Terményárak
Terményárak

Tartottak az árak, de a csapadék tovább nyomhatja lefelé a jegyzéseket

Tartottak az árak, de a csapadék tovább nyomhatja lefelé a jegyzéseket

Agrofórum Online

A nyár első napjai a legfontosabb termőterületeken csapadékosak voltak, így a piacok továbbra is inkább a kínálat bővülésében bíznak.

A korábbi csapadékhiányt teljes mértékben nem sikerült ugyan pótolni, de mind Észak-Európában, mind Oroszország középső részén megérkezett a várt 20-30, néhol 50 mm körüli csapadék és ez a növényzetnek kedvezőbb helyzetet teremtett. Ennek eredményeként a jegyzések inkább lanyhuló tendenciájúak voltak, de már eddig is olyan alacsony a jegyzések szintje, ami miatt további árcsökkenés nem következett be – inkább tartott tendenciáról van szó.

A fizikai piacon a figyelem az USA és Kína közötti feszültségre irányult, a kínai kormány felhívta a cégeiket, hogy ne vegyenek amerikai szójababot, de ennek ellenére jelentős kínai vételekre került sor. A több százezer tonnás vételek eredményeként az amerikai szójabab jegyzés másfél hónapos oldalazó mozgás után erősödni tudott és az elemzők további vételek esetére újabb erősödésben bíznak. A feszültség forrása Hong-Kong státusa miatt alakult ki és a politikai szembenállás a felek között talán még nehezebben lesz megoldható, mint a vámháború idején. Az elnökválasztási kampány is befolyásolni fogja a döntéseket és most úgy látszik az amerikai elnök határozottságot és keménységet akar újfent mutatni.

A többi terménynél csak a pénzügyi alapok tevékenysége tudta mozgatni a jegyzéseket, a fundamentális tényezők nem voltak érdemben meghatározóak. A kukorica jegyzése továbbra is a várható nagy termés miatt van nyomás alatt, míg a búza esetében támaszt jelentett, hogy az USA déli területein száraz és forró időt várnak a következő napokra, ami már hátrányos is lehet a termésre.

A csapadékos idő az orosz és ukrán területeken kedvező volt, de az utóbbi napokban már a gombabetegségek terjedésének veszélyeire is figyelmeztettek elemzők. Emellett a minőség romlása is bekövetkezhet, főként az esésszám és a hektolitertömeg csökkenése révén. A jelenlegi helyzetben még ez nem eredményezett áremelkedést, de a helyzetet jellemzi, hogy a takarmánybúza és a gyenge malmi búza közötti árkülönbség 10-12 USD/to. A tavalyi kb. 5 USD/to/fehérje% árkülönbséggel szemben idény csak 1-3 USD/to a különbség a 11,5 -és 12,5 %-os fehérjetartalmú áruk között.

A fizikai piac figyelemre méltó híre volt, hogy Egyiptom megkezdte újtermésű búza vételeit. Az első tételeket végül Ukrajnából vásárolták meg, 210,-USD/to-s illetve 185-186,-EUR/to-s induló kikötő áron. Ez számunkra is piacbefolyásoló lehet, visszaszámolva magyarországi uszályos vagy vagonos berakással kb. 55.000,-Ft/to-s árat jelentene. Az egyéb árakat táblázatunk tartalmazza, az olasz piacokon futnak ki az ótermésű jegyzések, a németországi szeptemberi árak már jelzik, Európa alacsonyabb árakat vár az új termésre.

A hazai kilátások alapvetően eltérnek a környező országokban tapasztalhatótól. A termelőkkel folytatott beszélgetések során a búza hozamokat is nagyon széles értékek közé becsülik, vannak, akik alig 2-3to/ha-s termést várnak. Mások azonban kevésbé pesszimisták és továbbra is 4-5 to/ha-s eredményekben bíznak. Az elmúlt napok csapadéka remélhetőleg ez utóbbiak igazát fogja erősíteni és lesz jelentős export-árualap is.

Ez akkor lesz különösen fontos, ha a minőség megfelelő lesz és a szokásos exportérdeklődés megjelenik, mert az jelenthet majd magasabb árat, mint amik a fekete-tengeri kiszállítások esetén lennének elérhetőek. Ez is árcsökkenést eredményezhet az ótermésű árakhoz képest, a NAIK-AKI-PAIR által is jelzett ugrás az ótermésű árakban várhatóan korrigálni fog. A következő napok várhatóan megmutatják majd, hol tud stabilizálódni a búza ára, most az 51.000,-Ft/to-s ártól kezdve 60.000,-Ft/to-t is meghaladó árelképzelést is hallani. A vevői oldal lehetőségei behatárolják az értékesítési lehetőséget, legyen szó a takarmányosokról vagy a malmokról a már említett export értékesítés mellett.

A többi kalászosra sem alakult ki még meghatározó piaci ár, egyelőre a legegyértelműbb válasz a termelőktől az, hogy várjuk meg, milyen termésünk lesz. Ez vonatkozik mind a mennyiségre, mind a minőségre.

A repcéknél gyengék az állományok az ország legnagyobb részén, a visszajelzések alapján 20-30 %-kal is kisebb lehet a termés, mint az átlagos.

A tavaszi vetésűeknek is nagyon kell, kellett a csapadék, valamelyes enyhült az aszály, de még mindig kell legalább 50-70 mm-nyi eső ahhoz, hogy jó terméskilátásokról beszélhessünk. A kukorica és a napraforgó sok mindent pótolni tud még, a vetésterületek alapján, ha jön a további csapadék, jó termésről lehet majd szó, előrevetítve az export-vezérelt piacot a betakarítást követően.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az európai búzatermést negatívan befolyásolja a sok csapadék

2024. április 19. 08:40

Amerikában mínuszokat, míg Európában pluszokat lehetett látni a csütörtöki kereskedési napon a terménypiacokon.

Olcsóbb a búza a jó időjárás miatt

2024. április 18. 09:40

Vegyesen mozogtak a kurzusok a terménypiacokon a tengerentúlon és kontinensünkön is. Európában a malmi búza és a repce olcsóbb, a takarmánybúza pedig drágább lett, miközben a kukorica ára stagnált.

Most az erősödő dollár vágta haza a terménypiacot

2024. április 17. 17:10

Amerikában folytatódott a lejtmenet a terménypiacokon. Európában is hasonló volt a hangulat, de malmi búza és kukorica legalább tartani tudta előző napi értékét.

Így hatott az iráni támadás a piacokra

2024. április 16. 07:40

Amerikában mínuszokat, míg Európában pluszokat hozott a hétfői kereskedési nap a terménypiacokon.

Terményárak: továbbra is a vételek mozgatják az árakat

2020. szeptember 22. 08:30

A megszokott tendenciáktól eltérően most nem a szezon kezdeti árcsökkenés jellemzi a terménypiacokat, a korábban elkezdődött áremelkedés folytatódott.

Terménypiac: megnyugvó kedélyek – lemorzsolódó nyereség

2018. március 26. 16:41

Az elcsendesedő negatív hangok eredményeként a gabonapiacok ismételten inkább gyengültek a 12. héten.

Terményárak: igazolódtak a várakozások – további árcsúcsokat jegyeztek

2020. október 12. 06:47

A kukoricánál egyértelműen az USA számai határozták meg a mozgást, a terület és a hozam is csökken, a felhasználás csak kisebb mértékben és így a készlet is alacsonyabb lesz.

Terménypiac: kevés az esélye az áremelkedésnek

2018. július 2. 13:53

Június utolsó hete csendesen, különösebb események nélkül telt és a hét elején várt pénteki adatközlés is inkább a várakozásokat erősítette meg – mégis váratlan fordulattal zártuk a hetet.