Terményárak

Kéthetes mélyponton a szójabab ára

Agrofórum Online

Vegyes hangulatban indult a hét az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 1 százalékot vesztett értékéből, miközben a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab 0,5 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal drágult. Európában a malmi búza 0,5 százalékot szedett magára, ám a kukorica 0,4 százalékkal, a repce pedig 0,6 százalékkal került kevesebbe. A takarmánybúza kurzusa is csökkent.

A chicagói szójabab ára hétfőn a legutóbbi két hét legalacsonyabb szintjére esett vissza, miközben a kukorica kurzusa harmadik egymást követő kereskedési napon csökkent, mert az USA középnyugati részeinek hűvösebb időjárására és a legnagyobb vevőnek számító Kína felől érkező kereslet lassulására vonatkozó előrejelzések nehezítették az árak emelkedését.

A búza ára is csökkent. A forró és száraz időjárás az Egyesült Államok középnyugati részén aggodalmakat keltett a kulcsfontosságú termesztési régiókban a kukorica és a szójabab esetében is.

„A különböző időjárási modellek által jósolt augusztusi időjárás kilátásai az amerikai piacon az árak csökkenését okozzák a jelenlegi száraz körülmények ellenére is” – közölte az Agritel. „Az előrejelzéseket a következő hetekben még meg kell erősíteni, de néhány kereskedőt arra késztetnek, hogy adják be pozícióikat, vagy kezdjék el realizálni a már elért profitot” – tette hozzá az elemzőcég.

Kína szójababimportja 2021 végén meredeken lassulni fog a várakozások szerint az első félévi rekordszintről, ami megzavarja a globális szinten vezető vevőnek számító ázsiai ország tartós vásárlási növekedésével kapcsolatos várakozásokat és a piaci érzelmeket, miközben az amerikai mezőgazdasági termelők el akarják adni új termésüket.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma negatív kukorica exportértékesítésről számolt be a július 15-ével zárult héten, a furcsa helyzetet néhány kínai értékesítés törlése okozta.

Oroszország déli régiója, Krasznodar, az ország egyik legnagyobb búzatermelő és exportáló területe rekordmagasságú, 12,4 millió tonnás gabonatermést takarított be, beleértve 10,5 millió tonna őszi búzát – közölte a térség kormányzója a közösségi médiában.

Európában a malmi búza szeptemberre 213 euróba került tonnánként, ez 1 eurós pluszt jelentett, átlagosnak mondható 18 452 üzletkötést hozó forgalom mellett. Decemberre 75 eurócenttel 215 euró/tonnára mérséklődött az árszint.

A kukorica 1 eurós mínusz után 258 euró/tonnába, a repce 3,25 eurós lejtmenetet követően 528,75 euró/tonnába került Párizsban.

A takarmánybúza Londonban 95 angol pennys csökkenés után tonnánként 174,8 angol fontba került.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkenhet a búza és a kukorica ára a jövő héten az USA-ban

2025. január 25. 08:10

Európában a malmi búzáért 1,43, a kukoricáért és takarmánybúzáért 0,2-0,2 százalékkal adtak többet, a repce árszintje 0,8 százalékkal esett.

Tízéves mélypontra zuhanhatnak a globális gabonakészletek

2025. január 24. 11:10

A kínálat 6 millió tonnával csökkenhet, miközben a fogyasztás rekordot dönt. Ez a készletek további visszaesését okozza.

Kilőtt a kukorica ára a héten

2025. január 11. 09:10

Európában a malmi búzáért 1,6, a takarmánybúzáért 0,9%-kal adtak kevesebbet, a kukoricáért 0,6, a repcéért 4,5%-kal kellett többet fizetni.

A búza árának esésével indult az év

2025. január 4. 09:10

Európában csak áremelkedést lehetett látni, a malmi búzáért 2,8 százalékkal, a kukoricáért 3,2 százalékkal, a repcéért 1,2 százalékkal, a takarmánybúzáért pedig 1,3 százalékkal kellett többet fizetni.

Látványosan csökkentek a terményárak

2023. szeptember 1. 11:10

Az etanol termelése háromhavi mélypontra esett az Egyesült Álamokban, míg a készletek november óta a legalacsonyabb szintre estek.

Kínai megrendelésekben bíznak a szójabab-piacon

2020. február 14. 08:33

Napokon belül hatályba lép a januárban aláírt kereskedelmi megállapodás, amely alapján a kereskedők arra számítanak, hogy Peking vásárol majd az amerikai készletekből.

Négyhetes mélyponthoz közelítettek az árak

2023. január 6. 08:07

Elemzők szerint a gazdasági ellenszéllel kapcsolatos aggodalmak, köztük a Kínában növekvő COVID-19-es esetek hatásai, átterjedtek a gabonapiacokra is.

Az argentin esők az áremelkedést is elmosták

2023. január 20. 07:37

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.