Ház, táj blog

Addig pályázzunk, amíg nem késő!

Agrofórum Online

Van-e átjárhatóság az egyes pályázati jogcímek között, és ki szabja meg, hogy egy-egy jogcímre mennyi forrás jut? Ezeket kérdeztük Kis Miklós Zsolt államtitkártól.

A válaszok az átjárhatóságra vonatkozóan: van ahol igen, és van ahol nem. A jóváhagyott úgynevezett sarokszámokon nem lehet változtatni, de az egyes jogcímeken belül viszont a beérkező igények szerint módosíthatók az összegek. A Miniszterelnökségnek arra is lehetősége van, hogy az úgynevezett maradványösszegeket átcsoportosítsa.

Az EU-s pénzek jogcímeire az adott ország tesz javaslatot, tehát az arányok az egyes jogcímek között ennek figyelembevételével alakulnak.

Az EU 2015 augusztusában hagyta jóvá Magyarország Vidékfejlesztési Programját. A 2014-2020 közötti időszakban mintegy 1300 milliárd forintot lehet felhasználni.

*

Nézzük a részleteket!

A normatív jellegű támogatások a VP egy speciális területét jelentik. Ezek a terület-, vagy állatlétszám alapú kifizetések a teljes keret 44%-át teszik ki (575 milliárd forint). Ezek 100%-a (583 milliárd forint) már kötelezettségvállalt.

2017. március 31-ig az összes pályázat megjelent. Ez 2015. augusztus 10. és 2017. március 31. között 68 pályázatot jelent. A meghirdetett felhívásból 39-et már lezártak. 2017 végéig mintegy 1127 milliárd forintról (87%) döntés is született.

*

Magyarország vidékfejlesztési forrásai a többi uniós tagállamhoz képest kiemelkedően magas arányban, több mint 50%-ban beruházásokra lettek elkülönítve.

Nagy tanulság lehet az Európai Bizottság számára, hogy a 2020 utáni időszak egyszerűsítései között vegye napirendre a mezőgazdasági beruházási támogatások előlegkifizetésének ügyét is, mert jelenleg pont azt az agrárágazatot sújtják a szigorú szabályaikkal, amelyik messze a legjobb hitel-visszafizető: a bedőlt hitelek aránya itt a legalacsonyabb az összes többi ágazathoz (például építőipar, kereskedelem, stb.) képest.

*

Két új pályázati felhívás

Az energiahatékonyság javítása fontos része a Vidékfejlesztési Programnak, ezért az eddig felhasználatlan összegeket önálló pályázatként, változatlan céllal újra meghirdeti a tárca januárban. A felhívás részeként 30 milliárd forintra a mezőgazdasági üzemek, 5 milliárd forintra pedig az élelmiszeripari kisvállalkozások pályázhatnak majd.

Emellett a borászati ágazat számára fontos felhívás megjelenésére is számítani lehet januárban, ami a borszőlő ültetvények telepítését hivatott támogatni. A 4 milliárd forintos keret terhére a borpiaci szabályozás szerinti telepítési engedéllyel rendelkezők nyújthatják be kérelmüket, várhatóan 2018. február második felétől.

*

Jogos lehet a kérdés, hogy miért foglalkozom ezzel a témával, amikor ezt már mások részletesebben megírták, és honlapunkon is olvasható az Agrárhírek rovatban.

Azért, mert sürget az idő!

Ütre-fűre azt hallani az egyes médiumokban, hogy hazánk migránspolitikája miatt az EU különböző szankciókat helyez kilátásba, így bizonyos támogatások, pályázati pénzek megvonását is.

Akár igaz, akár nem a híresztelés, célszerű a még „nyitva levő” pályázati lehetőségekkel minél előbb élni.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a pályázatok zömét már lezárták, de 30 felhívás még nyitott 315 milliárd Ft-os keretösszeggel.

Nehogy már veszni hagyjuk!

A fentieket a január 9-én tartott sajtótájékoztató alapján készítette:

A tábla széléről – Dr. Bódis László

Ezt tudják az okos madáretetők

2026. január 11. 05:40

Az okos madáretetők lényege, hogy nemcsak a kertünkben áttelelő madarak etetésére szolgál, hanem ezzel együtt közvetlen megfigyelőeszköz is a madarak iránt érdeklődő természetkedvelők számára.

Hazai védjegyek II.

2025. december 30. 05:40

Mit jelent, ha egy élelmiszeren KMÉ-védjegyet látunk, és mit takar, ha Érték és Minőség Nagydíjat kapott a termék, vagy GMO-mentes termelésből származik?

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Karácsonyfa – régi hagyományok, új szokások

2025. december 22. 05:40

A karácsony legelterjedtebb jelképe a feldíszített fenyőfa, amely ebben a formájában egy újabb keletű szokás a téli keresztény ünnepkörben.

Megjelent a kiskérődzők állatjóléti pályázata!

2022. április 11. 05:36

A Felhívás célja a teljes kiskérődző ágazat támogatása, az állattartás fejlesztését célozza meg azáltal, hogy az állatok javát szolgáló szigorú higiéniai és takarmányozási előírásokat teljesítsék a gazdálkodók.

Magyar női gazdálkodóknak nyújtott támogatást a Corteva

2023. október 19. 08:40

A Corteva Agriscience idén tavasszal második alkalommal indította el a TalentA programot Magyarországon a Magyar Női Unió közreműködésével.

Meghosszabbították a tanyák fejlesztésére kiírt pályázatot

2023. április 26. 12:10

Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” című, rendkívül sikeres pályázati felhívását ismét meghosszabbította, így a támogatási kérelmek benyújtására 2023. október 1-ig van lehetőség – közölte Nagy István agrárminiszter.

Agrárminisztérium: érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni

2023. március 15. 12:16

A mezőgazdaságot sújtó, szélsőségesebbé vált időjárás miatt érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni a termelést nehezítő kockázatok kezelésére, amelyhez az idei esztendőben is az egységes kérelem keretében igényelhetnek a gazdálkodók támogatást.