Terményárak
Terményárak

Nőtt a fiatal bika, csökkent a vágótehén és vágóüsző termelői ára – Vágóállat és hús piaci jelentés

Nőtt a fiatal bika, csökkent a vágótehén és vágóüsző termelői ára – Vágóállat és hús piaci jelentés

Agrofórum Online

Magyarországon a fiatal bika termelői ára 2,6 százalékkal nőtt 2014 szeptemberében az előző év hasonló időszakához képest. A vágótehén ára 19,8 százalékkal, a vágóüszőé 23,5 százalékkal esett - olvasható az Agrárgzdasági Kutató Intézet legfrissebb jelentésében.

Az Amerikai Egyesült Államok Agrárminisztériumának (USDA) szeptemberi előrejelzése szerint 4,5 százalékkal csökkenhet az USA marhahústermelése az idei év negyedik negyedévében a 2013. október-decemberihez képest.

Az USA-ban a marhahústermelés mérséklődése következtében a bika ára dollárban kifejezve 27 százalékkal emelkedett 2014 augusztusában az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Magyarországon a fiatal bika termelői ára 2,6 százalékkal nőtt 2014 szeptemberében az előző év hasonló időszakához képest. A vágótehén ára 19,8 százalékkal, a vágóüszőé 23,5 százalékkal esett – olvasható az Agrárgazdasági Kutató Intézet legfrissebb jelentésében.

Összefoglaló

Brazíliában a szarvasmarha ára brazil reálban kifejezve 20 százalékkal nőtt 2014 szeptemberében az előző év azonos időszakához képest.

Argentínában a szarvasmarha ára argentin pezóban kifejezve 76 százalékkal emelkedett 2014 szeptemberében az előző év hasonló hónapjához viszonyítva.

Az EU-ban a fiatal bika „R3” kereskedelmi osztály vágóhídi belépési ára 3,62 euró/kg hasított hideg súly volt 2014 szeptemberében, ami több mint 3 százalékos csökkenést jelentett egy év alatt.

Magyarországon a fiatal bika termelői ára 2,6 százalékkal nőtt 2014 szeptemberében az előző év hasonló időszakához képest. A vágótehén ára 19,8 százalékkal, a vágóüszőé 23,5 százalékkal esett.

Vágóállat és hús piaci jelentés

Az Amerikai Egyesült Államok Agrárminisztériumának (USDA) szeptemberi előrejelzése szerint 4,5 százalékkal csökkenhet az USA marhahústermelése az idei év negyedik negyedévében a 2013. október-decemberihez képest. A szűkülő kínálat miatt a szakértők a vágóállatok felvásárlási árának 18-24 százalék közötti emelkedésére számítanak ebben a negyedévben. A prognózis szerint a marhahúsimport várhatóan 15 százalékkal lesz több 2014 utolsó negyedévében, mint az előző év hasonló időszakában, azonban az egy főre jutó fogyasztás 4 százalékkal mérséklődhet. Ausztráliából, Új-Zélandról, Kanadából és Mexikóból is nagyobb mennyiségű marhahús érkezhet az USA-ba. A termelés csökkenése maga után vonja, hogy a nemzetközi piacon várhatóan 1,5 százalékkal kevesebb marhahúst értékesítenek a jelzett időszakban.

Az USA marhahús-kibocsátása 6 százalékkal, borjúhústermelése 12 százalékkal csökkent az idei év első nyolc hónapjában 2013 azonos időszakához viszonyítva. A legfrissebb vágási adatok szerint 2014. január és augusztus között 7 százalékkal esett a szarvasmarhák vágása az előző év azonos időszakához képest, míg a vágóhídra kerülő szarvasmarhák élősúlya 1 százalékkal nőtt. Az USA-ban a csökkenő marhahústermelés következtében a bika ára dollárban kifejezve 27 százalékkal
emelkedett 2014 augusztusában az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A Rabobank elemzése alapján az idei év hátralévő részében is a szűk vágómarha-kínálat és a magas marhahúsárak jellemzik majd a USA szarvasmarha szektorát. Brazíliában a szarvasmarha ára brazil reálban kifejezve 20 százalékkal nőtt 2014 szeptemberében az előző év azonos időszakához képest. Az élénkülő kereslet és a korlátozott vágómarha-kínálat okozta az ár emelkedését. A Rabobank szerint a brazíliai marhahús iránt erősödő oroszországi kereslet és a gyenge brazil reál miatt a kibocsátás és az export mennyisége rekordszint közelébe érhet az idén. A belső fogyasztás a magas árak miatt csökken, és a vásárlók az alacsonyabb áron kínált sertéshúst részesítik előnyben.

Argentínában a Földművelésügyi, Állattenyésztési és Halászati Minisztérium adatai szerint a szarvasmarha ára argentin pezóban kifejezve 76 százalékkal emelkedett 2014 szeptemberében az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Az USDA Állat és Növény-egészségügyi Ellenőrzési Szolgálata engedélyezte, hogy Argentína a patagóniai régióból marhahúst exportáljon az USAba, így 2001 után újra megnyílt az Amerikai Egyesült Államok piaca a dél-amerikai ország előtt. A Rabobank előrejelzése szerint az idei évben Argentína marhahústermelése emelkedhet, azonban az export az USA-val és Oroszországgal biztatóan alakuló kereskedelmi lehetőségek ellenére is alacsony szinten maradhat.

Az Európai Bizottság októberben megjelent rövid távú előrejelzése szerint az EU marhahústermelése várhatóan 7,5 millió tonna körül alakul 2014-ben, 1,5 százalékkal emelkedik az előző évi mennyiséghez képest. A prognózis szerint a marhahús kibocsátása 2015-ben további 2,6 százalékkal 7,7 millió tonnára nőhet. Az elemzők szerint a növekedés főként a tejkvóta jövő évi megszüntetése miatt bővülő tejhasznú állományokból származik.

Emellett a csökkenő takarmányköltségek következtében a vágóállatok nagyobb élősúllyal kerülnek a vágóhidakra. Várhatóan a Közösséghez 2004 után csatlakozott tagországokban 7 százalék feletti lesz a termelés növekedése az idei évben, mert ezekben az országokban az állománybővítés még felfutóban van. Ha csökkennek a tejárak a következő hónapokban, az a tehenek korábbi selejtezéséhez vezethet. Az EU-28 175 ezer tonna marhahúst exportálhat az idén és 2015-ben egyaránt.

Az idei év első hét hónapjában az erős nemzetközi kereslet miatt jelentősen nőtt az exportált marhahús menynyisége, azonban a 2014 augusztusában Oroszország által bevezetett importtilalom visszafogja a növekedés mértékét, és éves szinten 8 százalék körüli emelkedést prognosztizálnak a szakértők. A marhahús importja a 2013. évi mennyiségnél 1,5 százalékkal lehet kevesebb (299 ezer tonna) 2014-ben és 2015-ben. Az EU-28 egy főre jutó marhahúsfogyasztása 1 százalékkal nőhet, 10,5 kg körül várható az idei esztendőben és tovább emelkedhet 2015-ben (10,7 kg).

Az Európai Bizottság adatai szerint a Közösség 22,4 százalékkal több élő szarvasmarhát és marhahúst értékesített a nemzetközi piacon 2014. január-július között, mint egy évvel korábban. A legnagyobb piacok Oroszország (23 százalék részesedés), Hongkong (9 százalék) és Libanon (7 százalék) voltak. A Hongkongba szállított mennyiség a kétszeresére nőtt, Oroszországba pedig 88 százalékkal több marhahús került.

Az EU élőmarha- és marhahúsimportja 2,6 százalékkal csökkent 2014. január-júliusban 2013 azonos időszakához képest. A behozatal csaknem háromnegyede Brazíliából (43 százalék), Uruguayból (16 százalék) és Argentínából (12 százalék) származott.

Az EU-ban a fiatal bika „R3” kereskedelmi osztály vágóhídi belépési ára 3,62 euró/kg hasított hideg súly volt 2014 szeptemberében, ami több mint 3 százalékos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A tehén „O3” ára 7 százalékkal, az üsző „R3” ára 6 százalékkal esett a megfigyelt időszakban.

A KSH adatai szerint Magyarország élőmarha- exportjának mennyisége 5 százalékkal, a kivitel értéke 18 százalékkal esett 2014 első hét hónapjában 2013 hasonló időszakához képest. A legtöbb szarvasmarhát Libanonba, Ausztriába, Olaszországba, Görögországba és Horvátországba szállítottuk. Libanonba a három és félszeresére, Olaszországba és Horvátországba több mint a másfélszeresére emelkedett az export a 2013. január-július között értékesített mennyiséghez képest.

Ugyanakkor az Ausztriába és a Görögországba kivitt mennyiség csökkent. Magyarország marhahúsexportja 12 százalékkal esett a vizsgált időszakban. Az élőmarha-import 35 százalékkal csökkent január-júliusban a 2013. január-júliusihoz képest. A marhahúsimport volumene 18 százalékkal nőtt. Magyarország nettó exportőr volt élő szarvasmarhából és marhahúsból 2014 első hét hónapjában.

Magyarországon a fiatal bika termelői ára 2,6 százalékkal emelkedett 2014 szeptemberében az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A vágótehén ára 19,8 százalékkal, a vágóüszőé 23,5 százalékkal esett. A termékpálya további fázisaiban változatosan alakultak az árak. A csontos marhahús frissen félben termék és a csontos marhahús frissen negyedben (eleje) termék feldolgozói értékesítési ára 2 százalékkal növekedett, ugyanakkor a csontos marhahús frissen negyedben (hátulja) termék ára 3 százalékkal volt alacsonyabb a megfigyelt időszakban. A KSH adatai szerint a marha rostélyos fogyasztói ára kismértékben emelkedett 2014 szeptemberében az egy évvel korábbihoz képest.

Az AKI teljes jelentésének letöltése >>>

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Milyen lesz a termés a heves áradások után az orosz földeken?

2024. április 19. 14:10

Oroszországban a heves áradások és árvizek ellenére a termőterület nőtt és rekordközeli termést várnak. A búza exportárának emelkedése megállt.

Az európai búzatermést negatívan befolyásolja a sok csapadék

2024. április 19. 08:40

Amerikában mínuszokat, míg Európában pluszokat lehetett látni a csütörtöki kereskedési napon a terménypiacokon.

Olcsóbb a búza a jó időjárás miatt

2024. április 18. 09:40

Vegyesen mozogtak a kurzusok a terménypiacokon a tengerentúlon és kontinensünkön is. Európában a malmi búza és a repce olcsóbb, a takarmánybúza pedig drágább lett, miközben a kukorica ára stagnált.

Most az erősödő dollár vágta haza a terménypiacot

2024. április 17. 17:10

Amerikában folytatódott a lejtmenet a terménypiacokon. Európában is hasonló volt a hangulat, de malmi búza és kukorica legalább tartani tudta előző napi értékét.

Brüsszel nem szeretné, ha népszerűsítenénk a magyar bort

2022. február 21. 14:04

Teljességgel elfogadhatatlan, és veszélyes precedenst teremtene a jövőre nézve, ha az Európai Bizottság betiltaná a borok és vörös húsok fogyasztásának népszerűsítését.

Majdnem 1 tonna húst vont ki a forgalomból a Nébih egy baranyai cégnél

2018. január 30. 12:30

Az ellenőrzés során 66 tétel, kb. 1 tonna hús forgalomba hozatalát tiltotta meg a hatóság, és elrendelte forgalomból kivonásukat és megsemmisítésüket.

Növekedett a húsfogyasztás

2018. szeptember 14. 05:50

Az eredményességet tekintve Magyarországon az élelmiszeripar a második a járműgyártás után, ugyanakkor tovább kell növelni az élelmiszeripar termékeinek értékesítését, amihez állami szerepvállalásra is szükség van.

Gyógynövénykivonatokat tartalmazó hústermékcsaládot fejlesztettek ki

2023. április 26. 10:34

Komplex gyógynövénykivonatokat tartalmazó, fokozott antioxidáns tulajdonságokkal és csökkentett tartósítószer-mennyiséggel rendelkező hústermékcsaládot fejlesztett a felgyői vágóhidat működtető Gulyás János és Társa Kft.