Növényvédelmi előrejelzés

A növények fejlődését veszélyezteti már a csapadékhiány

Agrofórum Online

Az elmúlt napok időjárását és növény egészségügyi helyzetét alapvetően a tartós szárazság határozta meg. Jelentősebb mennyiségű csapadék utoljára csak március elején esett, azóta a felső talajrétegek vízkészlete minimálisra csökkent. Húsvét hétfőjén gócosan esett ugyan néhány milliméter csapadék, de ez nem jelentős tényező a növények szempontjából, hiszen a napi párolgás ennél jóval több lenne, ha lenne miből. A kalászos gabonák szemmel láthatóan kiheverték a fagyok okozta levéltörést és elhalást, de a fejlődésük alaposan lelassult.

Őszi árpánál már vizsgálhatók a kalászkezdemények, a búza is a szárba indulás kezdetén van, tehát egy alapos áztató eső jól jönne a növények számára. Az őszi káposztarepce is megállt a szárnövekedésben, mintha várná a bőségesebb csapadék ellátottságot.

Árpa törpülés vírus (Fotó: Jancsó Tibor)

Egyre több riasztó fotó érkezik a gabonavírusok okozta kártételekről, ami felhívja a figyelmet a jelenlegi levéltetű elleni növényvédelmi technológia, főként az őszi védelem hiányosságaira. A jelenlegi szárazság a kórokozók számára sem kedvező. A gabonalisztharmat és a szeptóriás fertőzés terjedése a korábbi intenzív terjedés után megállt, hiába a magasabb hőmérséklet, de hiányzik a párás idő a kórokozók számára.

Árpa törperozsda

A sárgarozsda fertőzés szintje és veszélye a hőmérséklet emelkedésével a minimálisra csökkent. Ugyanez mondható el az árpát károsító rinhospóriumos- és hálózatos levélfoltosságról, viszont az árpa törperozsda fertőzése általánosnak tekinthető, még akkor is, ha mértéke messze van a járványveszélyes helyzettől.

Árpa vetésfehérítő bogár kártétele (Fotó: Jancsó Tibor)

A melegebb időben vetésfehérítő bogárból erős a betelepedés, táblaszéleken 10 hálócsapással 15-20 bogarat is lehet fogni, ami meghaladja a veszélyes szintet. A fogott bogarak száma növényfajonként és táblánként erősen változó, tehát táblaszinten kell dönteni a védekezés szükségességéről, mielőtt megkezdődne a bogarak szétszéledése és a peterakás a tábla belsejében is. Érdekesség, hogy a táplálékválasztás során a kártevő a búzát jobban kedveli, mint az őszi árpát, most viszont nem válogat, egyforma mértékű levélkártétel tapasztalható. Érdemes rendszeresen szemlézni a tavaszi árpát és a zab vetéseket is, mert fejletlenségük miatt sokkal érzékenyebbek a kártételre.

Repcefénybogár

Az őszi káposztarepce állományoknak mostanra sokkal nagyobbnak kellene lennie, de ehhez megkívánnák a bőséges esőt. A vetések zöme közvetlenül a virágzás előtt áll, némelyik táblán már bevirágzottak a növények. A hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan megnőtt a repcefénybogarak egyedsűrűsége is, napsütötte órákban 10 hálócsapással akár 20-30 bogarat is lehet fogni.

A vontatott virágzás miatt sok a bogár rágta bimbó, ami le fog hullani a növényről. Most a gyors virágzás sokat segítene a kártétel mérséklésében. A bundásbogarak már inkább a virágzó gyümölcsösökben találhatók, illetve a virágzó gyermekláncfüveken.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Egyhetes mélyponton a kukorica ára

2023. június 24. 07:32

A kukorica heti exportértékesítése mindössze 83 100 tonnát tett ki, közel a piaci becslések legalacsonyabb határához.

Látványosan megjelentek a gabonákon a kártevők – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. február 27. 14:10

Azt tartja a népi mondás, hogy „nem eszi meg a kutya a telet”. Ha ez igaz, akkor szomorú napok várnak még ránk.

A búza és a kukorica piaca lendületet kapott pénteken

2023. március 19. 09:47

Amerikában vegyesen mozogtak a terményárak pénteken, míg Európában az eladók voltak határozott fölényben.

Estek az árak, mert szárazabb és melegebb lehet az amerikai időjárás

2023. április 7. 07:38

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa mínuszban, míg a repcéé pluszban zárt. A befektetők az ünnepi hétvége előtt módosítják a pozíciókat.