Terményárak

Nem számít gabonahiányra Törökország az orosz hadműveletek miatt

Agrofórum Online

Nem számít gabonahiányra az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus miatt Törökország, amelynek a két kelet európai ország jelentős beszállítója. Az Ukrajna elleni orosz invázió kilátásba helyezte a nyersanyag-ellátás szűkülését az orosz exportra vonatkozó szankciók, a szállítási zavarok és Moszkva szállításainak esetleges mérséklődése miatt.

A török statisztikai intézet adatai szerint 2021-ben a törökországi gabonaimport 56%-át Oroszország adta, 2,24 milliárd dollár értékben, az oroszországi és ukrajnai gabonaimport együttvéve pedig 78%-ot tett ki. Az Ukrajnából származó gabonaimport tavaly 861 millió dollár volt. Oroszország és Ukrajna együttesen a globális búzaexport 29%-át, a napraforgóolaj-export 80%-át és a világ kukoricaexportjának 19%-át adja. A búza ára 9 és fél éves csúcsra ugrott kedden, a kukoricáé pedig nyolc hónapos csúcsra.

Az ankarai Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a jelenlegi raktárkészletek ismeretében a következő betakarítási szezonig nem várható ellátási hiány a 85 milliós országban búzából, egyéb gabonákból és alapanyagokból.

„Nem számít, mekkora súlyt ért el Oroszország és Ukrajna gabonaellátásunkban az elmúlt években, más exportőr országokból és a nemzetközi kereskedelemből származó gabonakészletek is elérhetők” – áll a tárca közleményében. „A 2022-es gabonatermésre vonatkozó pozitív várakozásokkal együtt az ország nem lát problémát az élelmiszerellátásban” – tette hozzá a tárca.

Elemzők szerint azonban Törökország további inflációs nyomást tapasztalhat az emelkedő nyersanyagárak miatt, beleértve az olajat, a földgázt és a gabonát. Januárban közel 50%-ra emelkedett az éves infláció Törökországban, főként a 2021 végi devizaválság miatt, amelynek következtében a líra az év végén 44%-ot esett a dollárral szemben. Az élelmiszerárak tavaly is megugrottak, részben az aszály miatt – hívta fel a figyelmet a Reuters.

Az emelkedő nyersanyagárak, köztük a búzaárak „nyilvánvalóan negatív hatással lesznek a törökországi inflációra” – mondta Piotr Matys, az In Touch Capital Markets vezető devizaelemzője. Az élelmiszergyártók „az energiaárak növekedésének egy részét termékeik árazásában építik be. Így Törökországnak hosszan tartó, magas inflációval kell szembenéznie” – mondta.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Már 14 százalékos mínuszban az ukrán gabonaexport

2020. október 13. 06:32

A kereskedők csak 818 000 tonna kukoricát adtak el, szemben az előző év azonos napjáig elért 2,45 millió tonnájával.

Kreml: az orosz „jóindulat” nem végtelen a fekete-tengeri gabonaüzlet kapcsán

2023. június 15. 07:36

Oroszország „jóakarata” nem tarthat a végtelenségig a fekete-tengeri gabonaszerződés megújítása kapcsán – közölte a Kreml szerdán.

A rossz időjárás miatt csökkenhet az ukrán gabonatermés

2021. július 8. 08:02

Ukrajna már megkezdte 2021-es gabona betakarítását, és minden idők legmagasabb, mintegy 76 millió tonnás termésére számítanak.

Az USA szerint Moszkva készen állhat a gabonatárgyalások folytatására

2023. augusztus 2. 07:10

Az Egyesült Államokhoz eljutott információk szerint Oroszország készen áll arra, hogy visszatérjen a tárgyalásokhoz egy olyan megállapodás kapcsán, amely lehetővé teszi Ukrajna biztonságos fekete-tengeri gabonaexportját.