Terményárak
Terményárak

Van ahol jó sok eső esett, pont ahogy kellett

Van ahol jó sok eső esett, pont ahogy kellett

Agrofórum Online

Május harmadik hete meghozta a várt csapadékot a Fekete-tengeri kikötőket ellátó régiók számára és Oroszország középső, déli része kivételével a várt 30-35 mm eső áztatta a földeket. Ez elősegítette, hogy a nemzetközi piaci árak tartottak maradtak amellett, hogy egyes előre jelzések a várható 2020-as termés csökkenését vetítették előre.

A múlt héten egy videókonferencián az ukrajnai helyzettel kapcsolatosan megerősítést nyert, hogy a tavaszi vetések mind kukoricából, mind szójababból rekord-szintet érhetnek el és ez a mostani csapadék nagyban javította a tavaszi vetések állapotát.

A búzákra vonatkozó hírek közül számunkra lényeges volt, hogy Románia keleti és déli részein viszont már úgy tűnik, későn jött az eső és az idei romániai búzatermésben jelentős visszaesés is lehet. Ez a constantai árak emelkedésével járhat és bár jelenleg javult a helyzet, a jegyzés júliusra 3-5 USD/to-val emelkedett.

A nyugat-európai termelőknél a francia becslések is javuló állapotról számoltak be, ha nem is sokkal, de a jó és kiváló állapotban lévő arány 1-2 %ponttal javult. A jó és kiváló arány a búzánál 57%-ra nőtt (+2%), míg az őszi árpánál ez az érték 52 %. A tavaszi árpa esetében viszont csökkent a mutatószám 58%-ra, az egy héttel ezelőtti 62 %-ról.

Piaci elemzők általános várakozása, hogy a felhasználás csökkenése a 2020/21-es szezon végére extra nagy készleteket fog eredményezni és ami különösen nehézzé teheti a következő szezont, az a félelem a COVID-19 újabb fertőzési hullámától. Az agráriumot érintő közvetlen hatás az etanol és a biodízel felhasználás csökkenése, ami a kukorica és az olajosmagvak piacára gyakorol nyomást. Az élelmezési célú felhasználás nem csökkent ugyan drámai mértékben, de amint az USA-beli adatok is mutatják, hosszú idő után fordult először az arány az otthoni és a vendéglátóhelyen történő fogyasztásban, az előbbi javára. Másik oldalról ez viszont azt is jelenti, hogy a magasabb értékű élelmiszerek fogyasztása esik vissza és amit az is jelez, hogy folyamatosak a vágóhidak bezárása és a hús-feldolgozás szüneteltetése.

Európában a június elejei, közepi enyhítések hozhatnak kereslet-élénkülést, de továbbra sem várható, hogy az igények növekedjenek. A búzatermés kisebb lesz várhatóan a tavalyinál, de ez nem okoz érezhető kínálat-csökkenést a belső piacokon, a harmadik országokba irányuló exportban lesz visszaesés, de a belső kínálat stabil marad.

A várakozásokat tükrözik a jegyzések is (lásd táblázatunkat), az új termésre megjelent árak 20-25 USD/to-val vannak a legutóbbi ó-termésű árak alatt a búza piacain és a kukoricára is nagy nyomást gyakorol a dél-amerikai jó termés, amit valamelyes csökkentettek a héten, de egy helyi elemző szerint ez „kerekítési hiba”, a dömping jönni fog.

A hazai helyzetet a Sopron-Veszprém-Dunaújváros-Kecskemét -Debrecen vonaltól északra lévő területek igen jelentős csapadék-hiánya határozza meg. Ezen a területen van a hazai búzafeldolgozás kb. 60%-a, beleértve az ipari feldolgozót is és ezeken a területeken tűnik a legrosszabbnak a búza helyzete. Árpából is komoly veszteségekkel kell számolniuk a termelőknek és amit legalább ekkora súlyú problémának tartok, az a tavaszi vetésekre hullott csapadék elégtelen mennyisége. Az OMSZ térképéről leolvasható adatok jelzik, hogy igen nagy területeken volt csak 10 mm körül az összes csapadék, ami az átlagos csapadék alig ötöde.

Ezek után nem meglepő, hogy az ország északi felében 2-4 to/ha-s búzatermésről beszélnek a termelők és csak nehezen lehet meggyőzni őket, hogy másutt jobb a helyzet. Részletes adatok híján csak a közvetlen termelői információkra lehet támaszkodni és ez alapján összességében nem várok olyan rossz termést, mint volt például 2003-ban, amikor összesen termett itthon 3,5 millió tonna búza.

A repcéknél is és a tavasziaknál is gyengébb az állomány, mint volt tavaly, mégis országos szinten termelési többlettel számolhatunk és emiatt az exportárak határozhatják meg a belső piaci árakat is. Ha nincs export, akkor valóban elszállhatnak az árak, de annak is korlátot szab a feldolgozók lehetősége, az ipari feldolgozók termékeiket a nemzetközi piacokra kell elhelyezzék és ott a világban egyébként jellemző árak alapján számolnak.

Továbbra is az időjárás a meghatározó minden területen, jelenleg a gazdaság-politikai  kérdések kissé háttérbe szorultak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Olcsóbb a búza a jó időjárás miatt

2024. április 18. 09:40

Vegyesen mozogtak a kurzusok a terménypiacokon a tengerentúlon és kontinensünkön is. Európában a malmi búza és a repce olcsóbb, a takarmánybúza pedig drágább lett, miközben a kukorica ára stagnált.

Most az erősödő dollár vágta haza a terménypiacot

2024. április 17. 17:10

Amerikában folytatódott a lejtmenet a terménypiacokon. Európában is hasonló volt a hangulat, de malmi búza és kukorica legalább tartani tudta előző napi értékét.

Így hatott az iráni támadás a piacokra

2024. április 16. 07:40

Amerikában mínuszokat, míg Európában pluszokat hozott a hétfői kereskedési nap a terménypiacokon.

A szójabab ára havi mélypontról pattant vissza

2024. április 13. 13:10

A vevők uralták a terménypiacokat a pénteki kereskedési napon, a főbb árucikkek szinte mindegyike drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Terménypiac: a repce drágult, a búza tartja az árát

2018. október 5. 08:17

Nem kifejezetten a kereslet-kínálat határozta meg az elmúlt napok árakakulását – a nyers kőolaj ára tudott támaszt adni a repce jegyzésének, a búzát meg a devizaárfolyamok alakulása támasztotta meg.

Tartott árak – de meddig?

2021. december 13. 06:36

Az elmúlt hét elején még inkább lefelé tendáltak a jegyzések, de a hét végére már inkább emelkedésnek lehettünk szemtanúi.

Az év eleji terménypiaci kilátások

2022. február 2. 13:20

A 2021-es év terménykereskedelmi szempontból sok meglepetést, változatosságot tartogatott a magyar gazdák számára. Az év elején, még az ó termésű árak folyamatos emelkedése és az élénk kereslet jellemezte a piacot, a készletek szinte teljesen eltűntek, az export szárnyalt, a hazai feldolgozóipar is elszívta a számára szükséges alapanyagokat. Az ó termésű kukorica a szezon végére – a fizikai készletek hiánya miatt – 90.000 Ft/t árszint fölé is emelkedett, míg tavaszra 75.000 Ft/t búza ár alakult ki. Az olajmagvak árai még ennél is nagyobbat nőttek, a napraforgó tonnánkénti ára meghaladta a 200.000 forintot. A magas ó termésű árszint és az átmenő készletek hiánya előre vetítette, hogy a betakarítás alatt feszült piac alakulhat ki.

Minden terméknél új árcsúcsokat jegyeztek

2021. október 5. 06:26

Összességében úgy látszik, a belföldi kínálat még mindig visszafogott, az árak emelkedésére számítanak a potenciális eladók.