Zöldség-Gyümölcs
Zöldség-Gyümölcs

Az örök második – ősi magyar körtefajták

Az örök második – ősi magyar körtefajták

Agrofórum Online

Hazánkban mindig is az alma volt a nagybetűs gyümölcs, a körte mindig csak az alma után következett – termesztésben és fogyasztásban egyaránt. Pedig az alma mellett a körtének is nagy hagyománya van hazánkban, sőt, számtalan finomabbnál finomabb ősi magyar körtefajta ismert, melyet akár nagyüzemi körülmények között is lehet sikeresen termeszteni.

Árpávalérő. Lehet, hogy sokaknak nem mond sokat ez a körtefajta, viszont akik ősi magyar körtefajták termesztésével foglalkoznak, most biztosan felkapták a fejüket. Az Árpávalérőt ugyanis már a római korban is megemlítik az akkori irodalmak, de sok helyen ősi magyar fajtaként tartják számon. Nevét onnan kapta, hogy érési ideje egybeesik az árpáéval, június végén-július elején már szedhető. Könnyű felismerni gyümölcsét, kisméretű, szabályos körtealakkal rendelkezik, héjának színe pedig citrom- és aranysárga. Elsősorban friss fogyasztásra javasolt fajta, ugyanis a tárolást nem jól tűri. De ez nem is probléma, fehér színű, illatos gyümölcshúsa tökéletesen megfelelő asztali fogyasztásra. Igénytelen fajta révén termesztése egyszerű, nem igényes sem talajra, sem éghajlatra.

A 15. században már ismert volt Erdély területén a Mézvackor elnevezésű körtefajta, amely sokunk kedvenc körtéje volt egykoron. Ez a fajta már-már gömb alakú – melynek nyaki része erősen hajlott formát mutat – kisméretű, sárgászöld színű a héja, édes ízű gyümölcsöket nevel. Elsősorban, az Árpávalérőhöz hasonlóan, azonnali fogyasztásra alkalmas, de emellett kiváló pálinka készülhet belőle. Már csak azért is készítettek belőle előszeretettel pálinkát dédapáink, mert kifejezetten bőtermő fajtának számított, nem volt ritka, hogy szó szerint roskadoztak a fák a megszámlálhatatlan gyümölcs súlya alatt. Nem véletlen tehát, hogy hazánkban kifejezetten népszerű fajtának számított korábban.

Újabb ősi nyári fajta a Kálmán körte, amelyet még többek között Budai körtének is neveznek. Az előző két fajtától eltérően a Kálmán körte gyümölcse középnagy méretű, puha húsú, igazán édes ízű. Tárolásával hosszabb távon nem érdemes próbálkozni, néhány napos tárolás után ugyanis romlásnak indul. Ezért gyümölcse elsősorban azonnali fogyasztásra ideális. Termőhelyet tekintve nem válogatós, szinte bárhol megterem, betegségekkel szemben azonban nem ilyen ellenálló. Varasodásra például kifejezetten hajlamos a gyümölcse. Mára hazai termőhelyének mérete jelentősen zsugorodott, a fajta fennmaradása lassan csak a házi termesztésnek köszönhető. Friss fogyasztásán túl még pálinka alapanyagnak is kiváló a gyümölcse.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A 8 legjobb zöldségféle magaságyásba

2024. március 28. 17:10

Az ajánlott zöldségek magjai március–áprilisban vethetők, hamar szedhetők, egészségesebb és frissebb alternatívát kínálva a bolti kínálathoz képest.

A cékla csökkenti a magas vérnyomást – igyuk préselve!

2024. március 27. 14:10

A legfrissebb kutatások szerint már napi egy csésze céklalé fogyasztása is jelentősen csökkentheti a magas vérnyomást – épp ugyanannyira, mint az e célra felírt gyógyszerek.

Elég egy innovatív öntapadós matrica a gyümölcsök és zöldségek frissességének megőrzéséhez

2024. március 26. 14:10

Az innovatív öntapadós matrica forradalmi megoldást kínál a gyümölcsök és zöldségek hosszabb frissességéért, prebiotikus összetevőjének köszönhetően pedig hatékonyan késlelteti a káros baktériumok elszaporodását.

Darabja 700 forint: ezt tudja a világ legdrágább epre

2024. március 26. 07:10

Az „Omakase Berry” névre hallgató eper elképesztő árakkal és páratlan ízélménnyel hódítja meg a világot.

Óriásberuházás valósulhat meg Mosonmagyaróvár térségében

2019. május 20. 08:17

Ha a beruházás a tervek szerint elkészül, s jelentősen megnő a paprika-, paradicsom- és az uborkatermelés, az nemcsak a magyar piacot látja el egész évben, de magas hozzáadott értékű áruként jóval jövedelmezőbb, mint a gabonanövények értékesítése.

Miért fontos az őszi lemosó permetezés?

2019. november 10. 06:38

K. Luca kérdése: Miért fontos az őszi lemosó permetezés alkalmazása? Milyen készítmények használhatóak?

Gyümölcstermesztés 2020-ban

2020. március 27. 06:36

A legtöbb fás szárú álló kultúrában már duzzadnak a rügyek, sok helyen pedig már színesednek is. Az időjárásjelentés szerint sajnos a következő hetekben ugrásra készen kell állnunk a termés védelme érdekében, mert a tavaszi fagyok jelentős károkat okozhatnak a terméskötésben, így meghatározhatják az egész év eredményességét.

Az üzletek zsugorítással próbálják elkerülni az áremelkedést?

2023. május 18. 09:16

A szupermarketeket azzal vádolják, hogy a gyorsan emelkedő költségek mérséklése érdekében egyre kisebbre szabják az epres dobozokat. Egy brit epertermelő szerint az üzletek a rendelések csökkentésével fenyegetőznek, sőt, jó néhányuk szándékosan csökkentik a csomagolás méretét, hogy ne kelljen áremelkedéssel terhelni a vásárlókat.