Terményárak

Nem kezdték jól az évet az agráriumban érdekelt cégek a tőzsdén

Agrofórum Online

A vizsgált 22 cégből csak hat árfolyama zárt pluszban a tőzsdén januárban. A Turk Traktor vezeti a mezőnyt, a sor végén a CNH Industrial csoport kullog.

Az agráriumban érdekelt, vagy legalább részben érdekelt, a világ tőzsdéin jelen lévő cégek közül 22 januári árfolyammozgását vizsgáltuk meg. Átlagosan 4,2 százalékkal csökkent ezen vállalatok kurzusa, de ez nem súlyozott számítás.

Nem volt jó hónapjuk a börzéken ezeknek a vállalatoknak, hiszen csupán hat kurzusa zárt pluszban és csak két olyan társaság volt, amelynél több mint egy százalékos árfolyamnyereségre tehettek szert a befektetők. A török Turk Traktor 11,05 százalékos árfolyamralijával vezeti a mezőnyt. A cég a New Holland és a Case márkák egyik fontos beszállítója, Ankarában és Erenlerben vannak a gyáraik. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy mindegyik cégnél saját devizában néztük az árfolyam változását, ami a Turk Traktornak abból a szempontból kedvezett, hogy a török líra gyengült az amerikai dollárral szemben, így a külföldi befektetők igazából olcsóbban juthattak hozzá a cég részvényeihez.

A lista második helyén a mezőgazdaságban is használatos munkagépeket is gyártó Volvo áll 4,8 százalékos árfolyam-emelkedéssel. Azonban a svéd cég értékesítési árbevételének csaknem kétharmada a teherautó-piacról származik.

Egy százalék alatti pluszban zárt a japán Kubota, a Roundup miatt a hírekben gyakran szereplő német Bayer, a Nestle élelmiszeripari konszern és az amerikai Zoetis, amely állategészségügyi gyógyszereket és oltásokat gyárt.

Egy olyan cég van, amelynek kurzusa egy százaléknál kisebb mértékben csökkent, ez az amerikai Toro. Öt olyan vállalat szerepel a listán, amely 1 és 5 százalék közötti mínusszal úszta meg a januárt. Nyolc cég viszont 5 és 10 százalék közötti árfolyamzuhanáson van túl. A John Deere árfolyam is csaknem tíz százalékkal csökkent, de a Caterpillaré 11,5 százalékkal. Legrosszabbul a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett CNH Industrial csoport befektetői jártak, a részvényeik értéke 13,6 százalékkal zuhant 2020 első hónapjában.

Az elmúlt egy éves listát is a Turk Traktor vezeti, itt azonban a bányászatban igen jelentős piaci szereplő Glencore zárja a sort.

A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek, azaz tőzsdén kereskedett indexkövető befektetési alapok sem zártak jó hónapot. A VanEck Vexctros Agribusiness ETF, amelyben az etfdb.com adati szerint az egyik legjelentősebb agrárpiaci ETF, ugyanis 679 millió dollárnyi befektetés van 5,05 százalékkal csökkent. Az iShares MSCI Global Agriculture Producers ETF, amelyben már csak 26 millió dollárnyi befektetés található 6,2 százalékkal került lejjebb. Az IQ Global Agribusiness Small Cap ETF 7,8 millió dolláros befektetett mennyisége 6 százalékos mínuszon van túl januárban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

Az irányítási és szervezési feladatok egy felületen a PrecZone-ban – MyJohnDeere Operations Center

2021. május 14. 10:17

A KITE Zrt. elkötelezett híve a hazai mezőgazdaság legújabb és legfejlettebb technológiával történő kiszolgálásának. Olyan világszintű gyártókkal és fejlesztő központokkal tart kapcsolatot, melyek a legmodernebb termesztési megoldásokat képesek a magyar gazdák számára szállítani. A John Deere már több mint egy évszázada vallja ugyanezeket az elveket. Az amerikai farmerek ma már a mindennapjaik során, készség szinten használják azokat a digitális eszközöket, melyeket a KITE Zrt. a magyar gazdák számára is elérhetővé tett az új PGR rendszer elindításakor. A MyJohnDeere Operations Center alkalmazása könnyebbé teszi a mindennapi feladatok elvégzését a földeken. Hogy ez Önnek miért lehet jövedelmező? Olvasson tovább és elmondjuk!

Mi az oka a gépgyártók portfólió bővítési hullámának?

2020. január 14. 12:02

Számos mezőgazdasági gépgyártó vállalat is megkezdte felkészülését a glifozát utáni időkre. Egyes vállalatok saját fejlesztéssel, mások a témában sikeres kisebb-nagyobb cégek felvásárlásával kívánnak megfelelő választ adni a kihívásra.

Elkészült az alighanem eddigi legszebb John Deere traktor

2024. szeptember 2. 09:40

Elég volt feketére festeniük egy 8R 340 erőgépet, némi diszkrét aranysárga csíkkal, és máris gyönyörködhetünk a végeredményben.

A John Deere intelligens technológiai megoldásokat kínál minden termelési rendszerhez

2023. október 29. 12:10

A John Deere örömmel mutatja be az AGRITECHNICA 2023 kiállításra tervezett, új standkoncepcióját, amellyel újabb lépést tesz az intelligens ipari vállalattá válás útján.