Zöldség-Gyümölcs

Megfelelő a dinnye ára a szezon kezdetén

Világgazdaság

Ha a hagyományos magvas dinnye fogyasztói ára kilónként 120-130 forint körül van, az a termelő számára is jövedelmet hoz – mondta a Világgazdaságnak Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Az árak – bár a szezon kezdete óta csökkentek – a legtöbb áruházláncban és a piacokon egyelőre ennél általában magasabbak, igaz, a Tesco mától induló akciójában 109 forintos kilónkénti árat hirdetett. Máshol 119–134 forintos áron folytatódik a szezon a hét második felében.

100 forint a kritikus szint

Ledó Ferenc szerint a boltokban a száz forint a kritikus szint, ezen a fogyasztói áron ugyanis már nem mindenki könyvelhet el jövedelmet, csak a jobb hatékonysággal gazdálkodó dinnyetermelők, száz forint alatt viszont mindenki bukik. A mag nélküli dinnyénél ez az árküszöb 20-30 százalékkal magasabb.

Az idei szezon a szokásosnál kicsit később, július 10. körül indult, ami abból a szempontból szerencsés is volt, hogy a magyar termés nem ért össze a spanyol importtal.

Az ország fontosabb dinnyetermő területein már javában szedik a termést, de Szabolcsban igazán csak július végén, augusztus elején lesz tömeges az érés.

A termelők a folyamatos érés érdekében sok helyen szakaszosan ültettek, így a FruitVeB várakozásai szerint idén elkerülik a dömpinget, és nem lesz túlkínálat. Ez segít az árstabilitás fenntartásában – fogalmazott Ledó Ferenc.

Ha nem lesz különösen rossz időjárás, akkor szeptember elejéig-közepéig lesz jó minőségű magyar dinnye a piacon.

Mivel az első terméskötések nem voltak olyan sikeresek, nem is terhelték le túlságosan az indákat, a második kötések jobbak, ami szintén a kínálat kiegyensúlyozottságát segíti.

Az időjárás a fogyasztás miatt is fontos, hosszabb ideig tartó hűvös, esős idő esetén drasztikusan visszaesne a fogyasztás, ami keresztülhúzná a termelők árstabilitással kapcsolatos reményeit.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egész évben birs: három tipp a tartósításhoz

2025. január 27. 09:10

Az éretlen birsalma optimális körülmények között (0-2 °C) akár 3 hónapig is eltartható.

Kis madár, kis ürülék – kis élelmiszer-biztonsági kockázat

2025. január 26. 14:10

Igen, egy kutatás tényleg erről szól: élelmiszer-biztonsági szempontból nem mindegy, mekkora az ürülék, ami a termőterületre pottyan.

A luffatök akár hazánkban is megterem

2025. január 17. 13:10

A luffatök vagy szivacstök fiatalon ehető, kiszárítva pedig felhasználható a műanyag, ezért környezetszennyező mosogatószivacs helyettesítésére.

Gyümölcstermesztés: a korai virágzás és a késői fagyok kombinációja jelenti a legnagyobb veszélyt

2025. január 14. 11:10

A gyümölcstermesztés a melegebb éghajlat miatt magasabb területekre tolódik, azonban ezek a területek is ki vannak téve a késői fagyok veszélyének.

160 ezer tonna görögdinnye termett idén hazánkban

2020. szeptember 1. 08:02

A hibrid, vagy magszegény fajtáknak köszönhetően a magyar dinnye szeptember végégig élvezhető minőségű.

Júniusra beérhetnek a dinnyék Baranyában

2019. április 6. 14:16

A következő hetekben kezdik az ormánsági gazdák kiültetni a fóliaalagutakba a dinnyepalántákat, az első gyümölcsök már június végére beérhetnek – írta az Új Dunántúli Napló.

Elkezdődött a dinnyeszüret - nem lesz gond a minőséggel

2020. július 16. 14:43

A napokban országszerte megkezdődött a dinnyeszüret, és a hazai görögdinnye még szeptemberben is elérhető lesz az üzletekben, piacokon. Az átlagos dinnyefogyasztás 10 kg/fő/év; egyre népszerűbbek a többféle formájú valamint a magnélküli dinnyék – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.

Idén sem maradhatott el a dinnyeháború - ki a kapzsi?

2019. augusztus 8. 12:51

A Lidl Magyarország a hazai dinnyeszezon közepén felelőtlen, árletörő akciót hirdetett, és a dinnyét olcsó, vevőcsalogató reklámeszköznek tekinti - írja közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A Lidlnek más a véleménye, és a gazdálkodók közül is sokan másképp látják a helyzetet.