19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Ház, táj blog

Kerti poloska ellen házilag: Védekezés a kertben

Agrofórum Online

A poloskák nemcsak ősszel jelentenek elképesztő bosszúságot az embernek, amikor be akarnak húzódni a lakásba, hanem a szemfüles kertésznek is, aki évközben többször is kénytelen védekezni ellenük a házikertben. Milyen eszközeink vannak a kert növényeit károsító poloskákkal szemben?

A leggyakoribb, hívatlan vendégeink a lakásban és a kertben is a zöld vándorpoloska (Nezara viridula), az ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys), és a nyugati levéllábú poloska (Leptoglossus occidentalis). Bár ez utóbbi faj fenyőfélék virágzó hajtásain és érőfélben lévő tobozain szívogat, gazdasági kárt vagy jelentősebb házikerti kártételt nem okoz, no de a másik kettő igazi nagyágyú a növényvédelemben.

Milyen eszközökkel tudjuk megvédeni tőlük a kertünket? Melyik módszert részesítsük előnyben?

Riasszuk el őket!

Ültessünk olyan növényfajokat az ágyásokba, amelyeket kifejezetten kerülnek a poloskák. Ilyen erős illatanyagokat kibocsátó növény a fokhagyma, a bazsalikom és a menta is. Érdemes ezeket a növényeket a védendő veteménysorok mellé vagy közé ültetni (pl.: paradicsom- és paprikapalánták közé kerülhet fokhagyma).

Bár megoszlanak a vélemények ennek a módszernek a hatékonyságáról, mindenesetre egy próbát megér, és könnyen kombinálható más trükkökkel is.

Begyűjtés – kézzel vagy csapdával?

Elég hálátlan és messze nem egyszerű feladat, de meg lehet próbálkozni a poloskák összegyűjtésével is, ha túlságosan felszaporodtak nyáron. Sajnos a poloskák szaglószerve igen fejlett, és amint megérzik a kezünk közelségét, eltűnnek a levelek alatt, ezért nem a legkézenfekvőbb módszer, ráadásul a szomszéd telkekről újabb és újabb invázió érkezhet.

Kerti poloska ellen házilag védekezés
Magyarországon is nagymértékben elszaporodott az ázsiai márványospoloska

Éppen ezért a begyűjtéshez mosószeres vízzel félig töltött edényt használhatunk csapda gyanánt, a mosószer miatt ugyanis megváltozik a víz felületi feszültsége, és a rovar nem tud kimászni belőle. Folyamatosan ellenőrizzük a csapdánkat, és ha szükséges, cseréljük benne a vizet!

Csalogassuk el őket!

Ez a módszer egy nagyobb területű telken könnyen és eredményesen megvalósítható. Ebben az esetben a poloskák ellen valamilyen csalogató növényt – leginkább gabonaféle – ültetünk a kert különböző részeibe, távolabb a veteményestől. Amikor a gabona kalászt növeszt, odavonzza a poloskákat, így rendszeresen és hatékonyan összegyűjthetjük a rovarokat, a lárvákat, de még a petéket is. A módszer lényege, hogy a kert egész területén folyamatosan legyen néhány szál gabona, és időnként vessük újra őket.

Mi a helyzet a növényvédő szerekkel?

Bármennyire is kecsegtető és könnyű megoldásnak tűnhet, de mindenképpen mellőzzük a rovarirtó szerek használatát poloskák ellen a házikertben. Egyrészt a poloskák rendkívül szívósak, ezért nem kellően hatásos ellenük a permetezés, másrészt azokat az élőlényeket is elpusztíthatjuk, amelyek segítségünkre lennének a védekezésben: a növényvédő szer miatt elpusztult rovarok szervezete sok esetben annyi ideig és olyan dózisban tartalmazza a kártevőirtó szer hatóanyagát, hogy az a poloskát megevő madarakra és denevérekre is káros hatással lehet.

Környezetbarát készítmények

A környezetbarát készítmények minden esetben tisztán növényi hatóanyagokra építenek, és leginkább a fiatal egyedekkel szemben lehet hatásos. Ehhez a dalmátvirág vagy a féregűző varádics szárított, porrá őrölt virágából oldatot készítünk, melyet sötétben pár napig érlelünk. Az így keletkezett elegyet átszűrjük (fémszűrő használatát mellőzzük!), majd orvosi rebarbara főzetével hígítjuk.

A környezetbarát készítmények minden esetben tisztán növényi hatóanyagokra építenek
A környezetbarát készítmények minden esetben tisztán növényi hatóanyagokra építenek

A Távol-Keleten őshonos indiai orgona, más néven neem (Azadiracha indica) magjaiból készült olaj azadirachtin hatóanyagú, rovarölő hatású természetes anyag. Gyakorlatilag nem mérgező a madarakra, a halakra, a méhekre és más állatokra, csak a rágó és szívó rovarokra hat. Körülbelül 7–10 napos időközönként legalább háromszor megismételve a neemolajos permetszerrel is hatékonyan védekezhetünk a poloskák ellen.

Természetes ellenségek

Az énekesmadarak előszeretettel etetik fiókáikat kifejlett poloskákkal és lárvákkal is, és a denevérek is elcsípnek röptükben jó pár példányt. Egy átfogó, többéves kutatás bizonyította hazánkban, hogy minden egyes verébméretű énekesmadár 1 kiló rovart pusztít el, amíg az év folyamán Magyarországon tartózkodik.

Ha madár- és denevérbaráttá tesszük a kertünket megfelelő költő-, etető- és búvóhelyekkel, akár madár- és denevérodúk felszerelésével, nagy eséllyel kevesebb poloskára számíthatunk a későbbiekben.

Az utóbbi években Magyarországon is nagymértékben elszaporodott az ázsiai márványospoloska. Ez az inváziós fajnak számító poloska rengeteg kárt okoz az amerikai és európai gyümölcsösökben is, mivel egyik helyen sincs természetes ellensége. Vagy lehet, hogy mégis? A kutatók Ázsiából próbáltak behozni egy apró, parazitoid darázsfajt, a szamurájdarazsat, amely megjelent már hazánkban is. Ez a darázsfaj a poloskák petéibe helyezi saját petéit, ezzel a becslések szerint a márványospoloskák 90 százalékát elpusztítja.

Kapcsolódó cikkek:

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Fontosabb hazai csípőszúnyogfajok II.

2026. szeptember 11. 05:40

Hazánkban általánosan elterjedt szúnyogfajok a mocsári szúnyog, a dalos szúnyog, a gyűrűs szúnyog és a házi szúnyog, jelen cikkben ezek a fajok kerülnek bemutatásra.

Iskolakezdés és élelmiszer-biztonság – jótanácsok a Nébih-től

2026. szeptember 8. 05:40

A Nébih felhívja a figyelmet az élelmiszer-biztonság legfontosabb szempontjaira, hogy a gyerekek biztonságos, minőségi és elegendő tápanyagot tartalmazó élelmiszert egyenek.

Fontosabb hazai csípőszúnyogfajok I.

2026. szeptember 4. 05:40

Nemcsak a beporzó rovarokkal érdemes tisztában lennünk, hanem a melegebb évszakokat megkeserítő szúnyogfajokat is megéri figyelni.

Mindent a veszettségről

2022. március 13. 07:36

A veszettség hazánkban ritka betegség, hála a sikeres megelőzésének. A fertőzés terjedésére létrehozott programok és figyelemfelhívások évről évre megteszik a hatásukat, így ritka esetben hallunk róla. Mégis, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy mikor találkozunk beteg állattal, milyen tüneteket mutathat a fertőzött háziállatunk, és mikor kell nekünk, embereknek orvoshoz fordulnunk.

Szőlőmoly ellen szárnyakkal – kutatás igazolja a hatékonyságot

2025. augusztus 14. 14:10

Magyar és olasz kutatók szerint a madarak és denevérek hatékony természetes védelmet nyújtanak a szőlőültetvényeknek, csökkentve a kártevők számát és a terméskiesést.

Veszett állatokat találtak a magyar határ közelében

2021. február 20. 03:38

Néhány hónapon belül harmadszor diagnosztizált veszettséget a román állategészségügyi szolgálat a magyar határtérségben, Szatmár megye területén.

A gyümölcs, amelyet denevérek poroznak be

2026. augusztus 30. 14:10

Éjszaka nyíló virágok, denevérek végezte beporzás és tüskés termések: a durián termesztése legalább olyan különleges, mint maga a gyümölcs.