A tavaly kezdődött cikksorozat idei bónusz részeiben négy különleges fűszernövényt vizsgálunk meg közelebbről: az előző cikkben megismerkedhettünk a korianderrel és a turbolyával, ebben a cikkben pedig a curryfűről és a fűszerbabérról tudhatunk meg többet.

A titokzatos curryfű

Mikor nyitni kezdünk a távol-keleti konyha szépségei és fűszerei felé, elsők között találkozhatunk a curry-vel, amelynek többféle, vöröses, mustárszínű vagy zöld árnyalatai már számos üzlet fűszerpolcán köszönhetnek vissza. Tavaly volt szerencsém először egy kertészetben is összeakadni egy „curry”-ként árusított fűszernövénnyel, és bár örül az ember a választék bővülésének, azért még én is a bazsalikom és az oregánó növényeket viszem haza előbb a fűszergyűjteménybe. Viszont ahogy az ember egyre többet térül-fordul a kertben és a konyhában, csak utánajár a dolgoknak, hátha meg tudná magának is termeszteni, amit a boltban vett eddig. És ilyenkor jönnek a nagy meglepetések.

Az olasz szalmagyopárnak vagy más néven curryfűnek (Helichrysum italicum) semmi köze nincs a curry-fűszerkeverékhez. A fűszerkeverék és a növény kapcsolata kimerül abban, hogy az olasz szalmagyopár jellegzetes illata a curry-re hasonlít. Mivel ebben a cikkben a fűszerkertünkbe ültethető növényekkel foglalkozunk, a következő kis bekezdéstől eltekintve az olasz szalmagyopárral fogunk foglalkozni.

Az olasz szalmagyopár, más néven curryfű

A curry-nek keresztelt fűszerkeverékről annyit érdemes tudni, hogy a gyarmatokról hazatelepülő angolok alkották meg annak érdekében, hogy egy kis indiai ízt csempészhessenek az ételeikbe Indiától távol is. Ez a keverék ily módon az angol konyhából terjedt el Európa más országaiban is. A fűszerkeverék neve nagy valószínűséggel az India déli részén előszeretettel termesztett kari cserje (melynek levelét fűszerként használják), és a nyugat-indiaiak körében kedvelt, egyfajta édes-savanyú szószos étel, a karhí nevéből származhat. Az angolok által létrehozott fűszerkeverék összetétele igen változó lehet, de az biztos, hogy a kari növény levelét nagyon ritkán tartalmazza. Legfőbb alkotóelemei közé tartoznak a kurkuma, a római kömény, a görögszéna magja és a csiliőrlemény.

A Dél-Indiában ismert, kari nevű cserje levelét fűszerként alkalmazzák az indiai gasztronómiában

Az olasz szalmagyopárra visszatérve: ez a mediterrán vidékek örökzöld, évelő félcserjéje sikeresen termeszthető Európa mérsékelt éghajlatú területein is. A növény elérheti a 60 cm-es magasságot is, és az évek során kiterjedt bokorrá nőhet. A növény a tövénél szétágazik, szára a levenduláéhoz hasonlóan a tövénél kezdve elfásodik.

Nyár végétől nyílnak fészekvirágzatot alkotó, élénksárga virágai, amelyek éles kontrasztot alkotnak vékony, ezüstös leveleivel. A növény színeinek és kompakt bokorformájának köszönhetően dísznövényként is ültethetjük. Válasszunk számára napfénynek erősen kitett helyet a kertben, vagy egy nagyobb dézsába is kerülhet egy napos teraszon. Nagyon jól tűri a szárazságot és a szelet is, ezért csak a legmelegebb nyarakon igényel a csapadékon kívül plusz öntözést. Mivel a pangó vizet nagyon nehezen viseli el, jó vízgazdálkodású talajt igényel. Legszebben a homokos, enyhén meszes talajban fejlődik. Télen szüksége van takarásra a téli csapadéktól való védelem érdekében. Pár évvel ezelőtt még csak egyéves növényként termesztették hazánkban, de az utóbbi egy-két esztendő enyhe telein gond nélkül áttelelt azoknál, akiket megkérdeztem.

Egyetlen ismert betegsége, a lisztharmat (Erysiphe cichoracearum) sem gyakran károsítja, a kártevők közül viszont egyes tripszfajok eredményes elszaporodása esetén okozhatnak nagyobb károsodást a növényen. Sőt, ha már a kártevőknél tartunk: magas illóolaj-tartalmát kihasználva a mediterrán térségekben régóta alkalmazzák szárított formában a szekrényben tárolt ruhák fő kártevői, a molyok elriasztására.

Az olasz szalmagyopár apró, kesernyés ízű leveleit használja fel a gasztronómia: leveseket, pörköltet, csirkehúsból készült ételeket, rizs- és zöldségköreteket ízesítenek vele. Ezenkívül felhasználható savanyúságokhoz és tojásos hidegtálakhoz is.

A curry-ként árusított fűszernövény, amivel találkoztam

A turbolyához hasonlóan az olasz szalmagyopár illóolaját a népi gyógyászat főként légzőszervi megbetegedésekre (pl.: asztma, szamárköhögés) alkalmazza, de fejfájásra, és bőrproblémákra (pl.: égési sérülésekre, allergiás tünetekre) is használják. Gyulladáscsökkentő és gombaölő hatása is elismert, sőt az a hír járja, hogy erős illatanyagának köszönhetően távol tartja a macskákat – ennek a gyakorlatban nem tudtam még utánajárni, de egyesek szerint eredményes erre a célra is.

A nemes (fűszer)babér

A hivatalosan nemes babérnak (Laurus nobilis) nevezett fűszerbabér a babérfélék (Lauraceae) növénycsaládjába tartozó örökzöld cserje vagy kisebb fa, amelyet Földünk mediterrán éghajlatú területein széles körben termesztenek. Kis-Ázsia az őshazája, itt és a mediterrán térségekben akár 10-15 méter magas fává nőhet.

Díszkertekbe is szívesen ültetik a mediterrán hangulatot kedvelők, mivel fenséges látványt nyújt felálló ágrendszerével és sűrű lombozatával. Illatos, hosszúkás-ovális levelei bőrneműek és fényesek. Halványsárga, csillag alakú virágait tavasszal hozza eredeti élőhelyén. Gömbölyded, éretten kékesfekete termése ősszel érik.

A babér hazánkban szabadföldre kiültethető, de dézsában is tartható. Napos, félárnyékos helyen is jól érzi magát, de mindenképpen erős széltől védett és pangó víztől nem veszélyeztetett helyet válasszunk számára. Mérsékelt öntözést, de jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag, enyhén savas, semleges vagy meszes talajt igényel. A terebélyes, dús lombozatú növény jól metszhető és formálható, de ha nem alakítjuk, hosszú évek alatt akár 10-12 méterre is megnőhet. Metszését nyárra időzítsük. Teleltetéséről is gondoskodnunk kell, mivel fagyérzékeny. Ha dézsába ültettük, vigyük be világos, hűvös, fagymentes helyre vagy üvegházba. Ha kiültettük, takarással óvjuk a hidegtől.

A friss, karakteres ízű, enyhén kesernyés-fanyar babérlevél egyike az emberiség által használt legrégebbi ismert fűszernek, a felhasználása ebből kifolyólag rendkívül sokoldalú: szárítva vagy frissen is használhatjuk, rakhatjuk főzelékekbe (krumpli, bab, lencse), levesekbe, húsos ételekbe (pl. vadhúsokhoz), páclébe, fűszerolajba, mártásokba ízesítőnek. Elengedhetetlen fűszer-összetevője a magyar konyha káposztás ételeinek és a savanyúságoknak. A babérlevél aromaanyagai lassan szabadulnak fel, ezért minden esetben az étellel együtt kell főzni.

A babérlevelet sokoldalúan felhasználhatjuk a főzés során

A növény helyi fájdalomcsillapító hatásának köszönhetően a belőle készült kenőccsel eredményesen kezelhetők a reumatikus fájdalmak, zúzódások és ficamok, de étvágyjavító és antibakteriális hatása is ismert. A sötétzöld színű babérolajat – melyet a növény terméséből vonnak ki -, párologtatásra is felhasználhatjuk, emellett a kozmetikai iparban is sokoldalúan felhasználható: láb-, köröm- vagy hajápoló olaj, arctisztító, arcmaszk, masszázsolaj értékes összetevője.

A görög-római szokásból ismert „illatos koronát”, a babérkoszorút nemcsak az olimpia vagy a költők versenyeinek győztesei, vagy a római hadvezérek, császárok, de Milánóban mind a mai napig a diplomájukat sikeresen megvédő egyetemisták is viselhetik a dicső alkalmon. Hogy miért épp a babér adja a koszorú alapját, az a latin nevéből derül ki: a Laurus szó ugyanis győzelmet, dicsőséget, hírnevet is jelent. A keresztény kultúrában is megjelenik a győzelem jelképeként. Ahogy a zamatos turbolyát is, a babérlevelet is bevetették gyógyításra a pestisjárvány idején.

Kapcsolódó cikkek:

• Legyen saját fűszerkertünk 1. rész
• Legyen saját fűszerkertünk 2. rész
• Legyen saját fűszerkertünk 3. rész
• Legyen saját fűszerkertünk 4. rész
• Legyen saját fűszerkertünk 5. rész