Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Árpatermesztés intenzíven?

Agrofórum Online

Megéri a szokásosnál nagyobb figyelmet fordítani a kiváló takarmány- és élelmiszeripari alapanyagra.

Az árpa a búzához képest kiváló környezeti és technológiai alkalmazkodóképességgel és magas genetikai terméspotenciállal rendelkezik. A gyakorlatban azonban jóval kevesebb figyelmet fordítunk a termesztésére, egyszerűbb technológiát alkalmazva. Pedig az elmúlt évek hazai tapasztalatai igazolják, hogy a gyengébb termőhelyeket a búzánál jobban és nagyobb biztonsággal hasznosíthatjuk vele.

Az őszi árpa vetésterülete és produktivitása tovább növelhető, azonban például az ebből a célból elvégzett korai vetése, ami több esetben berögzültté vált a gyakorlatban, napjaink megváltozott termesztési körülményei között már nem indokolt. Elsősorban azzal javíthatjuk a termelés hatékonyságát, ha a teljes technológiát a faj és a választott fajta fenológiai igényeihez alkalmazkodva, következetesen és átgondoltan szervezzük.

Komoly feladat a fajta kiválasztása a lehetséges terméspotenciál kihasználása érdekében. A termőhelyi adottságokhoz, a technológiához – tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem – illeszkedő, jól és stabilan teljesítő fajta vagy hibrid intenzív viszonyok között akár 15-20%-ban, tehát jelentős mértékben képes hozzájárulni az eredményességhez. Javasoljuk tehát, hogy az intenzitásnövelés egyik kiemelten fontos elemeként tekintsünk az alkalmazott árpafajtára. Válasszunk a környezetünkben is termesztett, több évjárat átlagában stabilan és nagy hozamokkal teljesítő, a környezeti stresszorokra jól reagáló, intenzív fajták és hibridek közül. A fajtaválasztás egyre komplexebb hatást gyakorol az alkalmazott termesztéstechnológiákra is! Hiszen a hibridkalászosok, köztük a hibridárpa megjelenésével új távlatok nyíltak a termesztésben, kiszélesítve az okszerű, hosszú távon fenntartható technológiai intenzitásnövelés lehetőségeit.

A SAATEN-UNION ősziárpa-fajtái már évek óta meghatározóak, több esetben piacvezető pozícióban vannak. Cégünk a termelői igényeket szem előtt tartva a hagyományosan erős, őszi (takarmány)árpát, őszi (sör)árpát és tavaszi (sör)árpát felölelő portfólióját rendszeresen bővíti. Így Magyarország piacvezető árpafajtája, az SU ELLEN és új kihívói is – JAKUBUS, ANDORIA – a termékpalettánkon találhatók, sőt immáron árpahibridjeink is elérhetők a köztermesztésben. Ezzel biztosítjuk, hogy a legújabb genetika, valamint a korszerű agrotechnika kombinációjával az árpa klímaérzékenysége csökkenjen, a termelők pedig kiváló terméseredményt és magas jövedelmezőséget érhessenek el.

Az SU ELLEN-t évek óta előszeretettel használják a termelők. Gyorsan a hazai termelés első számú fajtájává vált, hiszen immár negyedik éve kiemelkedő a teljesítménye. Középkorai, kiváló ökostabilitású, jó technológiai alkalmazkodóképességű, erőteljes felépítésű, egészséges levélfelületű, hatsoros fajta, amely stabilan csúcstermésre képes.

Agronómiai értékei és termőképessége alapján is versenyképes legújabb fajtánk, a JAKUBUS. A középérésű, stabil teljesítményt nyújtó fajta minőségi takarmány-alapanyagot biztosít, jól bokrosodik és kellően robusztus. A JAKUBUS értékét – robbanásszerű európai és hazai elterjedését – elősegíti a fajta kiváló télállósága és remek regenerálódóképessége.

Az ANDORIA középérésű, hatsoros, takarmányminőséget biztosító őszi árpa, amely kifejezetten jól alkalmazkodik az egyre szárazabb termőhelyi adottságokhoz és a normál vagy akár az extenzívebb termesztési körülményekhez. Valódi kontinentális, a pannon régióban kifejezetten jól teljesítő fajta.

Napjainkban a kalászosok termesztéstechnológiája – így az árpáé is – a fejlesztéseknek és az új hibridnemesítési eljárásoknak köszönhetően alapjaiban változik meg. 2019 őszétől már olyan hibridekkel dolgozhatunk a szántóföldeken, melyek Európa-szerte segítik a gazdálkodókat a stabil és az eddigieknél is nagyobb hozamok elérésében. Az SU HEDY és az SU HYLONA nemcsak a SAATEN-UNION árpanemesítésének legújabb képviselői és új korszakot nyitó genotípusai, hanem az európai hibridárpák magasabb termésszintjének az átlagosnál jobb beltartalmi paraméterekkel aratható zászlóshajói is.

Hibridárpáink kiváló dinamikával fejlődnek, kifejezetten erőteljes a gyökérzetük, egészségesek, szélesek és vaskos szövetűek a leveleik, biztosítva a kiváló termőképességet, valamint a kiemelkedően nagy és egészséges fotoszintetikus felületet. Bokrosodó- és kompenzációs képességük kiváló, így a hibridárpák megszokott vetésnormája (2,0 millió mag/ha) tovább csökkenthető (1,2-1,5 millió mag/ha). Árpahibridjeink kalászorsója hosszú és nagy tömegű, aminek köszönhetően a növények jó fertilitású, nagyon nagy produktivitású kalászokat nevelnek, és a kalászkáikban átlagon felüli ezermagtömegű, magas hektolitersúlyú szemeket érlelnek.

Ősziárpa-ajánlatunk az innovatív megoldásokat sem nélkülözi, és a hazai körülményekhez jól illeszthető, megbízhatóan teljesítő fajta- és hibridszortiment biztosítja a megoldást a termelési kihívásokkal szemben. Ne bízza a véletlenre ősziárpa-termesztését, számoljon nagy teljesítményű fajtáinkkal és hibridjeinkkel. Javasoljuk, hogy a termelési intenzitás és a további hozamnövelés érdekében ön is a SAATEN-UNION 2020. évi portfóliójából válasszon őszi árpát.

A SAATEN-UNION 2020. őszi fajtakínálatát, valamint hibridkalászos-portfólióját bemutató kiadványok letölthetők a képekre kattintva:

 

Varga Gábor
termékfejlesztő

SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

 

 

 

 

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

A fajtaoltalom befektetés a jövő mezőgazdaságába

2022. május 26. 10:12

Több mint egymilliárd forintos támogatást kaptak az elmúlt időszakban a hazai növénynemesítők a Fajtaoltalmi Nonprofit Kft.-n keresztül.

Megjelent a SAATEN-UNION tavaszi fajtakatalógusa

A 2020-as, kibővült termékpalettán a szélsőségekhez és az újfajta igényekhez kiválóan alkalmazkodó kukorica-, napraforgó-, hüvelyes-, valamint tavasziárpa- és zabfajták egyaránt megtalálhatók.

Megvan a megoldás a repcetermesztés kihívásaira

2025. július 4. 11:10

A repcetermesztés új korszakba lépett: a RAPOOL hibridjei stabil termést és nagyobb rugalmasságot kínálnak a változó körülményekhez.

RAPOOL-REPCÉK 2020: CRISTAL

2020. május 28. 04:46

A CRISTAL kiemelkedő terméspotenciálú, középkorai hibrid. Robusztus, magas habitus és óriási becők jellemzik. Ősszel erőteljes a kezdeti fejlődési erélye, és ezt a tulajdonságát a megkésett vetésekben is kiválóan kamatoztatja.