Növényvédelmi előrejelzés

Felerősödhet a csőfuzáriózis a kukoricán

Agrofórum Online

Szeptember első dekádjában országszerte nyárias időjárás uralkodott. Az időjárási frontok elkerülték a térséget, a nappali hőmérséklet 25-30 Celsius fokot mutatott, éjszakánként viszont rendszeresen felfrissült a levegő, emiatt bőséges volt a harmatképződés. A rövidtávú előrejelzés továbbra is nyugodt, száraz időt jelez, ami kedvez az őszi betakarítási, talaj előkészítési és vetési munkálatoknak.

Teljes erővel folyik a napraforgó aratása és az azt követő szárzúzási, talaj előkészítési és tápanyag visszapótlási munkálatok. Az augusztus utolsó harmadától jobbára száraz és meleg időjárás kedvezett a napraforgó érési folyamatainak, de nem tudta eltüntetni a kelés óta létező táblán belüli növények közötti növekedésbeli különbségeket.

A deszikkálással megoldódott ugyan az érésben mutatkozó kiegyenlítetlenség, de a termés minőségi mutatóiban látszani fog a különbség. A növényegészségügyi állapot általában az augusztus eleji bőséges csapadék ellenére kedvezően alakult, a szárbetegségek közül idén az alternáriás fertőzés dominált, azt pedig a diaportés megbetegedés követte. A korábbi évekhez képest most kisebb fertőzést okozott a makrofominás pusztulás, valamint időben megállt a szklerotíniás- és botrítiszes tányérfertőzés.

A kukoricában felgyorsult az érés, a korai fajták teljes érésben, míg a későbbiek viaszérésben vannak. A nyári igen erősnek mondható gyapottok bagolylepke rajzás miatt az ország főbb kukorica termesztő körzeteiben szinte minden csövet károsítottak a hernyók. A magas populációt a helyben fejlődő és délről bevándorló egyedek utódai együttesen tették ilyen erőssé.

 

Az utolsó esők után hirtelen megjelent a károsított csöveken a csőfuzáriózis tünete. Most a fertőzés a szárazabb időjárás miatt stagnál, de csapadék esetén ismét meglódulhat a fertőzés üteme. Az érés felgyorsulása ellenére még mindig rakja petéit az amerikai kukoricabogár, a zöld leveleken pedig ismét erősödőben van a levéltetű és a takácsatka fertőzés.

A déli szójatermesztő körzetekben, a másodvetésű területeken nagy tömegben károsítanak a gyapottok- és a gamma bagolylepke hernyók. A hernyók a bevándorló populációból származnak, és a védekezési tapasztalatok alapján rezisztensnek mutatkoznak az acetamiprid hatóanyag iránt.

Nagy erőkkel folyik az őszi káposztarepce vetése. A vetőágy készítés minősége most jónak mutatkozik, remélhetőleg gyors és kiegyenlített lesz a növények kelése. A még mindig virító repce árvakeléseken nagyon sok a keresztesvirágú- és más földibolha, valamint a repcedarázs, így a vetések rendszeres ellenőrzése most különösen fontos feladat lesz minden repcét termesztő gazdálkodó számára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Törpül, sárgul az árpa?

2025. április 26. 13:10

Az árpa sárga törpülés vírus ellen, jobban mondva annak terjesztői ellen az őszi vetés után tudunk hatékonyan védekezni.

Házikerti teendők: fagykár, monília és szilvadarázs

2025. április 16. 13:10

A házikerti teendőket körvonalazza a monília, a poloskaszagú szilvadarázs megjelenése, valamint a fagykár is.

Levélfoltosság, őszi árpa: ideje elővenni a permetezőt + videó

2025. április 11. 14:30

A hálózatos levélfoltosság jelenlegi, korai stádiumában még lehetőséget ad a hatékony védekezésre az őszi árpában.

Növényvédelmi előrejelzés: fagykár és lappangó kártevők

2025. március 22. 08:10

Az esős napokkal egyidejűleg a hőmérsékleti értékek is csökkentek, az elmúlt napokban pedig visszatértek a fagyos éjszakák. A drasztikus lehűlés sajnos az idei évben is aggodalmat okozott a gyümölcstermesztők számára.

Erősödött a fekete cseresznye levéltetű fertőzése

2020. június 4. 04:36

A cseresznye fekete levéltetve újabb hajtásokon jelentkezett, így erősödött a fertőzés, a szívogatástól torzulnak a hajtásvégi levelek, a környező gyümölcsökön pedig megtelepedett a korompenész a mézharmat kiválasztás miatt.

Sok helyen súlyosbodott az aszály

2021. április 7. 09:17

Az elmúlt hét elején meleg napokkal megérkezett a tavaszinak nevezhető idő. A felmelegedést húsvétkor ismételt lehűlés követte, és csak a hónap közepén várható újra melegebb idő. Most nappal csupán 10-14 Celsius fok a nappali hőmérséklet maximuma, éjszakánként pedig a derült égbolt miatt rendszeresen fagy.

Bőven akad növényvédelmi tennivaló a gyümölcsösökben

2019. július 17. 05:36

Szeszélyes eloszlásban országszerte záporok, zivatarok alakultak ki, helyenként pedig jeget is hoztak a zivatarfelhők. Növényvédelmi téren bőven akad tennivaló.

Ha csapadékosra fordul az idő, fertőzni fog a tafrinás levélfodrosodás

2018. március 10. 17:17

Gyümölcsösökben már szinte minden növény metszhető, sőt igyekezni is kell, mert néhány faj rövid időn belül fakadni fog.