Terményárak

Több éves mélyponton a terményárak

Agrofórum Online

Amerikában inkább áremelkedést, míg Európában egyértelmű eladói nyomást hozott a pénteki kereskedési nap a terménypiacokon.

Chicagóban a búza 1,7 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab pedig 1,1 százalékkal drágult, miközben a repce 2,4 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

A chicagói árak többéves mélypontot értek el júliusban, egyes kereskedők és elemzők lefedezték pozícióikat annak érdekében, hogy megőrizzék nyereségük egy részét. Ez vételekkel történt, így emelkedtek a főbb kurzusok.

„A kereskedelem nagy amerikai terméssel számol. De a remény az volt, hogy a kereslet kellőképpen javulni fog ahhoz, hogy ellensúlyozza a nagyobb termésméretet” – mondta Tomm Pfitzenmaier, a Summit Commodity Brokerage munkatársa.

A közelmúltban megjelent kínai gyorseladások, valamint az Energiainformációs Hivatal (EIA) által ezen a héten megerősített rekordmagas etanol-termelési ráta megerősíti a nagyobb kereslet reményét.

Vissza a piacra

A legaktívabb szójabab ára is emelkedett, az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) pedig megerősítette a több exportot-értékesítést Kínába. Az USDA közleménye szerint a 2024/25-ös gazdasági évben 202 000 tonna szójababot adtak el kínai szállításra.

A csütörtöki újabb eladás mellett a kereskedők az amerikai gabona iránti kereslet növekedésében reménykedtek.

Doug Bergman, az RCM Alternatives munkatársa szerint „a szójabab piaca ajánlatokat kapott, és bizonyos jelek arra utalnak, hogy az árak elég alacsonyak lettek ahhoz, hogy felkeltsék az érdeklődést az exportkereslet iránt. Kína nagyon le van maradva a vásárlások terén, ami várhatóan támogató tényező lesz a továbblépésben.”

A méret számít

Sok elemző és kereskedő meg van győződve arról, hogy az USDA meg fogja emelni a kukorica hozamkilátásait a következő, augusztus 12-i jelentésében. Így a vita középpontjában az áll, hogy mennyivel növelhetik az előrejelzést.

Áresés

Európában a malmi búza 0,5 eurós mínusz után 219,75 euróba, a kukorica 10 eurós árcsökkenést követően 203 euróba, a repce 0,25 eurós lejtmenet hatására 472,25 euróba, a takarmánybúza pedig 0,6 angol fontos mínusz után 190,2 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: hiányos termékenyülés, leszáradt levelek a napraforgón

2022. július 26. 09:38

A legelők kisültek, nem lehet számítani újbóli sarjadásra, ameddig nem hullik tisztességes mennyiségű eső, amire jelenleg kicsi az esély.

A Gabonakutató tavaszi kínálatából most kedvezménnyel

2020. december 7. 08:35

A Gabonakutató hibridkukorica-portfoliója sokrétű, minden éréscsoportban többféle felhasználásra kínál fajtákat. Most három kukorica, illetve egy olajnapraforgó hibridet szeretnénk a termelők, gazdálkodók figyelmébe ajánlani, melyek most kedvezményes áron kaphatók.

A kukorica és a búza is drágult a meleg idő miatt

2024. augusztus 28. 06:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Kezdődik a növényvédelmi szezon a szántókon, gyümölcsösökben

2018. március 23. 07:13

Kell még jó néhány nap, hogy bármiféle talajmunkát lehessen végezni a határban.