárgarozsda (Puccinia striiformis), amely mind 10 éve, mind pedig az elmúlt esztendő során látványos kártétellel és járványos mértékű felszaporodással jelentkezett.

A dél-amerikai időjárás miatt lett olcsóbb a kukorica és a repce

2022. január 11. 07:36

Európában a malmi búza 275,5 euróba, a kukorica 243 euróba, a repce 808,75 euróba, a takarmánybúza pedig 214,5 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.