Zöldség-Gyümölcs

A szokásosnál magasabb árakkal indult a német paprika idénye

Agrofórum Online

Egyenletes, de gyenge kereslettel és a szokásosnál magasabb árakkal indult a német paprika idénye – hívja fel a figyelmet a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Az összefoglaló szerint Németországban a hűvös tavasz lelassította az állományok fejlődését, és késleltette a szezonkezdetet, ami azzal járt, hogy hetek óta szűkösebb a kínálat, mint a korábbi években. Az utóbbi időszak napos időjárása azonban fokozatosan érezteti hatását, és az árukínálat egyre bővül.

A FruitVeB honlapján hozzátették, hogy a paprikaárak továbbra is magasak nagy- és kiskereskedelmi szinten egyaránt, és a német nagybani piacokon az előző hetekben kifejezetten gyenge volt a forgalom, de június első hetében már a szupermarketláncokban és a diszkontokban is kezd élénkülni a forgalom.

A közlemény szerint a sárga paprika ára már május végén jelentősen csökkent a bővülő kínálat miatt, de június elején ez a tendencia megtorpant, stabil, de gyenge kereslet mellett: a háztartásokban a korábbi évekhez képest kevesebb paprika fogyott, a 2022-es évhez képest közel 16%-kal csökkent a fogyasztás az idénynek ebben a korai szakaszában. Ez nem is csoda, hiszen a piros kaliforniai paprika közel 12%-kal drágább, mint tavaly: még az akciós árak is 3,18-4,58 euró/kg (1170-1680 Ft/kg) között mozognak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Dinnye, csak hazai? Most tényleg ellenőrzik!

2025. július 2. 13:10

Nem csak az íz számít: az NKFH országos ellenőrzéssorozata garantálja, hogy a dinnye valóban hazai és szabályosan címkézett legyen.

Savanyításra tökéletes: káposztafajták Horvátországból

2025. június 9. 15:10

Kiváló íz, jó tárolhatóság és savanyíthatóság: ezek a káposztahibridek ideálisak a késő őszi termesztéshez.

Brokkolihiány a klímaváltozás miatt

2025. május 28. 14:10

Az enyhe tél és a spanyol árvizek miatt idén kevesebb brokkoli és karfiol kerülhet a brit boltokba – figyelmeztetnek a termelők.

Torma: a húsvéti asztal elengedhetetlen kísérője

2025. április 20. 16:10

Magyarország a tormatermesztés egyik európai nagyhatalma. Évente mintegy 10-11 ezer tonna tormát takarítanak be közel 1250 hektárról​.

Sok az üres istálló Németországban

2021. szeptember 30. 06:47

A baromfiválságot követi a sertéspestis, egyik következmény, hogy sok gazda üresen hagyja az istállókat.

A koronavírus állíthatja meg a szarvasmarha-árak szárnyalását

2022. január 2. 05:36

Az új koronavírus-változat miatti szigorúbb követelmények és korlátozások végső soron további árnyomást is eredményezhetnek.

Még nem lélegezhetnek fel a német gabonaszállítók

2021. február 7. 10:34

A Rajna az árupiaci termékek, a gabonafélék és takarmányok, illetve a szén és az olajtermékek, fontos szállítási útvonala. A magas vízszint már a hét eleje óta problémákat okoz a régióban.

A német gazdák elkötelezettek az üvegházgáz-kibocsátás mérséklése iránt

2022. március 4. 05:36

Összességében a német gazdák rendkívül nyitottak lennének az éghajlatbarát gazdálkodási módok alkalmazása iránt, hogyha a termékeken ez megfelelően jelölve lenne, illetve ha támogatást vagy nyilvános elismerést kapnának érte.