Házikert

12 beltéri szobanövény, amelyeket lehetetlen elpusztítani

Agrófórum Online

Vannak olyan kertbarátok, akik nem tudják életben tartani a növényeiket, bármivel próbálkoznak. Hogy miért? Egyszerűen megfeledkeznek róluk.

Ugyanis mire eszükbe jut a növények gondozása, már késő pótolni az elmulasztott öntözéseket vagy a sötétben töltött órákat, amikor nem húzták el a függönyt, hogy a növény fényhez jusson.

Biofilikus tervezés

Manapság a „biofilikus tervezés” a legnépszerűbb trend, akár a várostervezést, akár a lakások berendezését nézzük. A biofília szó egy ógörög kifejezésből származik. Azt jelenti, hogy az élet, az élőlények szeretete.

A múlt tehát visszakanyarodik a jövőbe. Így rávilágít a ma emberének, hogy a zöldben való elmerülés jelenti az igazi belső békét, az igazi jólétet. A növények és a természet jelenléte nélkül élettelenek az otthonok, az utcák, a városok. A zöld növényekre mindenhol szükség van.

A japánoknál van egy hagyomány, amit „shinrin-yoku”-nak, vagyis erdőfürdőnek neveznek. Ennek során az emberek egy vezetett, tudatos séta keretében az erdő zöldjében, a friss levegőben, a tömény életenergiában (vagyis csi-ben) merülnek el, hogy feltöltődjenek.

Mindez persze szimpla hóbortosságnak tűnhet, azonban a tudomány bebizonyította már, hogy a zöld környezet nyugtató hatással van az emberi idegrendszerre.

Tény, hogy sajnos vannak olyan emberek, akik képtelenek odafigyelni a környezetükre és a növényeikre. Azonban már az óvodás gyerekek is tudják, hogy a növényeknek csak néhány alapvető szükségletük van: talaj, víz, napfény és megfelelő hőmérséklet.

Ha Ön esetleg azok közé tartozik, akiknek még sosem sikerült életben tartania a megvásárolt vagy mások által ajándékba adott szobanövényeket, akkor ez a cikk segíthet. Lássuk, melyik növény az, amivel érdemes első ízben próbálkoznia. Melyik az a növény, amely képes túlélni, ha mégsem megy minden úgy a növény gondozása során, ahogy kell.

Persze, választhat más növényeket is, de inkább kezdje azokkal, amelyek szívósak. Ennek oka, hogy a „flancos” növények a gondatlanság első heteiben elpusztulnak.

Három dolog, amire oda kell figyelni

Napfény
Minden növénynek szüksége van napfényre. Némelyiknek többre, némelyiknek kevesebbre. A következőkben felsorolt szobanövények minimális fénnyel is beérik. Azonban nincs olyan növény, amelynek ne lenne fényigénye.

A fotoszintézishez szükség van fényre. A növények a napfény energiáját felhasználva képesek a működésükhöz szükséges (táp)anyagokat előállítani. Gondoskodjon arról, hogy még a legszívósabb szobanövények is kapjanak némi napsugárzást!

Talaj
A talaj a növény számára táplálékforrásként szolgál. Továbbá biztosítja a gyökerek által felvehető víz mennyiségét. Azok, akik a szobanövények gondozásával hadilábon állnak, valószínűleg nem lelkesednek az átültetés gondolatáért. Így olyan növényeket fogunk ajánlani, amelyeket nem kell túl gyakran átültetni.

Jó, ha tudja: ha a szobanövénye valamilyen okból kifolyólag elveszíti a földet, amiben él, akkor jó eséllyel nem éli túl.

Víz
Minden növénynek szüksége van rá. Van olyan fajta, amelynek többre, és van olyan, amelynek kevesebb mennyiségre. Sok szobanövényt ki lehet szárítani, de sokat túl is lehet öntözni. Az általunk javasolt „strapabíró tizenkettővel” mindkét hibát nagyon nehéz elkövetni.

Lássuk hát a listát!

1. Anyósnyelv

A Sansevieria trifasciata különböző neveken ismert, de nálunk a legnépszerűbb elnevezése az „anyósnyelv”. A lakás bármely pontján jól mutat, szépen kitölti a teret (különösen függőlegesen), ráadásul ez a növény a NASA által jóváhagyott légtisztító!

Ez azt jelenti, hogy nem csak a szén-dioxidot alakítja át oxigénné, mint minden más növény. Képes felszívni az esetlegesen jelenlévő káros gázokat, például a benzolt, a formaldehidet vagy a triklór-etilént. A talaj kiszáradását is kibírja, azonban ezt követően szüksége van vízre.

Anyósnyelv

2. Hegyescsúcsú futóka

Más néven Pothos vagy Epipremnum aureum. Egyesek szerint a legegyszerűbb szobanövény. Szív alakú, lecsüngő levelei vannak. Némelyik furcsán tarka, zöld, fehér és sárga színű levelekkel rendelkezik.

Szereti a közvetett fényt, de nagyon gyenge fényviszonyok mellett, sőt még mesterséges fényben is jól érzi magát. Nem zavarja, ha a talaj kiszárad. Az indái tovább nőnek, ha hagyja őket; csak vágja vissza, amikor úgy érzi, hogy erre van szükség – nem fog ártani neki!

3. Zöldike

A zöldike (amelyet angolul pók-növénynek hívnak a megjelenése miatt) színei hasonlóak az anyósnyelv változatos zöldjéhez, de vannak tarka fajták is.

Szinte bármilyen körülmények között jól érzi magát. Tökéletesen alkalmas lehet a konyhában függőnövénynek. A kártevők és a betegségek általában elkerülik.  Problémamentes növénynek számít. Nem kell mindennap öntözni, elég hetente egyszer.

4. Tarka sárkányfa

Nevéből fakadóan olyan szobanövénynek tűnik, amelyet érdemes megvenni. A Dracaena marginate természetes élőhelyén nagyon nagyra nőhet. Azonban, ha a lakásban tartja, szépen kitölti a teret, nagyon mutatós lesz (élénk színei lehetnek).

Nem igényel sok törődést. Nincs szüksége extra tápanyagra vagy különösebb gondoskodásra. Csak egy kis vizet és alkalmanként visszavágást igényel.

5. Aloe vera

Az Aloe barbadensis egy olyan szukkulens fajta, amelyet már Ön is láthatott egy külföldi tengerparti nyaralás során. Vadon élő növény, a thaiföldi tengerparton vagy ausztráliai homokdűnéken is előfordul. Talán a benne lévő gélből használt is egy keveset a napégés kezelésére.

Könnyen termeszthető otthon, akárcsak a többi szukkulens. Jól érzi magát a napos, ablak alatti helyen. A maga szerény, egyszerű módján gyönyörű. Ne adjon neki túl sok vizet.

6. Rákvirág

Az Aglaonema sp. különös színekkel (rózsaszín!) és csodaszép formájú levelekkel rendelkezik. Lassan, de biztosan növekedik.

7. Szobafikusz

A Ficus elasticais szívós növény. A sötét levelei a legszebbek. A szobafikusz elég gyorsan nő. Csak fényt kíván, és egy kis vízigénnyel rendelkezik. Tartsa egy nagy cserépben, amelybe jó vízáteresztő képességű keveréket tesz.

8. Broméliafélék

A broméliafélék a buja növekedésű növények családja. Sokféle mesés, élénk színben virágoznak. Kedvelik a párás levegőt és a hőmérsékletre nem igényesek. Jó vízáteresztő képességű talajt biztosítsunk számára.

9. Tömött korallvirág

A Kalanchoe blossfeldiana szereti, ha békén hagyják, ezért tökéletes választás azoknak, akik elhanyagolják a növényeket. Ideális ablakpárkánylakó növény, amelynek mesés piros, sárga, narancssárga, fehér és rózsaszínű virágai vannak!

10. Pozsgafa

A Crassula ovata titokzatosságot áraszt, és régóta úgy tartják, hogy szerencsét hoz. Vastag és robusztus növény, mégis közkedveltnek számít. Kevés figyelmet igényel – csak némi napfényt és öntözést. Tudni fogja, mikor kell öntöznie, mivel, ha nem kap vizet, összezsugorodnak a levelei.

Pozsgafa

11. Közönséges elefántláb

A Beaucarnea recurvatais egy divatos megjelenésű – vizuálisan igen érdekes – növény, amely beltérben körülbelül egy méteresre nő. Szukkulens-virágkeveréket biztosítsunk a számára. Kevés homokot is keverhetünk a talajkeverékbe. Nem kedveli a túlöntözést.

12. Zamioculcas

A Zamioculcas zamiifolia nagyon népszerű szobanövény. Jellegzetes formájú és méretű, kecses alakú levelekkel rendelkezik. Tökéletes választás az otthoni irodába is. Metszeni akkor érdemes, ha kezd túl nagyra nőni.

Árnyéktűrő balkoncsodák: virágok és díszlevelek

2025. május 10. 13:10

Árnyékos erkélye van? Ezek a növények nemcsak túlélnek, de színes virágokkal vagy dekoratív levelekkel díszítenek egész nyáron.

Szamóca legjobb társnövényei: így lesz bő a termés

2025. május 9. 13:10

A jól megválasztott növénytársak nemcsak segítik a szamóca fejlődését, de a kártevők ellen is természetes védelmet nyújtanak.

Tavaszi kert gondozása: eszközök és trendek

2025. május 8. 14:10

Szakértők szerint egy 30-100 négyzetméteres kis konyhakertet már heti néhány óra munkával szépen karban lehet tartani.

Tiszafa: sokan félnek tőle, pedig értékes örökzöld

2025. május 8. 05:40

Érdemes közelebbről megismerkedni a tiszafával, ezzel a különleges örökzölddel, mert sok előnyös tulajdonsága révén kincs lehet a kertjében.

Növények, amelyek dzsungellé változtatják az otthonod

2024. március 4. 14:10

Vannak növények, amiket azoknak érdemes megvenniük, akiknek elég helyük van a tárolásukhoz és akik imádják, ha dzsungelszerű környezetet alakíthatnak ki az otthonuk egy-egy helyiségébe.

Növénydzsungel a lakásban a téli szürkeség ellen

2023. január 13. 05:37

Ha esztétikus növénytengert akarunk a lakásban kialakítani, akkor kellenek karakteres nagy növények, és több közepes és kis méretű is. Így lesz harmonikus a kompozíció.

Így vásároljunk mikulásvirágot!

2023. december 25. 05:40

Hamar a mi lakásunk dísze is lehet a mikulásvirág, de hogy valóban sikerélményünk legyen, így vásároljunk mikulásvirágot magunknak, vagy akár ajándékba!

Gyönyörű téli szobanövények és a gondozásuk

2024. október 26. 08:10

Télen virágzó, könnyen beszerezhető szobanövényeket mutatunk. A gondozásuk sem ördöngösség, ha ismerjük az igényeiket.