Terményárak
Terményárak

Terményárak: újfent csökkenő tendencia kezdődött

Terményárak: újfent csökkenő tendencia kezdődött

Agrofórum Online

November utolsó napjai szinte teljes csendben teltek, december első napjai viszont már mást hoztak és ennek hosszabb távon is ható oka volt.

A november végi eseménytelenségben az érdemi hír az USA-beli szünnap miatti csökkentett kereskedés volt. Emiatt is vártuk december első napjait, lesz-e további hír a terméseredményekről illetve a kilátásokról.

A két héttel ezelőtti elemzésben még a dél-amerikai csapadékhiány volt az egyik kiemelt tényező és a múlt hét ebben hozott változást – Brazíliában 5-15, Argentínában 5-30 mm-nyi csapadék esett és ezzel az elemzések szerint megszűnt a vetéseket károsító közvetlen veszély. Ez a szójabab piacán jelent elsősorban megnyugvást, ami a chicagoi jegyzésben is látszott, 3,5 %-kal csökkent múlt hét péntekhez képest a januári jegyzés. A csapadékosabb idő a szója mellett az első vetésű kukoricának is kedvezett, így a decemberi jegyzés 4-5 USD/to-val csökkent a brazil kukorica esetében is.

Az európai árakban is érzékelhető volt ez a folyamat, a párizsi tőzsdei árak is csökkentek és várhatóan az észak-nyugat európai piacok is követni fogják ezt a folyamatot. Az olasz piacon már a hét második felében 2-3 EUR/to-val csökkentek a jegyzések és ez már a mi piacunkra is hatással lesz.

A búzánál, mint azt a héten már jeleztük, a kedvezőbbé vált időjárás és a vetési munkák befejezése Chicago-ban jelentős árcsökkenést hozott. Az európai áraknál is új tendencia alakult ki, a fizikai piacon a korábban csökkent kereslet után még mindig nincs igazi élénkülés. Egyiptom is csak kisebb mennyiségeket vásárolt, ami azt is jelezheti, további árcsökkenést várnak.

A legfontosabb hír megint Oroszországból érkezett, az idei termésből származó exportálható mennyiséget megemelték, várhatóan 2,5 millió tonnával lesz nagyobb az eladható mennyiség.

A következő szezonra ható hírek is jöttek, az északi féltekén a vetések megkapták azt a csapadékot, ami szükséges volt és a keleti területeken az érkező hideg előtt hótakarót kaptak a vetések és ez meg tudja védeni a vetéseket.

A változásokat mutatja táblázatunk is, a főbb piacokon bekövetkezett folyamatokat az EUR/USD árfolyam alakulása is megint befolyásolja, az USD-ben jegyzett piaci árak csökkenését még a HUF-ban számolt árak kevésbé tükrözik.

A hazai árakat és piaci folyamatokat nézve, a december általában elcsendesedő piacot szokott hozni és ez most sincs másként. A korábbi eladások fedezése már megtörtént, a lebonyolítás van előtérben. A kínálat csökkenése azonban éppen emiatt várhatóan csak átmeneti, nem jellemző, hogy december végére eltűnjön a teljes értékesíthető mennyiség búzából, kukoricából vagy akár napraforgóból. Ami most történt, az annak következménye, hogy rendkívül alacsony volt a szezonok közötti átmenő készlet és emiatt az új-termés iránti igény a szokottnál is határozottabb volt. Ez eredményezett felfutást az árakban, kezdve az árpától, az ó-kukoricán és a búzán át és akár a napraforgónál is. Azt azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az exporton elérhető árszintek csökkenése vagy csak a logisztikai korlátok miatti szállítási csúszások miatt csökkenő árak a belső piacon is érvényesülni fognak.

Egyes vélemények szerint a búza ára tovább fog emelkedni, bár a hivatalos felmérések szerinti árközlések alapján csökkent a malmi búza termelői ára (lásd grafikonunk), a fizikai piacon ezt nem érzékelhettük. A közölt adatok alapján a malmi búza áránál magasabb (!) a takarmánybúza ára és a dunántúli árszintek is jelentősen magasabbak. A piacon meghatározó volt, főleg az alföldi és a Duna közeli régióban, hogy korábban nem ismert kereskedők azonnali szállítással kerestek búzát és olyan árat kínáltak, ami sok termelőt megtévesztett. Az általában elmaradt az ajánlatokból, hogy a mondott árat még terheli több ezer forintos tonnánkénti költség. Ez régóta ismert félreértés, de jól hangzik, ha a mondott ár szép kerek szám… Ez most a bármilyen minőségű búzára a 70.000,-Ft/to, de hogy ez milyen egyéb feltételekkel igaz, az már kevésbé kap nagy figyelmet.

Felmérve az egyéb értékesítési lehetőségeket és a legutóbbi fejleményeket, nem zárható ki, hogy a most nem lekötött búza és kukorica tételeket az új évben már csak alacsonyabb áron lehet majd eladni. Ebbe az irányba mutat az is, hogy a korábbi dunai és dunántúli érdeklődés export árualapok iránt elcsendesedett és ez most nem is annyira árkérdés, mint inkább a tényleges igények csökkenése. A fő kérdés, hogy ez átmeneti lesz-e vagy tartós tendenciáról van-e szó. A múlt héten az egyik takarmány-felhasználó cég vezetőjének megjegyzése is sokatmondó volt, miszerint az állattartók számára a mostani árak további emelkedése már szinte elviselhetetlen. Az is látható, hogy a belső, étkezési célú felhasználásra alkalmas búza tételek eladói ajánlati árának alapján a feldolgozott termékek árának emelkedése is szükséges lenne. Ez is abba az irányba hat, hogy az áremelkedés folytatódására csökken az esély.

A fenti tényezőket összefoglalva úgy látom, van még esély valamennyi áremelkedésre itthon, de már egyre kevésbé tud ez a nemzetközi piaci folyamatok alapján fennmaradni, a hazai kereslet által fizethető árak is már elérhették a tetőpontjukat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kilőttek a terményárak az időjárási aggályok miatt

2024. május 7. 12:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban zárt, ugyanakkor a takarmánybúza stagnált.

Drágult a búza az időjárási aggodalmak miatt

2024. május 4. 09:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A sztrájkokról szóló pletykák miatt drágább a szójabab

2024. május 3. 12:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce is olcsóbb lett, ám a takarmánybúza kurzusa pluszban zárt.

Késhet a kukorica vetése az esőzések miatt

2024. május 2. 07:40

Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a repce pedig 2 százalékkal lett olcsóbb, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,6 százalékkal került többe, mint előző nap.

Terménypiac: kismértékű árcsökkenés, talán csak a várakozás miatt?

2018. szeptember 10. 12:34

Az már jórészt biztosra vehető, hogy az EU28-akon belül a kukorica termés mennyisége legalább változatlan lesz 2018-ban, mint volt 2017-ben, még ha a belső forgalom lényegesen nagyobb szintjét is eredményezi, hogy a keleti régió többletéből kell biztosítani a nyugati régiók ellátását.

Továbbra sincs vége az áremelkedésnek

2021. november 22. 09:47

Az európai piacon és itthon is erősödés volt jellemző, szinte minden terméknél egyöntetű volt a mozgás.

Terménypiac: megtört a pozitív lendület az acél és a szója ellentéte miatt

2018. március 12. 16:48

A korábbi jelentős eladási pozíciókat felszámolták, a lágy búza kivételével a vételi oldal erősödött meg.

Meddig tarthat Ikarus szárnyalása?

2021. január 19. 09:37

Az ókori görög monda szerint Ikarus szárnyakat készített magának és eldöntötte elrepül a napig. Jól is haladt, de egyszer csak túlközel került a naphoz és a szárnyai összetartó ragasztó megolvadt és Ikarus a mélybe zuhant.