Házikert

Készíts házilag savanyúkáposztát az ünnepi töltött káposztához

Agrofórum Online

A savanyított káposzta receptje mindig azon az elven működik, hogy ahány ház annyi szokás. Anyósomék nagy nejlonzsákokba tömködték a káposztaszálakat és úgy került savanyításra, mások a fahordóra esküsznek, de ugyanígy készítettünk már mi is befőttesüvegben, cserépedényben is savanyúkáposztát, mint műanyaghordóban.

Klasszikus befőttesüveges

Nem véletlen, hogy így december elején szeretnék mindenkit arra sarkallni, hogy kezdjen el savanyúkáposztát készíteni. A lakásunk hőmérsékletétől függően ez akár 3 hét is lehet. Mivel mi meleget tartunk itthon többnyire, így 14-15 nap is elegendő szokott lenni az elkészüléshez.

Az alap, hogy jó minőségű fejeskáposztát válasszunk, ha nincs saját vegyszermentesünk. Egy éles késre is szükségünk lesz, ha nem géppel vágjuk majd. Jó vékony szálakat kell vágni, hogy hamar ropogósan ugyan, de kellőképpen átsavanyodjon. A felöntőlé 2%-os sóoldat lesz majd, miután megtömködtük a befőttesüvegeket szálra vágott káposztával.

A befőttes üvegek alá tegyünk tányért és a kupakot annyira tegyük csak rá az üvegekre, hogy szuszogni tudjon majd erjedés közben.

Mit kell tudni a savanyított káposztáról?

Régi, köztudott tény, hogy a savanyúkáposztában rengeteg a C-vitamin, ezért a téli időszakban is kedvelt élelmiszer. Ráadásul a skorbut elleni is pont emiatt ajánlják, nem csak a téli hónapokban. Magas hisztamintartalma miatt arra érzékeny embereknél rossz közérzetet, migrént okozhat a fogyasztása. Másoknál éppen ellenkezőleg, szilveszteri másnaposság ellen fogyasztják. A skorbut, vagyis a kóros C-vitamin hiány ellenes hatását már a 18. században megállapították, így ha hosszabb útra indultak a hadihajók, akkor kötelezően fogyasztották is. Bár a brit konyhától igen távol állt az íze, így a matrózok főleg parancsra ették csak.

Kovászolással is készíthetjük

Sokan az egyszerűbb utat választják és nem bogarásznak külön felöntőlével, hanem a megmaradt kenyércsücsköt teszik a befőttesüveg tetejére, amikor megtömték az üvegeket. Itt is sós vízre lesz szükség, de mivel a kenyér már tartalmaz élesztőgombákat, a folyamat felgyorsítható. Az elv ugyanaz lesz, mint a kenyérrel készült kovászos uborkánál.

Milyen ételekhez illik a savanyú káposzta?

Természetesen a töltött káposzta az a klasszikus étel, ami savanyú káposzta nélkül nem az igazi. Ugyanígy a székelykáposzta, lucskoskáposzta vagy a disznótoros idején köretként paprikával kikeverve és összepirítva klasszikus magyar étel.

A mediterrán országokban nem annyira ismerik és más kontinenseken sem annyira ismert étel. Amerikában főleg hot dogokban találkozhatunk vele.

Virágzó kert télen? Igen, ezek a növények dacolnak a faggyal

2026. január 17. 14:10

A téli virágzó dísznövények nemcsak színt, hanem életet is visznek a kertbe a leghidegebb hónapokban.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Hagyományos szatmári ízek karácsonyra

2023. december 19. 13:40

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen az országban, aki (amikor a rázúduló feladatok némileg csökkennek) riadtan számolja a napokat karácsonyig. Mert igen, tudom, hogy ez az ünnep nem a fogyasztásról szól, és nem a „mit eszünk” a lényeg, de azért zabpehellyel és némi tejtermékkel csak nem lehet nekiindulni az ünnepnek... És akkor az ajándékokról még nem is beszéltem.

Ajándékozz kistermelői terméket karácsonyra is!

2020. november 5. 12:09

Ahogyan azt már tavaly is megírtuk, a kereskedelem legpörgősebb időszakában is számtalan lehetőségünk van arra, hogy a pénzünkkel a hazai kistermelők javára „szavazzunk”, és erősítsük a hazai termékek értékét ezáltal.

Élő jelképek: növények, amelyek nélkül nincs magyar karácsony

2025. december 25. 07:10

A magyar karácsonyi hagyományokban a növényeknek külön jelentésük volt. Megnéztük, mit üzentek az ünnep idején.

Hogyan készítsünk karácsonyi forralt bort?

2024. december 23. 08:10

A német „Glühwein” majdnem ugyanolyan, mint a svédek gyümölcsös forralt bora, vagy akár a spanyolok vörösbora, a sangria.