Állattenyésztés

Zárt baromfitartást írtak elő a madárinfluenza miatt

Agrofórum Online

Január 16-án megjelent az országos főállatorvos legújabb határozata, amely Magyarország teljes területén előírja a baromfik zártan tartását. Az intézkedés célja, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal való érintkezés lehetősége, ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata.

Az országos főállatorvos 1/2020-as számú határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.

Szintén továbbra is érvényes a baromfitelepek járványvédelmi minimum feltételeit tartalmazó 2017-es főállatorvosi határozat, ami az állományok közötti terjedés megakadályozását szolgálja az állattartó létesítmények járványvédelmi zártságának fokozásával.

Ezen előírások között szerepel például, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni. Az állatok almozására használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől. A határozat tartalmazza a zártan tartáshoz használt építmények – víziszárnyasok, illetve egyéb szabadon tartott baromfik telepítési sűrűségnek megfelelő – minimum alapterületét is.

Azok, akik nem tartják be az előírásokat, egy esetleges járványkitörés esetén elesnek az állami kártalanítástól.

A határozatok elérhetőek az Agrárminisztérium és a Nébih honlapján (https://portal.nebih.gov.hu/hu/madarinfluenza).

Kiadó: Agrárminisztérium

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Baromfi-genetikai kutatóbázist adtak át Vas megyében

2018. október 31. 10:55

Egyre inkább elvárás, hogy a ketreces tojótyúktartást váltsa fel az alternatív - hagyományosnak is mondott - mélyalmos tartás, ugyanakkor olcsó tömegtermelésre a ketreces tartás még alkalmasabb.

Gazdaságos megoldás: csirketakarmány-kiegészítő gombatönkből

2024. június 30. 14:10

A baromfitakarmány drága, a gombatermesztés során viszont a tönk hulladékként végzi. Miért ne kapnák meg a csirkék?

Kétmilliárd forint támogatás érhető el a baromfi- és sertéságazatban

2019. június 18. 12:33

A támogatási kérelem 2019. június 24. és július 5. között nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz, a Kincstár által rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett nyomtatványon.

Amit a madárinfluenzáról tudni érdemes IV. rész

2021. október 23. 09:36

Hogyan lehet sikeres a madárinfluenza elleni védekezés? Mit tehetünk mi, és mit tesz a hatóság a betegség terjedésének megelőzése érdekében?