Házikert

Mit vethetünk még július végén is?

Agrofórum Online

Aki szeret veteményezni, az tudja, hogy júliusra vannak újra szabad helyek a veteményesben, így jogos a kérdés: mit vethetünk még júliusban?

Amikor lelkesen kertészkedünk, akkor júliusra már rengeteg terményünk lehet a kertben és szabadulnak fel a borsó, fejes saláta után is szabad helyek. A dughagyma és a fokhagyma után is akad egy kis hely, így nézzük sorra, mit is vethetünk még júliusban, akár a hónap végén is!

Salátázásra fel!

A salátafélék szeretik a félárnyékot, árnyékot és fontos, hogy jó vízelvezetésű talajba ültessük őket. Mivel a nyári melegben hamar felmagzanak, az árnyékos hellyel lehet lassítani a magbamenetelét a salátának.

Igazán szép fejes salátát talajszerkezet javításával lehet termeszteni, így fontos, hogy kapjon elegendő komposztos talajt, keverjük azt is tőzeggel. A nedves talajt is kedveli, így a nyári kánikulában akkor ültessünk salátát, ha tudjuk nedvesen tartani a talaját!

Ilyenkor jó választás a tépősaláta és a rukkola is. De ez utóbbinál a földibolhákkal kell számoljunk, ha kiszárad a talaj és a környezete.

Nyár közepén sem kell feltétlenül üres helyeket hagynunk a veteményeskertben a betakarítások után
Nyár közepén sem kell feltétlenül üres helyeket hagynunk a veteményeskertben a betakarítások után (fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/novenyek-permetezes-kerteszkedes-locsolas-730923/)

Karalábé palántáról gyorsabb!

Mikor már látjuk, hogy mennyi helyünk szabadul fel a kiskertben, akkor indíthatunk magról karalábét, hogy előre megneveljük palántának, majd onnan mehet is az üres helyekre. Ha 15-20 cm-t hagyunk a karalábépalánták között, akkor szépen be fog fejesedni a karalábénk!

Gyökérzöldségek is mehetnek még a veteménybe!

A gyökérzöldségek között vannak hosszú és rövid tenyészidejű fajták is, így nyár közepén már inkább a rövid tenészidejűekkel dolgozzunk! Ez lehet cékla, sárgarépa, de még fehérrépa is. A paszternák vetéséből már kifutottunk időben.

Ilyenkor a vetőszalag is nagy segítségünkre lehet, mert időt spórolunk a ritkítással is, ráadásul a szalag jobban tartja a vizet, így gyorsabb és stabilabb a kelés is!

Zöldfűszerekkel sem vagyunk nagyon elkésve

Talán nem a legideálisabb időszak, de a melegigényes fűszernövényekkel bátran lehet manipulálni most is. Pár napja vetettem bazsalikomokat még, mert abból sosem elég, főleg, ha növényi leveket is készít belőle az ember (lánya), így bátran ültessünk vagy vessünk még mediterránokat is! Az őszi évelőültetéshez nyugodtan vethetünk kasvirágot és mackóvirágot is, mert mire kiültetésre kerül a sor, addigra szép palántázott növények lesznek.

Kiemelt kép: Pexels

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Borbolya a kertben: mérgező díszcserje vagy hasznos gyümölcs?

2026. január 14. 11:10

A borbolya látványos, de nem minden faja biztonságos. Mutatjuk, mikor ehető a termés, és mikor jelent kockázatot.

A repce őszi fejlődésének veszélyei

2019. október 27. 06:36

A repce korai vetése esetén a gazdálkodók mesterségesen megnyújtják a repce vegetációs időszakának őszi szakaszát. Ennek eredményeként hatalmas, akár 13-17 levéllel rendelkező repcenövények állománya alakulhat ki.

Érdemes még elvetni a több éve gyűjtött sütőtökmagokat?

2025. január 12. 04:38

Több éve gyűjtöttem be magokat sütőtökből. Érdemes még ebben az évben magjait elvetni?

A RAPOOL új repcevetőmag-kezelési koncepciója – a maximális teljesítmény négy pillére

2020. június 18. 12:36

A háromszintű – rovarölő, gombaölő szeres és a csírázást elősegítő anyagokat tartalmazó – csávázás, valamint a frakcionált vetőmag által garantált előnyök elősegítik a csírázó repcenövény biztos és egyenletes kelését, még kedvezőtlen körülmények között is.

Árpatermesztés intenzíven?

2020. augusztus 24. 12:58

Megéri a szokásosnál nagyobb figyelmet fordítani a kiváló takarmány- és élelmiszeripari alapanyagra.