27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Terményárak

Tartott árak – de meddig?

Agrofórum Online

December első napjai a megelőző heti árcsökkenés korrekcióját hozták – kivéve a búzánál.

Az elmúlt hét elején még inkább lefelé tendáltak a jegyzések, de a hét végére már inkább emelkedésnek lehettünk szemtanúi. A legnagyobb emelkedést a repce európai jegyzése mutatta, minden idők legmagasabb árszintjét érte el az EUR/to-s elszámolás kezdete óta. A szójababnál is jellemző volt az emelkedés, de itt már kisebb volt az erősödés.

A legjelentősebbnek továbbra is a búza helyzetének változását tartom, az USDA (az USA Mg.Min-a) heti becslésében több termelő országban is emelte a termelési adatokat – ezek közül kiemelkedik az ausztrál rekord-termés, a novemberi becsléshez képest közel 10 %-kal emelték a várhatóan betakarításra kerülő mennyiséget és most 34 millió tonnás termést és 25,5 millió tonnás exportot jeleznek. Az orosz termés mennyiségét az ottani hivatalos adatok alapján szintén emelték, igaz csak 1 millió tonnával, de ez is az árak csökkenésének irányába hatott.

A becslés egyéb adatai közül azt tartom még fontosnak, hogy a 2021/22-es szezonra a kukoricánál és a szójababnál is a termelés többletét várják és ez a későbbiekben hozhat árcsökkenést. A búzánál továbbra is kisebb lehet a termelés, mint a felhasználás, de itt még nem jelent meg az Argentínából érkezett előrejelzés, ami a tavalyi 17,65 millió tonna után 22 millió tonnás terméssel számol, ami 24 %-os növekedés. Ennek abban is jelentősége lehet, hogy a jó eredmény igazolódása esetén az érvényben lévő export-kvóták eltörlésre kerülhetnek és Argentína jelentős mennyiségű búzát értékesíthet Észak-Afrika térségébe.

A három fő termék kereslet-kínálati helyzetét mutatják az alábbi ábrák az USDA adatai alapján és bár nem valószínű, hogy ebben a szezonban a búza kereslete hirtelen visszaesne, látszik, hogy kukorica esetében több év után emelkedhetnek a szezonvégi zárókészletek és a szójababnál is kiegyenlítettebb a szezon mérlege:

A héten megjelent hírek a fizikai kereslet élénkülését is hozták, a két héttel ezelőtti árzuhanás óta a korrekciók ellenére is alacsonyabbak az árak, mint voltak november vége előtt.

A fizikai piaci áraknál ez a hazai piacra is hatással lesz előbb vagy utóbb, táblázatunk is mutatja, hogy a búza fekete-tengeri eladások felé történő elvi lehetőség árszintje 1100-1900 Ft/to-val csökkent. Az USD-ben jegyzett árak jellemzően 4 USD/to körül csökkentek és ez most minden határidőre egységes volt, eltérően a korábbi hetek áralakulásától.

Az európai áraknál, jegyzéseknél a szerdai ünnep szünet miatt nem volt egységes az árközlés és a kereslet is erőteljesen visszahúzódott.

A hazai árak alakulásánál az AKI-PÁIR adatai alapján a jelentett árakban is volt már némi lemorzsolódás, a búzánál 2000,-Ft/to-val, a kukorica esetében 500,-Ft/to-val alacsonyabb árakat jeleztek. A piaci helyzet anomáliáját jelzi, hogy a takarmánybúzára jelzett árszint 102.000,-Ft/to közelében volt, 4.000,-Ft/to-val magasabban, mint ami a malmi búza ára.

A Ft/to-ban jelzett árak és a grafikonunkon jelzett áralakulás különbsége a forint árfolyamának változásából adódik, a megelőző árközlés napján -november 24-én- még 368 Ft volt 1 Euró, míg a legutóbbi árközlés, december 1-jén már csak 362,60 volt a HUF/EUR árfolyam.

A hét összegzéseként és a következő napok várható áralakulásában azonban továbbra sem várom a jegyzések jelentősebb csökkenését, és bár technikai alapon jöhet csökkenés, az elemzés elején említett hétvégi áremelkedés mögött inkább spekulációs vásárlások álltak. A péntek esti zárási elemzésben az USA-beli tőzsdékről kiadott összefoglalás is a pénzügyi alapok vételi többletét jelezték. Az USDA jelentés értékelése is hozhat még új impulzusokat, melyek az itthoni piaci mozgásokat is érinthetik. Ezek közül a hazai búza és kukorica piaci áraknál jöhet lemorzsolódás, amit a szállítmányozási nehézségek is fokozhatnak. Exportunk túlnyomó része vasúton hagyja el az országot és amint az már korábban is jellemző volt, az olasz piac a meghatározó ebben. A magyar-olasz irányban azonban minden vasúton fejlesztések, építkezések folynak és ez már most is eredményez csúszásokat a kiszállítások egy részénél. Ez felértékelheti a hazai eladási lehetőségeket, de ezt a felhasználók is tudják és így akár most ők választhatják a kivárásos taktikát.

Fentiek eredőjeként mind a nemzetközi, mind a hazai terménypiacon megkezdődhet egy lassú lemorzsolódás, ami a 2022-es nyári betakarítási időszak jegyzéseihez közelítheti a tavaszi szállításra szóló szerződések árait. Ez ma a búza és a kukorica esetében 25 EUR/to körüli, a repce esetében 100-150 (!) EUR/to-s árcsökkenést is hozhat. Úgy vélem, nem érdemes sokáig várni a készletek értékesítésével, nagyobbnak látom az árcsökkenés kockázatát, mint a felfelé történő elmozdulást.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

Minden terméknél új árcsúcsokat jegyeztek

2021. október 5. 06:26

Összességében úgy látszik, a belföldi kínálat még mindig visszafogott, az árak emelkedésére számítanak a potenciális eladók.

Az áremelkedésnek még sincs vége

2021. november 15. 06:36

Változatlanul nem várom, hogy jelentős árcsökkenés jöjjön, a következő hetekben a tartott árszint marad jellemző.

Csendes hét – év végi zárással

2021. december 22. 08:36

Az év végi zárásra készülődik a terménykereskedelem is és ez a napi áringadozásokban is tetten érhető volt.

Az eső hiánya és a Covid-19 vírus alakítja az árakat

2020. május 13. 14:05

Május eddig eltelt része nem hozta meg a várt csapadékot szinte sehol sem, az árak azonban mégsem tudtak tartósan és jelentősen emelkedni, mert tovább tart a forgalom visszaesése miatti aggódás.