Zöldség-Gyümölcs

Növekedett a chilei fagyasztott szamóca ára

NAK/IEGVu

A globális piacon megfigyelhető nagyobb kereslet megemelte a nyersanyagárakat Chilében, a fagyasztott szamóca exportjában bekövetkezett tavalyi 47%-os emelkedés után.

A chilei fagyasztott szamóca ára 20%-kal növekedett a tavalyi évhez képest, mikor a termelők még 630-640 chilei peso/kg-ért (0,79-0,81 USD/kg) adták a feldolgozóknak a nyersanyagot. A termés mennyiségét leginkább az aszály befolyásolja, ami az elmúlt 60 évben a legsúlyosabb és hatással lesz az összes fajtára. Ebben a szezonban ugyanis Chilében 50%-kal kevesebb eső esett, mint egy évvel korábban, pedig már az az év is rossz volt vízellátottság szempontjából. A Federfruta termelői szervezet felmérése szerint a tagjainak 87%-a úgy gondolja, hogy a hidrológiai helyzet tarthatatlan, így a legtöbben elhalasztják a tervezett beruházásokat, mint például az újraültetést és a terület növelését.

– Jó néhány szamócafarmnak nincs elég vize az öntözéshez, de az üzleti lehetőség kecsegtető, ahogy a nemzetközi árak emelkednek – nyilatkozta egy szakértő.

2019. október 19-vel az egy éves periódus végén a fagyasztott szamóca exportja több mint 47%-kal nőtt 26 800 tonnáról közel 40 000 tonnára. A fő célpiacuk az Egyesült Államok, ahová a teljes mennyiség 48%-át, 19 000 tonnát exportáltak. Az Egyesült Államok felé való export 2018 decembere óta növekedett és a tavasszal érte el tetőfokát, amikor a szélsőséges időjárás lassította a termést mind az USA-ban, mind Mexikóban.

Kalifornia még mindig messze van attól, hogy felépüljön a szezon eleji rossz kezdésből, amikor a friss szamócaszállítmányok mennyisége 10%-kal csökkent a 2018-as mennyiséghez képest, miközben a fagyasztott szamóca exportja 15%-kal csökkent november 30-án az egy évvel korábbival összevetve.

A gyümölcshiány mindkét meghatározó feldolgozónál fokozta a keresletet Kanadában, akiknek a bevétele 66%-kal nőtt az éves periódust alatt.

Kína a negyedik legnagyobb piaca a chilei fagyasztott szamócának az Egyesült Államok, Kanada és Japán után. A belföldi magas árak Egyiptom és Chile felé irányították a kínai vevőket, így Chile megduplázta a szállítmányait. A kínai fagyasztott szamóca ára 2019-ben rekordmagas volt: 1,95 USD/kg cfr, szemben a 2017-es 1,65 USD/kg cfr árral.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kár lenne kidobni: erre használható a sütőtök magja

2026. október 11. 11:10

A sütőtökből kikapart mag nem hulladék: megsüthetjük, eltárolhatjuk, sőt bizonyos esetekben a következő évi vetéshez is félretehetjük.

Az európai almatermés mélypontra került, Magyarországon még súlyosabb a helyzet

2026. október 10. 08:10

Az EU almatermése 15,6 százalékkal csökkenhet, Magyarországon pedig fél évszázados mélypontot jeleznek az idei becslések.

Van otthon lilahagyma? Ezt a fűszeres chutney-t érdemes kipróbálni

2026. október 7. 14:10

A lilahagyma lassú főzéssel sűrű, édes-savanyú chutney-vá alakítható, amely húsokhoz és sajtokhoz is jól illik.

Leszedte a diót? Ezt ne mulassza el, ha hónapokig tárolná

2026. október 7. 08:10

A lehullott dióval nem érdemes várni. Megmutatjuk, mikor elég száraz, hogyan tárolható, és miért kell komolyan venni a penészedést.

Jók a korai kilátások a magyar szamócaszezon kezdetén

2023. április 25. 11:20

A kicsit hűvösebb tavasz miatt a szokásosnál néhány nappal később, de jó virágzással és terméskilátásokkal kezdődik a hazai szamócaszezon.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: eljött a moníliafertőzések ideje

2023. március 22. 09:12

Március utolsó hetében beköszöntött az igazi tavaszias időjárás.

Érdemes a szamóca indáit szaporítás céljából megtartani?

2026. július 22. 04:38

Mit csináljunk a szamócán megjelenő indákkal? Érdemes-e szaporítás céljából megtartani? Köszönöm a válaszukat!

Meglepő számok: ennyi kalória van valójában a szamócában

2026. május 1. 11:10

A szamóca nemcsak a kora nyári időszak egyik legnépszerűbb gyümölcse, hanem kiemelkedő tápértékkel is rendelkezik.