A vízigényesnek tartott paradicsomot akár öntözés nélkül is termeszthetjük? Ha nincs hetekig tartó rendkívüli aszály, akkor az ősi módszerek működhetnek.
A magyar házikerteknek is kedvelt zöldsége a paradicsom, mert viszonylag könnyen termeszthető, és a szezonban folyamatosan hozza ízletes bogyóit, amelyek sokoldalúan felhasználhatók. Víz nélkül a növény csupán „végigküszködné” a nyarat, de létezik olyan ősi módszer, amely révén az öntözés elhagyható. Legalábbis részben, mert a napjainkban tapasztalható több hetes aszályokkal szemben csak a vízpótlás nyújt biztos védelmet.
A paradicsom alapos, de lassú öntözést igényel, a csepegtető berendezések ehhez ideálisak. Hagyományos öntözésnél elég heti 2-3 alkalommal elővenni a locsolókannát, különösen akkor, ha rendszeresen csapadékot is kapunk. Amikor a növény termőre fordul, az öntözések gyakoriságát csökkenthetjük heti 1 alkalomra, mert a sok víz íztelenné teszi a bogyókat.
A vizet mindig a paradicsom tövéhez juttassuk ki, ezzel elkerülhetjük a levelek megperzselődését, de a különböző növénybetegségek megjelenését is. Nincs rá ökölszabály, hogy a paradicsom mennyi vizet igényel, ez ugyanis nagyban függ a fejlődési állapotától, a talaj típusától, a hőmérséklettől és páratartalomtól, és természetesen a heti csapadékmennyiségtől. Ha a növény hetente 50 mm vizet kap, azzal már jól tud gazdálkodni.
Léteznek olyan ősi módszerek, amelyekkel az eső és a harmat befogását maximalizálni tudjuk, ezáltal az öntözésre nem kell olyan nagy gondot fordítani. Szárazgazdálkodás néven valami hasonlót már egy évszázada is használták Európában, sőt Magyarországon is, még a szántóföldi növények esetében is, ám a zöldségeknél a kevés öntözéssel termesztés nem egészen azt jelenti.
Takarni kell
Sokak szerint a paradicsom termései sokkal édesebbek, telt ízűbbek lesznek, ha minimalizáljuk a kiegészítő öntözést és csak a csapadékra hagyatkozunk. Ha elhagyjuk az öntözővizet, akkor kötelező a mulcsozás alkalmazása, hogy minél több nedvességet bent tartsunk a talajban a takarással.
Nyugat-Afrikában elterjedt szokás, hogy a palántáknak kisebb mélyedéseket alakítanak ki, és azokba ültetik őket. Így a kevéske csapadékot a növényhez tudják irányítani, az esővíz ezekbe a medencékbe, illetve onnan a növény gyökeréhez folyik le. A mélyedések akár a 10 centimétert is elérhetik, hiszen ezáltal némi árnyékot is nyújtanak a fejlődő növények alsó részének.
Hasznos lehet, ha a paradicsomágyásunk déli vagy nyugati oldalát árnyékolással látjuk el. Ez szinte csodát tesz, ugyanis megvédi a talajfelszínt és a gyökérzónát az átforrósodástól, és sokszor már ez is elég a növények nyári túléléséhez. Már az ősi Egyiptomban is készítettek kukorica- vagy búzaszárból font alacsony kerítéseket, pontosan az árnyékolás céljából.
Az is jó megoldás, ha a szezon elején gödröket vagy rövidebb, sekély árkokat ásunk és azokban helyezzük el a kihúzott gyomokat, illetve más szerves hulladékot. Lényegében egy komposztálót kapunk így, amely a napsütést is hasznosítja, de eső idején a nedvességet is megtartja. Ha ezek köré ültetjük a paradicsomainkat, akkor gazdag talaj áll a rendelkezésükre a fejlődéshez.
Kínában évezredek óta használják azt a módszert, hogy agyagedényeket ásnak le a földbe, amelyek aztán természetes víztározókként funkcionálnak. Hihetetlen, de a kerámiák porózus szerkezete lehetővé teszi, hogy a talaj természetes módon szívja ki a vizet az edényekből, ahogyan arra a növényeknek szükségük van. A célnak megfelelhet a műanyag palack is, ha az alsó felén 5-6 kisebb lyukat fúrunk rajta.
Ollának is nevezik a vízzel feltölthető kerámiákat, így működnek:
