Terményárak

Szárnyaló búza árak – összeomló minden más?

Agrofórum Online

Az ortodox Húsvét miatt rövidebb volt az elmúlt hét, de nem ez befolyásolta az árak alakulását, mert a fekete-tengeri piac leállásával számolnak már a kereskedők.

A legfontosabb tényező továbbra is az orosz export-kvóta alakulása volt és a legfrissebb számok alapján május közepére elfogyhat a keret és érdemben majd csak az új termésből lehet további üzletekkel számolni. Hasonlóan alakulhat az ukrán kukorica export – egyes elemzők itt is korlátozásokkal számolnak. Ez a két tényező azonban inkább pszichikai hatással volt, mert az érdemi kereslet visszaesése, az igények általánossá vált csökkenése mind ellensúlyozni tudták ezeket a híreket.

Az USA-ban sokkal inkább a negatív hangulat volt jellemző, a pénzügyi alapok folyamatosan adják a piacot és ezzel együtt az időjárás is kezd kedvezőbbé válni, érkezett 10-20 mm csapadék az ország keleti és középső vidékére. Az őszi vetésű gabonáknak már nagyon kellett ez a csapadék és az elkövetkező napokra várt esőkkel együtt már javítani fogja a talajok vízellátottságát. A tavaszi vetések is jól haladnak, így az érkező csapadék a csírázást is elő tudja segíteni.

Ukrajna és Oroszország nyugati vidékein is hullott valamennyi eső és bár ez nem volt elég a talajok feltöltéséhez, de a szárazságon enyhíteni tudott. Erre a vidékre is várható a következő napokban valamennyi eső és ez szintén megnyugtató lehet.

Számunkra közvetlen hatással a nyugat-európai helyzet van és itt volt a legkomolyabb aggodalom az elmúlt hetekben. Egyelőre Európa déli vidékei kaptak csapadékot, a jegyzésekre ezek közül is a Dél- és Nyugat Franciaországban lehullott 10-15 mm csapadék volt leginkább hatással. A kereslet is élénk volt a héten, főként a korábbi eladások teljesítése miatt, de új vételi tenderek is megjelentek. Ezek közül Szaúd-Arábia 650 e tonnás búza vételi tendere volt a legjelentősebb, de mivel ezek a vételek már július-augusztusi szállításra szólnak, az ó-termésű májusi jegyzésnek már nem jelentettek támaszt.

A következő napokban további csapadékot várnak az előrejelzések és ahogy ez az ú.n. „időjárás-piac” idején lenni szokott, ha esni fog az eső, eshetnek az árak is, de ha mégsem lesz elegendő csapadék, akkor továbbra is stabil maradhat a piac.

Az olajosmagvak esetében a helyzetre a negatív kőolaj ár nyomta rá a bélyegét, szinte hihetetlen, hogy voltak akik kényszerből ugyan, de fizettek azért, hogy valaki megvegye az olajukat. Az egyik beszámoló írta meg, hogy ebben az ügyletben most sok olyan tárolót is igénybe vettek, amelyek egyébként nem kőolaj tárolására használtak, de akinek lehetősége volt most olcsón venni, jelentős extra-profitot tudott elérni a későbbi határidős eladásokon. A kőolaj árának mélyrepülése a pálmaolaj árát is közel egy éves mélypontra nyomta le és szinte egybehangzó álláspont alakult ki arra vonatkozóan, hogy sem a biodízel, sem az etanol program nem tud most megoldást kínálni.

Az etanol felhasználás visszaesése is segítette a kukoricát abban, hogy ne omoljon teljesen össze az árszintje, ugyanis a búza aránylag magas árszintje miatt a kukorica iránti kereslet csökkenése megállt és a takarmányüzemek a DDGS helyett ismételten megjelentek a kukorica piacán.

A hazai piacokat is a magas búzaárak és az esőre várás jellemezte. A piacon megjelent érdeklődés az ó-termésű búza árát jelentősen, 2 – 4 ezer Forinttal is megemelte tonnánként és szinte mindegy volt, milyen a búza tétel minősége. A hírek szerint ez az intenzív kereslet azonban nem volt országos, elsősorban az Észak-Alföld térségére koncentrálódott és valószínűbb, hogy exportirányultságú ügyeletek állhatnak a háttérben. A belföldi kereslet érdemben nem jelent meg, a márciusi felvásárlási dömping előrehozott vásárlásokat eredményezett, így most az igények visszaesése van soron. Ahogy másutt is a világban, itthon is a fogyasztás visszaesése az élelmezési és a takarmányozási igények csökkenését hozta magával. Ez a folyamat a várakozások szerint akár az új-termés betakarításáig, azaz június közepéig, végéig is kitarthat és erősen megkérdőjelezi a tartósan magas árak kialakulását. Ezt jelzi heti aktuális ártáblázatunk is, ahol a nemzetközi jegyzések alakulását mutatjuk be!

Minden termelő most az időjárás-előrejelzéseket figyeli, meddig lehet még vetni, mikorra várható és mennyi eső. A növények már nagyon igényelnék a nedvességet, a repce virágzása már igen látványos, de ha nem kap esőt, úgy a magkötés már problémás lehet. Az őszi vetésű gabonák még talán valamivel jobb helyzetben vannak, de a talajok felső 15-20 cm-es rétegében már alig van tartalék és a mélyebb rétegek kiszáradásához szükség lenne az utánpótlásra.

Itthon is az időjárás most a meghatározó, hogy mikor és hogyan indul az új szezon, egyelőre nagyon bizonytalan.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukorica ára csaknem 4 százalékkal lőtt ki a héten

2024. december 21. 07:40

Európában csak árcsökkenést lehetett látni, a malmi búzáért 0,2 százalékkal, a kukoricáért 0,6 százalékkal, a repcéért 4,1 százalékkal, a takarmánybúzáért pedig 0,4 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Csökkent a búza ára a termesztési feltételek javulásával

2024. december 20. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce drágult.

A szójabab olcsóbb lett a bőséges brazil csapadék miatt

2024. december 19. 07:10

Európában a malmi búza drágult, de a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa mínuszban zárt.

Még nem árazta a piac a romló orosz búzatermést

2024. december 18. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Terménypiac: a bizonytalanság keresletet eredményezett

2018. április 10. 14:52

Április első hete és az azóta eltelt napok az USA és Kína között kialakult adok-kapok jegyében telt.

Folytatódott a lejtmenet a terménypiacokon pénteken

2023. július 29. 12:41

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

A pánik most áresést hoz?

2020. február 4. 09:02

A januári búza-áremelkedés megakasztotta a belső keresletet, az export megint nehézségekbe ütközik, „eltűntek” a teherautók, a dunai szállítás sem tud teljes sebességgel haladni, nincs hova.

Árcsökkentő esőzések jöhetnek a jövő héten

2023. november 25. 17:10

Árcsökkenéssel fejeződött be a heti kereskedés a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1 százalékkal, a kukorica 1,1 százalékkal, a szójabab 3,3 százalékkal, a repce pedig 1,8 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce mindeközben drágult.