Szőlő-Bor

A francia vörösbor hanyatlása

Agrofórum Online

A fiatalabb generációk változó fogyasztási szokásai, a túltermelés és az éghajlatváltozás következményei jelentős kihívások elé állítják a termelőket. A Conseil Interprofessionnel du Vin de Bordeaux (CIVB) szakmai szervezet szerint a vörösborfogyasztás Franciaországban mintegy 90%-kal csökkent az 1970-es évek óta.

A Nielsen piackutató cég adatai szerint 1945 óta a teljes francia borfogyasztás több mint 80%-kal esett vissza, és a csökkenés különösen a Z generáció körében jelentős. Az idősebb generációkhoz képest a fiatal fogyasztók jóval kevesebb bort választanak, helyette inkább rozét, sört, egyéb szeszes italokat vagy alkoholmentes alternatívákat fogyasztanak.

300, 180, 30 liter

Jean-Pierre Durand, a CIVB igazgatósági tagja szerint a generációs különbségek jól érzékelhetők: „Ha a nagypapa évente 300 liter vörösbort ivott, az apa 180 litert, a fia pedig mindössze 30 litert.” 

A változó ízlésvilág mellett a fiatalabb generációk körében csökkent az alkoholfogyasztás általános mértéke is. A borkészítők közül sokan felismerték ezt a tendenciát, és próbálnak alkalmazkodni, míg mások továbbra is ragaszkodnak a hagyományos gyártási modellekhez. 

Piaci kihívások és exportcsökkenés

A francia borászatokat nemcsak a belföldi kereslet visszaesése érinti, hanem az exportpiacokon is nehézségekbe ütköznek. A kínai kereslet drámai csökkenése, valamint az Egyesült Államok kereskedelmi vámokkal kapcsolatos fenyegetései miatt a borászatok egyre kiszolgáltatottabbá válnak. 

A francia borok jelentős része – különösen Bordeaux régiójában – a nemzetközi piacokra kerül, de a fiatalabb külföldi vásárlók is inkább könnyebb, alacsonyabb alkoholtartalmú italokat keresnek. 

6000 euró hektáronként ültetvényfelszámolásra

A túltermelés különösen Bordeaux régiójában jelent problémát. Az alacsonyabb minőségű, nagy mennyiségben előállított vörösborok jelenléte rontotta a régió imázsát, amely ugyanakkor a Saint-Émilion környéki, prémium minőségű borairól is híres. A piaci nyomás hatására a régió 9500 hektárnyi szőlőültetvényt tervez kiirtani a túltermelés csökkentése érdekében. 

A 2023-ban indított kétéves terv részeként hektáronként 6000 eurós támogatást nyújtanak a termelőknek, hogy felszámolják a kevésbé gazdaságos ültetvényeket. Az intézkedés célja a felesleges készletek csökkentése, valamint a betegségek megelőzése az elhanyagolt szőlőültetvényeken. 

Kép: Pexels

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szőlő megtermett, de nem kell senkinek, egyre nagyobb a baj

2026. október 4. 14:10

Hiába terem egészséges szőlő, megfelelő felvásárlási ár nélkül már a szüret sem mindig éri meg. Újabb ültetvények sorsa kérdéses.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Őszibarack-termesztés a Mecsek környékén (beszámoló)

2018. április 1. 11:04

Jelenleg a hazai őszibarack-termesztésben alapvetően kétféle koronaforma az irányadó. A nyitott koronák közül a váza, a központi tengelyesek közül pedig a karcsú orsó.

Teleki Zsigmond nyomdokain - szőlőalanyok nemesítése világszínvonalon

2021. május 3. 09:38

Teleki Zsigmond szőlőalany-nemesítésben végzett munkája kimagasló jelentőségű. Fajtái elkerültek a világ szőlőtermesztő országaiba, termesztésbe vonták, több kutatóintézetben tovább szelektálták.

Konferencián emlékeztek meg Mathiász Jánosról, a szőlők fejedelméről

2021. december 5. 09:36

Az ünnepi megemlékezés végén a résztvevők megkoszorúzták a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusának kertjében álló Mathiász János mellszobrot.

D, mint Dubicz, M, mint Mátra

2022. február 23. 04:36

A Mátrai borvidék hazánk második legnagyobb bortermelő vidéke. Kevesen tudják, de többezer éves múltra tekinthet vissza. A XX. századig a szőlőművelés, borkészítés volt ezen a környéken a legfontosabb tevékenység, ám a II. világháborút követő időszakban úgy vélték a döntéshozók, hogy a legjobb, ami ezzel a vidékkel történhet az, ha ipari terület lesz. Mindez érthetően kevéssé kedvezett a borkultúrának. Mint ahogy az sem, hogy mind a Rákosi-, mind a Kádár-korszakban a Mátrai borvidéket az Egri borvidék részeként kezelték, és az itt termelt szőlő egri borként került forgalomba.