Ház, táj blog

Barangolásaim

Agrofórum Online - Borítókép: videkipekseg.ro

Azon kaptam magam, hogy kollégáim biztatására blogger lettem, holott nemrégiben – kis túlzással – azt sem tudtam, mi fán terem ez a korosztályomnak már némileg idegen virtuális világ. Aztán meg úgy hozta a sors, hogy egyre jobban érdekelt a dolog, sőt kiművelődtem, hogy ezzel a most induló sorozattal a személyes és az elmélkedő blogtípusok ötvözetével keresem meg a Tisztelt Olvasót.

Több mint egy évtizede rendszeresen írok bevezetőket az Agrofórum havi lapszámaiba, időnként még az extra különszámokba is, de azok némileg más jellegűek. Több bennük a szakmaiság és kevesebb a gondolkodásmódomat, a világlátásomat visszatükröző érzésvilág.

Az elmúlt évtized „termését” szedtem időrendbe és egy-egy hónapon belül, minden héten közzéteszek egy írást abban bízva, hogy találnak benne az Olvasóim megszívlelendő, vagy csak a lelket pihentető gondolatokat.

Most még csak februárt írunk, mégis az első, 2004 szeptemberében megjelent írásommal indítom a sorozatot.

Hogy miért?

Azért, mert ezzel az írással szeretnék Önökhöz bekopogtatni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felvillantsak egy morzsányit abból az érzésvilágból, amelyik a kezemet vezeti, amikor egyszer-egyszer tollat ragadok, hogy kiírjam magamból az érzelmeimet.

Mindennapi kenyerünk

Hányszor, de hányszor mondtuk el történelmünk során az Úr imádságát: Mindennapi Kenyerünket add meg nekünk ma… Először csak a hittérítő szerzetesek tanították az éppen hazát lelt őseinknek, aztán lassan már egy ország népe imádkozta a vásárnapokon, de legfőképp a veszedelmek, meg az ínség idején. Ezekből pedig kijutott bőven. Kevés nemzetet ütött, vert annyit a sors, mint bennünket, volt hát alkalmunk a fohászkodásra. De vajon elgondolkodtunk-e néha a szavak értelmén, vagy csak gépiesen mormoltuk: Mindennapi Kenyerünket…

Mert a kenyér fogalom is, meg valóság is. Talán az sem véletlen, hogy a magyar nyelv a búzát az „élettel” tette azonos fogalommá, a kenyeret pedig az életünk feltételeivel, a táplálékkal, az otthonnal.

Milyen is tud lenni az ember, amióta akarata rosszra hajló lett? Amikor nagyobb darab kenyér kerül az asztalára – vagyis dúskál a javakban – akkor válogat, fanyalog, szebb, jobb, másmilyen kenyérre vágyik. Amikor szűkében van a kenyérnek – vagyis szükséget szenved a javakban – akkor örömmel fogadja el a morzsákat is. Akkor talán a folytatás is eszébe jut: …és bocsásd meg vétkeinket. Ahhoz pedig már vagy emelkedett lélek, vagy kétségbeejtő helyzet kell, hogy tovább fűzze a szavakat: …miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…

Belegondoltunk már, hogy mekkora alázat kell ehhez? Az Ábelek alázata a Káinok gőgjével szemben.

A kenyér tisztelete késztet arra, hogy megosszam Önökkel a gondolataimat. Ez a tisztelet egyben a munka, az elhivatottság tisztelete is. Mindig elszomorít, ha az útmentén szétszórt búzaszemeket látok – bár azok legalább az ég madarait táplálják – vagy szemétbe dobott kenyeret. Úgy gondolom, nem vagyok egyedül. Ebben biztosan nem, mert ugyan mi vezetné azokat az embereket, ha nem a búza és a kenyér szeretete, akik hivatásul a mindennapi kenyér szolgálatát választották.  A növénynemesítőkre, az agrotechnikával foglalkozókra gondolok, és különös figyelemmel azokra, akik az új ismeretek birtokában, az időjárással és kereskedelemmel viaskodva termelik meg a búzát, az életet. És gondolok a molnárokra, a pékekre, mert az ő mesterségbeli tudásuk és elhivatottságuk is kell ahhoz, hogy őrölve, szitálva, gyúrva, sütve ízes kenyér kerüljön az asztalunkra.

Gondolatban: a tábla széléről és a múltamból – Dr. Bódis László

Mindenszentek és halottak napjának hagyományai

2025. november 1. 05:40

Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából az elhunytakról való megemlékezés napjává.

A sünbarát kert növényei

2025. október 16. 05:40

Nagyon fontos, hogy segítsük a környezetünkben élő hasznos rovar-, kétéltű-, madár- és emlősfajokat, hogy hosszú távon egészséges kertet gondozhassunk!

Jó hír: egyre kevesebb élelmiszer kerül a szemétbe a magyar háztartásokban

2025. október 14. 05:40

A Nébih 8 éve vizsgálja hazánkban a családi élelmiszerhulladék-termelést. A legújabb összesítés szerint harmadával csökkent az élelmiszer-pazarlásunk.

Növények a fesztiválok középpontjában III.

2025. október 9. 05:40

Cikksorozatunkban összegyűjtöttük hazánk legnépszerűbb, növényekről szóló ünnepeit. Most érkezzenek a hagyományos sütemények, pálinkák és lekvárok legfinomabb alkotóelemei!

Oroszország egyelőre leállítja a búzaszállításokat Szíriába

2024. december 20. 14:10

Oroszország felfüggesztette a Szíriába irányuló búzakivitelt az új kormánnyal kapcsolatos bizonytalanságok és a kifizetések késedelme miatt.

Olcsóbb lett a búza az amerikai aratás erőteljes kezdése miatt

2024. június 19. 15:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, miközben a repce drágult.

Reményt csalódás követett – nem tudtak megkapaszkodni a jegyzések

2020. február 12. 06:47

A kukorica ára egy helyben topog, gyakorlatilag nem volt érdemi elmozdulás – az USA-ban teljesen oldalazó a mozgás, Európában a párizsi tőzsdén inkább kissé csökkenő tendencia alakult ki, gyenge forgalom mellett.

Jó kukoricatermésre számítanak az Egyesült Államokban

2020. április 1. 08:03

A kukorica annak ellenére drágult, hogy az etanolgyártás drámai visszaesésben van.