Növényvédelmi előrejelzés

Az időjárás kedvez a burgonyavész előretörésének

Agrofórum Online

Az elmúlt hét folyamán folytatódott a nyárias, de kiszámíthatatlanul zivataros időjárás. A nagyobb zivatargócok áttevődtek az ország keleti, északkeleti tájegységeire, ahol egyes körzetekben felhőszakadással érkezett az égi áldás. Ezekben a térségekben kisebb-nagyobb belvizek alakultak ki. Az éjszakai hőmérséklet alig maradt el a 20 Celsius foktól, míg nappal 25-30 Celsius fok volt a jellemző. A meleggel párosuló magas páratartalmú levegő és az erős talajpára a betegségeknek és a kártevőknek egyaránt kedvez.

Megkezdődött az őszi árpa betakarítása. Termésátlagokról még kevés információ van, de az előzmények alapján rekordokra senki sem számít. A korábbi időszak viharos időjárásai az őszi árpát sem kímélték, így sok a megdöntött, összekuszált terület, ami nehezíti a zavartalan betakarítást. A megdőlt területeken kalászfuzáriummal erősebben fertőzött tételekre kell számítani. Az őszi búza is az érés felé közelít, néhány éretlenebb fajtában folyik a gabonaszipolyok kártétele, de védekezésre csak kevés helyen került sor. A bábozódásból előjött vetésfehérítő bogarak folyamatosan telepednek át a kukorica táblákba, ahol inkább látványos, mint veszélyes károkat idéznek elő.

Megdőlt árpa

Helyenként az intenzíven növekedő kukorica vetésekben elkezdődött a címerhányás. A kukoricamoly továbbra is intenzíven rajzik, de a korábban kikelt hernyók már jól érzékelhető károsításokat okoznak. A levélhüvelyek megrágása mellett már a szárban is megtelepedtek, de még friss tojásokat is lehet látni.

Kukoricamoly hernyója

Az amerikai kukoricabogarak még zömmel lárvastádiumban rágják a gyökérzetet, többségben L2-L3 lárvaként, de az ország középső térségében és délen már egy-egy kirajzó imágót is fognak a csapdák. Több tájegységben tovább erősödött a kukorica növények levéltetű fertőzöttsége, van terület, ahol a tövek 50%-a is fertőzött, másutt zöld cserebogarakat láttak táplálkozni a kukoricán.

Kukoricabogár imágó

Több helyen virágzik a napraforgó, máshol pedig csillagbimbós fejlettségű. Örvendetes, hogy a korábban igen intenzív levéltetű fertőzöttség alábbhagyott, és mezei poloskából sem látni veszélyes mértékű imágót és lárvát. A sok csapadék viszont kedvezett a kórokozók fellépésének, elsősorban a fakórothadásnak, valamint az alternáriás szár- és levélfertőzésnek. Más betegség tüneteivel most még csak szórványosan lehet találkozni, de a jelenlegi időjárás kedvező a betegségek számára, így a preventív védekezésnek most van itt az ideje.

Burgonyavész

Hasonló a helyzet a burgonya ültetvényekben is, a zárt növényállományokban kifejezetten kedvező a klíma a burgonyavész fertőzés kialakulásához, ezért folyamatos fungicid fedettséget kell biztosítani a burgonya számára.

Atkafertőzés szóján

A szója vetésekben már megjelentek a takácsatkák, és a táblaszéleken közepes-erős fertőzöttség alakult ki. A fertőzöttség az alsó és felső levelekre egyaránt jellemző, levelenként van ahol 15-20 atka is megszámlálható, de nagyon sok atkatojás is található a leveleken. Érzékenyebb szójafajtákon megjelentek a peronoszpóra első tünetei is.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Az almamoly folyamatosan repül – kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. augusztus 16. 13:40

Augusztus közepére ismét visszatért a forró nyári időjárás. A légköri frontok most elkerülik a Kárpát-medencét, legfeljebb egy-egy helyi zápor, zivatar alakul ki. A nappali hőmérséklet ismét 30 °C körüli, éjszakánkén 12-20 fokra hűl a levegő. Igen erős a hajnali harmatképződés, mert a talajpárolgás jelentős. Az időszak betegségeknek és kártevőknek egyaránt kedvező.

Most a mandula, a kajszi és az őszibarack megelőző védelme a legfontosabb feladat

2020. március 9. 12:30

Most a csonthéjasok moníliás virág- és hajtásfertőzésének a megakadályozása kell, hogy legyen a fő csapásirány a gyümölcsösök növényvédelmében.

Szép lenne a kukorica, de pusztítja a mezei vad

2018. július 18. 04:05

Az elmúlt hét száraz időjárása felgyorsította az őszi búza aratását, és amint végeznek vele, folytatódhat a rozs, a tavaszi árpa és a zab betakarítása. Csapadékosabb helyeken a kint levő búza kalászain megjelent a korompenész tünete.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (10. rész)

2020. január 15. 11:17

A hosszúra nyúlt őszök miatt különösen nagy jelentősége volt a repce regulátoros kezelésének, ami nagy területen két alkalommal is megtörtént, máskülönben a szárba indulás veszélye is fennállt.