Terményárak

Terménypiac: hullámzó árak – a betakarítási nyomás és az időjárás versenye zajlik

Agrofórum Online

Július középső hete az európai piacokon egyik nap nyertes, másik nap vesztes pozíciót hozott a részvevőknek – gyakorlatilag változatlan árszint körül mozgott a piac.

A betakarítás Franciaországban jól halad és ez a szokásos betakarítási kínálati nyomás formájában jelentkezik, ami a hét elejétől egyre határozottabb nyomást gyakorolt az árakra. Ezzel egyidejűleg az észak-amerikai előrejelzések is a betakarításnak illetve a tavaszi vetésű kultúráknak kedvező időjárást jósoltak, így ott is elsősorban ez érvényesült.

A következő napokban, két hétben az európai területeken 20-30 mm csapadék várható, főként Franciaországban. Ez a búza és a repce minőségére már kedvezőtlenül hathat, ezért a hét utolsó napján a jegyzések végülis ”zöldben” zártak, a pénteki elszámolóár +2,5 EUR/to volt. Ez nem jelentett nagy elmozdulást, mert egész héten ez volt a jellemző: egyik nap -2,5 EUR/to, majd másnap +2,5 EUR/to. A kukoricánál a mozgás kisebb volt, a napi 0,5-0,75 EUR/to-s változásokat csak pénteken váltotta a 2,5 EUR/to-s emelkedés.

Repce volt megint a kivétel, mert az elsődleges eredmények alapján a vártnál gyengébb lehet a termés, így a már eddig is negatív hangulat továbbra is megmaradt, az árak a héten 4 EUR/to-val emelkedtek, a pénteki zárás egyértelműen az erősödés jeleit mutatja.

Az európai hangulatra az is hatást gyakorolt, hogy az USA-beli jegyzések is pénteken inkább felfelé mozdultak el, de e mögött az elemzések inkább a korábbi eladások lezárását látták, gyakorlatilag a profit-realizálás miatti vételek mozgatták a piacot.

A fizikai piac hírei közül a számunkra piac-befolyásoló az orosz búza eladása volt Egyiptomba – ahol meglepetésre csak egyetlen tétel vett meg Egyiptom és azt is Oroszországtól. Igaz, összességében ez lehetett a legolcsóbb tétel a leszállított paritáson és úgy tűnik, az egyiptomi beszerzést koordináló szervezet nem akart támaszt adni a fizikai piaci jegyzéseknek. Ez a mostani vétel még így is kb. 2 USD/to-val magasabb volt, a FOB Fekete-tengeri árat 200,-USD/to fölé vitte fel.

A barchart.com ábráján a színezett rész a búza decemberi határidős jegyzését mutatja a párizsi tőzsdén, míg a zöld vonal a kukorica novemberi jegyzésének alakulását ábrázolja. A helyzet bizonytalanságát mutatja, hogy a búza és a kukorica jegyzése megint majdnem összeért és ebben a következő hetek időjárási helyzete hozhat jelentős változást is akár, de most elsősorban a kukorica árának csökkenését várom, semmint a búza árának jelentősebb emelkedését.

A hazai helyzetben a legnagyobb figyelem most a búza felé fordult – mindenütt folyik a betakarítás és a visszajelzések alapján inkább jó közepes mennyiségre lehet számítani búzából az idén. Az árpa is több helyen jobban szerepelt, mint várták és a repcék is inkább pozitív eredményt mutatnak. A NAK jelentése szerint az őszi árpa 99%-s betakarításra került és a híreket igazolja, hogy a közlés alapján jóval 5 to/ha fölött van az átlaghozam. Az árpáknál komolyabb minőségi gondról sincs szó, így ez a növény idén várhatóan kedvező eredményeket hoz.

A búzák minőségénél az esős időjárás eredményezett gondot, a beltartalmi és toxin vizsgálatokra az idén ismételten kiemelt figyelmet kell fordítani. A gyorsvizsgálati eredményeket alá kell támasztani tételvizsgálatokkal is és szabványos vizsgálatokkal is – érhetik az áru tulajdonosát meglepetések és nem csak negatív irányba. A szabványos sikér-vizsgálat eredménye idén is mutatott jobb értéket, mint a gyorsteszt eredménye és ez könnyen eredményezhet 1500,–2000,-Ft/to-s árkülönbséget is.

A várható termés alapján 2019/20-ban is bőven lesz malmi búza és bőven lesz export árualap is, így a kereslet-kínálati helyzet meghatározója ismételten az export-piacokon elérhető árszint lesz. Mint azt már korábban is említettem, az olasz piac számunkra kiemelten fontos –exportunk 40 %-át teszi ki- és az első visszajelzések alapján nem szabad elővizsgálat nélkül szállításra feladni a búzát (sem). A piac szűkűlése folyamatos, ha nem kellő odafigyeléssel elégítjük ki az igényeket, pillanatok alatt helyünkre lépnek a horvát, a román vagy a bolgár termelők illetve kereskedők.

A megszokott szállítási utak helyett újat találni nem gond, sőt a horvát export esetében még egy határellenőrzéssel is kevesebb van csak – ha a vevő felöl nézzük, ez gyorsabb és ütemezettebb szállítást jelenthet. A román és a bolgár szállítások még valamelyest hátrányban vannak a hajós szállítások sebessége miatt, de ha beindul a szezon, az érkezési kikötőkben folyamatosan rendelkezésre áll majd az ellenőrzött minőségű áru. Ezzel kell versenyezni, ezzel kell fenntartanunk ma még meglévő némi előnyünket.

A következő napokban várhatóan megint nagy ugrás lesz a betakarítás állásában, szinte mindenütt folyamatos a munka és remélhetőleg ezt nem is fogja megzavarni jelentőseb csapadék. Az előrejelzések még egy hetes időszakot mutatnak, az esősebb idő talán csak augusztus első napjaira ér ide – akkor viszont már az nagyon fog kelleni a kapásoknak.

Az árak alakulásában nincs jelentősebb elmozdulás – a malmi búza árszintje a problémásabb területeken már 50.000,-Ft/to fölött van, de az export célú eladási lehetőségek nem engedik a tartósabb áremelkedést, az euro minőségre inkább a 46.000,- – 48.000,-Ft/to között kínálati árak jellemzőek. Nem idei újdonság, de most is megfigyelhető, hogy a nagyobb takarmány-igénnyel jelentkező térségekben már a takarmány búza árszintje is eléri az exportét, így a két felhasználási irány versenyez egymással.

Az árpa ára stabilizálódott, ahol van kereslet egyáltalán, ott a 43.000,- –  45.000,-Ft/to között mozognak az elképzelések, az előbbi a vételi, az utóbbi az eladói oldal.

Repcéről nincs új információ, ott most szerintem nagyon meghatározó, hogy kinek mennyire gyorsan kell eladnia a betakarított árut, az európai piac bizonytalansága a belföldi felhasználók árazását is nehezíti és inkább a kivárás taktikája lehet most a meghatározó.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkenhet a búza és a kukorica ára a jövő héten az USA-ban

2025. január 25. 08:10

Európában a malmi búzáért 1,43, a kukoricáért és takarmánybúzáért 0,2-0,2 százalékkal adtak többet, a repce árszintje 0,8 százalékkal esett.

Tízéves mélypontra zuhanhatnak a globális gabonakészletek

2025. január 24. 11:10

A kínálat 6 millió tonnával csökkenhet, miközben a fogyasztás rekordot dönt. Ez a készletek további visszaesését okozza.

Kilőtt a kukorica ára a héten

2025. január 11. 09:10

Európában a malmi búzáért 1,6, a takarmánybúzáért 0,9%-kal adtak kevesebbet, a kukoricáért 0,6, a repcéért 4,5%-kal kellett többet fizetni.

A búza árának esésével indult az év

2025. január 4. 09:10

Európában csak áremelkedést lehetett látni, a malmi búzáért 2,8 százalékkal, a kukoricáért 3,2 százalékkal, a repcéért 1,2 százalékkal, a takarmánybúzáért pedig 1,3 százalékkal kellett többet fizetni.

A kedvező időjárás miatt csökkentek az árak

2023. április 21. 08:44

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

A látványos kurzus-ingadozások hete a gabonapiacon

2020. március 23. 13:38

Összességében nagy a volatilitás, azaz az árjegyzések látványos emelkedése és csökkenése az agrártermékek piacán.

Tíz napos csúcsra drágult a szója

2019. július 12. 09:21

Vékánként a 913 dollárcentes szintig drágult a szója ára az árupiacokon. Ezelőtt utoljára július legelején, azt megelőzően pedig június 25-én járt hasonló szinteken a szója ára.

Terményárak: megújuló remények – enyhe áremelkedéssel

2018. november 26. 08:02

A tőzsdei jegyzések mind az USA-ban, mind Európában olyan értékeket értek el, melyek korábbi minimumok közelébe kerültek és ez a korábbi eladási pozíciók lezárását vagyis vételi hullám elindulását eredményezte.