2018. november 26.
Az új fejlesztésű mezőgazdasági gumiabroncsok egyre nagyobb méretben (átmérő, szélesség) készülnek annak érdekében, hogy a nagy motorteljesítményű traktorok vonóerő kifejtését, illetve az önjáró betakarítógépek nagy tömegének hordozását alacsony talajtömörítéssel legyenek képesek megvalósítani.
2018. november 26.
Elengedhetetlen, hogy a gazdálkodó rendelkezzen alapvető talajtani ismeretekkel, a vizsgálati eredmények értékeléséhez szükséges áttekintő tudással, hiszen a talaj egyik legfontosabb természeti erőforrásunk, megóvása létérdekünk. Az ismeretek bővítésére kínál alkalmat Szabóné Kele Gabriella tollából származó cikk.
2018. november 26.
A tőzsdei jegyzések mind az USA-ban, mind Európában olyan értékeket értek el, melyek korábbi minimumok közelébe kerültek és ez a korábbi eladási pozíciók lezárását vagyis vételi hullám elindulását eredményezte.
2018. november 24.
Üzemóra számláló állással szükséges igazolni, hogy a jármű használatbavétele nem történt meg a tulajdonszerzés előtt.
2018. november 24.
Az írás az ipari paradicsom termesztésének globális helyzetével és a fontosabb termesztéstechnológiai elemek ismertetésével foglalkozik.
2018. november 24.
A harlekinkatica hazai megjelenése után rövid időn belül a leggyakoribb katicabogarunk lett. Annak ellenére, hogy mint ragadozó, jelentős hasznot hajt a kártevők szabályozásával, veszélyt jelent a Magyarországon őshonos rovarokra, így elterjedése természetvédelmi szempontból kifejezetten károsnak tekinthető.
2018. november 24.
A levéllikacsosság tünetegyüttes komplex eredetű betegségre vezethető vissza. Az őszibaracknál okozza a legsúlyosabb károkat, de emellett gyakran fordul elő kajszin, mandulán, szilván, de más növényfajokon is. A Thyrostoma carpophilum gombafaj mellett, számos más tényező is kiválthat hasonló tüneteket, így a háttérben genetikai eredetű és abiotikus kórokok, vírusok, baktériumok, más gombák és kártevők is állhatnak.
2018. november 24.
Az idei tartósan meleg idő pozitív hatással volt a mikulásvirág-termesztésre, magasabbak és nagyobb levelűek lettek a növények.
2018. november 23.
Az idén már 17. alkalommal megrendezett „A jövő tudósai, a vidék jövője”-konferencián a hagyományoknak megfelelően eddigi eredményeikről adtak számot a fiatal kutatók.
2018. november 23.
A követelmények jelentős részének manapság a nagy átmérőjű, széles profilú, radiál szerkezetű, nyitott nyílbordázatú (AS mintázatú), IF (Improved Flexion) vagy VF (Very High Flexion) technológiával gyártott gumiabroncsok felelnek meg leginkább.