Terményárak

Rekordszinten a búza ára

Agrofórum Online

Augusztus első hetét a tavaszbúza jegyzések új csúcson zárták, míg az őszi vetésűek erősek voltak, de nem érték el az április végi, május elejei szinteket. A párizsi tőzsdei jegyzések szerdán tetőztek és pénteken is mínuszban nyitott a piac, majd délután 4 óra körül megint erősödött és 6 EUR/to-s napon belüli mozgással pluszban zárta a napot.

A várakozás továbbra is nagy a csütörtöki USDA becslés előtt, a tőzsdei elemzések úgy fogalmazták meg a helyzetet, hogy a várakozás nagy esést is eredményezhet, ezért jelentős volt a pozíciózárás is, ami a kereskedők kitettségét csökkenthette. A tőzsdei forgalom mellett a fizikai piac is hektikusan alakult, a romániai, FOB Constanta árszint a hét elején 30 USD/to-val ugrott fel, majd ugyanilyen hirtelen korrigált is vissza. A héten létrejött egyiptomi illetve algériai eladásoknál érzékelhető volt a vevők óvatossága is – egyik ország sem kötötte le a teljes, tenderen meghirdetett mennyiséget. Ennek eredménye lett, hogy a pénteki záróárak egyes határidőkre alacsonyabbak is lettek, mint voltak egy hete, ami azonban így is kifejezetten magas szinteket jelent. Az is figyelemre méltó, hogy a mostani árak még mindig elmaradnak az év elejei 300 USD/to-s szintektől és nagyságrendileg 270,- – 280,- USD/to között vannak.

A hazai exportlehetőségeket is befolyásolják ezek az ármozgások, hogy mennyire tudja követni az áremelkedést az itthoni piac, az táblázatunkból is kitűnik. Az időjárási helyzet következménye, hogy Nyugat-Európában egyre nagyobb az aggodalom a minőség romlásának lehetősége miatt és ez tükröződik az ottani árakban is. A következő két hétben az előrejelzések alapján várhatóan nem lesz jelentős csapadék – 2-5 mm várható- és ez remélhetőleg javítja a német és a lengyel területeken is betakaríthatóság feltételeit. A francia helyzet már nem javulhat érdemben, a pénteki áremelkedés egyik kiváltója is a hivatalos francia termés-előrejelzésben szereplő, a vártnál alacsonyabb hozam volt.

Az egyéb termékek körében is jellemző volt az áremelkedés, de az USDA becsléséig nem várható új irányzat itt sem. Az olajosmagvaknál a termelési szintek csökkenésének igazolását várja a piac a becsléstől, a kanadai szárazság és az európai terület-csökkenések együttes hatásának mértéke a kérdés.  

A piaci folyamatokat két további esemény is befolyásolta az elmúlt napokban és ezek közül a brazíliai kukorica-termés csökkenésének igazolódása a jelentősebb. A dél-amerikai helyzetnél az argentín búza vetési munkálatait késlelteti a hirtelen betört hideg idő és ez már a következő fél évre is hatással lehet.

Másik kicsit meglepő fordulat, hogy Kína az USA-ból a vártnál jóval kevesebb szójababot vásárolt az utóbbi hetekben, ami az ottani termelőket elbizonytalaníthatja a következő időszak keresletére vonatkozóan és akár árcsökkenést is hozhat. Különösen azért lehet ez fordulat, mert Kínában alapvető alapanyagokat, beleértve az acél-termékeket és a takarmány-alapanyagokat is, az állami tartalék-készletekből ismételten piacra vittek. Ezzel a júliusi esők által károsított közel 1 millió hektár termését is pótolni kívánják, de az elpusztult sertés és baromfi telepek helyreállítása is kiemelt program és hangsúlyozzák, hogy az állati és a humán egészségügyi helyzet biztosítására is a korábbiaknál nagyobb figyelmet fognak fordítani – akár újabb lezárásokkal. Ezen intézkedések következménye lehet az import csökkenése, ami a világkereskedelemre is hatással lehet.

A mostani piaci helyzetben a hirtelen felfutást követő korrekciót is hozhat, ha tényleg továbbra is távolmaradnak a nagy vevők. Az elmúlt hónapok szinte töretlen folyamata így megállhat. A tőzsdei jegyzések alakulásánál az ó- és az új-termés közötti különbséget jól mutatja, hogy a hazai ó-kukorica ára még mindig a tőzsdei jegyzések fölött van:

A határidős áraknál kitűnik, hogy a hazai kukorica kilátások tovább romlottak és a piros vonallal jelzett magyarországi tőzsdei árak alig néhány EUR/to-val alacsonyabbak csak a párizsi jegyzésnél, sőt időnkét már el is érik azokat.

A búza áraknál is követhető a nemzetközi árak erősödése és az export-eladási lehetőségek alapján ez folytatódni fog. Az export-árak elérik a 200-205,-EUR/to közötti szintet is, de voltak az elmúlt napokban akár 210,-EUR/to-s szintet is elérő vételi ajánlatok is a magas minőségű, minimum 14 % fehérjetartalmú búzára. Ezek az árak részben amiatt is alakultak így, mert itthon is érzékelhető az értékesítés kitolása későbbi időszakra, ami egyértelműen a kínálat csökkenését hozta.

A továbbiakban is korlátozott kínálattal számolhatunk, így a most kezdődött szezon itthon tartósan is olyan árakat hozhat, amelyek az exportnál elérhető árak fölöttiek lesznek, sőt az sem zárható ki, hogy az import fog a belföldi árakkal versenyezni. Vannak olyan termékek, amelyek esetében ez nem szokatlan, de a búza vagy a kukorica 30 – 40 %-a eddig exportra ment és ez most akár el is maradhat. Ez új helyzetet hozhat és a felhasználók számára új feladatot is jelent egyben.

A következő napokban a nemzetközi és a hazai piacon is a továbbiakat meghatározó tények jelenhetnek meg, remélhetőleg stabilizálódás jön és tisztább lesz a kép.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukorica ára csaknem 4 százalékkal lőtt ki a héten

2024. december 21. 07:40

Európában csak árcsökkenést lehetett látni, a malmi búzáért 0,2 százalékkal, a kukoricáért 0,6 százalékkal, a repcéért 4,1 százalékkal, a takarmánybúzáért pedig 0,4 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Csökkent a búza ára a termesztési feltételek javulásával

2024. december 20. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce drágult.

A szójabab olcsóbb lett a bőséges brazil csapadék miatt

2024. december 19. 07:10

Európában a malmi búza drágult, de a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa mínuszban zárt.

Még nem árazta a piac a romló orosz búzatermést

2024. december 18. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Terménypiac: kismértékű árcsökkenés, talán csak a várakozás miatt?

2018. szeptember 10. 12:34

Az már jórészt biztosra vehető, hogy az EU28-akon belül a kukorica termés mennyisége legalább változatlan lesz 2018-ban, mint volt 2017-ben, még ha a belső forgalom lényegesen nagyobb szintjét is eredményezi, hogy a keleti régió többletéből kell biztosítani a nyugati régiók ellátását.

Terménypiac: emelkedő árak kérdőjelekkel

2020. július 14. 08:33

Július első hete az északi féltekén a betakarítás kezdete, sok találgatás, előrejelzés ekkor válik ténnyé. Idén ez nem mindenütt jelentett jó hírt, így a piacok inkább vételi oldalról kaptak támogatást.

Terményárak: lanyha piac, a kukoricánál jelentős árcsökkenés valószínű.

2019. szeptember 11. 10:30

Az európai és az észak-amerikai piacokon az elmúlt hét továbbra is lanyha volt, az árak csökkenő tendenciát mutattak.

A fundamentális tényezők fölénybe kerültek, az árak csökkentek

2021. szeptember 15. 16:38

A hét legfontosabb eseménye a pénteki USDA (az USA Mezőgazdasági Minisztériuma) becslés volt, mert ettől vártuk több kérdéses tényező megerősítését vagy cáfolatát.