26℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra
Növényvédelmi előrejelzés

Felébredtek téli álmukból a zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloskák

Agrofórum Online

A viszonylag enyhe téli időjárás a kerti pázsitot eléggé megviselte. Bár nem volt tartós hóborítás sehol sem az országban, ennek ellenére a gyepek állapota már első ránézésre is siralmas.

Sok helyen a vakond télen is táplálék után kutatott, feltúrva pázsitunkat is. Ha eddig nem tettük meg, egyengessük el a keletkezett halmokat és, ha szükséges, majd később vessük felül fűmaggal.

Vakondtúrások a gyepen

Itt az ideje elővenni a gyepszellőztető gépeket, hogy eltávolítsuk a tavalyi elhalt és összefilcesedett fűszálakat. Ezzel levegőhöz jut a gyökérzet és serkenti a gyökérnyaki rész bokrosodását. Az eltávolított fűmaradványokat bátran tegyük bele a komposztálóba vagy használjuk fel más növények talajának mulcsozására. Akár komposztálásra, akár mulcsozásra használjuk is fel az elhalt füvet, érdemes keverni elfásodott anyagokkal, például ágaprítékkal, falevéllel azért, hogy lassítsuk a szerves anyag lebomlását.

Mulcs

Az elhalt fűszálaktól megtisztított pázsitot már most érdemes az első adag fejtrágyával megszórni, hogy a tápanyagok minél hamarabb lemosódjanak a gyökérzónába. Érdemes kombinált hatóanyagú készítményeket használni, melyek folyamatos feltáródásukkal állandó tápanyagellátást biztosítanak. Az ilyen típusú műtrágyák a nedvességi és hőmérsékleti viszonyoknak megfelelően táplálják a füvet, lehetnek akár több hónapos tartamhatásúak is. A gyepszellőztetés és fejtrágyázás hatására pázsitunk rövid időn belül erőre kap és eleven tavaszi zöld színre vált.

Téli gyep

Ahogy haladunk a metszési munkálatokkal, ezzel párhuzamosan elvégezhetjük az ágaprítást is. Az faapríték sokcélúan hasznosítható, lassan lebomló szerves anyag, felhasználása különösen ajánlott. Komposztálva, növények talajára elterítve kiváló tápanyag, kellő vastagságban nagyon jó gyomelnyomó, gátolja a talajfelszín túlzott felmelegedését, megóvja a talajt a kiszáradástól, ezzel serkenti a talajéletet. Lassú lebomlásával folyamatosan tápanyagot szolgáltat a növények számára.

Komposztáló

A tavasz közeledtét jól jelzi néhány rovar aktivizálódása. Elsőként a katicabogarak jelentek meg a növényeken, kora tavaszi táplálék után kutatva. Minden bizonnyal áttelelt rovartojásokat keresnek, hogy felerősödve a későbbiekben segítsék a kártevők elleni küzdelmet.

Katicabogár

Kevésbé felüdítő látvány, de felébredtek téli álmukból a zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloskák is.

Zöld vándorpoloska

Először a lakásban telelő egyedek aktivizálták magukat, röpködve hívják fel a figyelmet magukra, de a kinti meleg és napsütés a többi kint telelő poloskát is mozgásra serkentette. Egyelőre nem táplálkoznak, hacsak nem az örökzöldeken és más zölden áttelelő növényen. Mindenesetre tojást még nem raknak, várják a teljes kitavaszodást.

Ázsiai márványos poloska imágó

Az enyhe tél eddig megkímélte a poloskákat is, így ebben az évben is jelentős károkra lehet számítani.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: mit hozott az eső?

2025. július 12. 08:10

A csapadék után fellélegeztek a növények – de a kórokozók és kártevők is újra támadásba lendültek a földeken.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság, perzselés, kártevők

2025. július 6. 13:10

Június utolsó hetében az extrém meleg és száraz időjárás kedvezett a kártevőknek, viszont a kórokozók visszaszorultak.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomok, atkák, bogarak

2025. július 5. 13:10

A forróság, az aszály és a kártevők is komoly nyomást gyakorolnak a nyári állományokra – figyelni kell minden részletre!

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság és vízhiány

2025. június 29. 08:10

A tartósan aszályos, forró időjárás nemcsak a kártevőknek, de a kertészeti kultúrák érési és stresszfolyamataira is komoly hatással van.

Kelnek az amerikai kukoricabogár lárvák, megjelentek a szipolyok

2020. június 17. 08:48

A késői csapadék az őszi kalászos gabonák és a káposztarepce terméskilátásain nem sokat segített, hiszen ezek a növények közvetlenül az érés előtt állnak, viszont a kukorica és napraforgó fejlődésében néhány nap alatt látványos változást hozott.

Szürkerothadás tizedeli a szeder megmaradt termését

2020. október 7. 09:01

Október első hetében száraz és csapadékos napok váltogatták egymást. A hőmérsékletek is ennek megfelelően változtak, nappal 20 Celsius fok körüli, éjszakánként pedig 5-10 fok volt.  Derült éjszakákon az alacsonyabb hőmérséklet dominált. Jelentősebb eső a nyugati tájegységekben hullott, a csapadék mennyisége kelet felé csökkenő tendenciát mutatott. A lehullott eső javította a talajok felszín közeli nedvesség ellátottságát. A korábbiakhoz képest alacsonyabb hőmérséklet és az esők beindították a fák lombhullását.

Elmaradhat a kalászosok bokrosodása és jön a vetésfehérítő is

2019. március 12. 10:36

Az elmúlt héten tovább folytatódott a kellemes tavaszi idő. A kiadós csapadékot hozó időjárási frontok továbbra is nagy ívben elkerülik a Kárpát-medencét. A talajok felső rétegében aggasztó mértékű a kiszáradás. Az áttelelt növények fejlődését most nem a hőmérséklet, hanem a vízhiány gátolja.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: tovább fog terjedni a szklerotínia

2023. augusztus 2. 09:10

Az elmúlt héten folytatódott a nyárias, kissé változékony időjárás. Több alkalommal hullott eső, szeszélyes eloszlásban és mennyiségben. Több helyen extrém mennyiségű jég is esett, jelentős károkat okozva.