Növényvédelmi előrejelzés

Folyamatosan erősödik a levéltetvek aktivitása

Agrofórum Online

Az ősz továbbra is a szebbik arcát mutatja. Az utóbbi napokban a legmagasabb nappali hőmérséklet rendre 20 °C felett van és éjszaka sem süllyed 10 °C alá a hőmérő higanyszála. Eső szinte sehol sem hullott, de reggelre igen erős a harmatképződés, ami kedvez a még betakarításra váró gyümölcsfélék színeződésének, valamint a fák lombjának őszi pompába való öltözésének. Semmi sem akadályozta a szántóföldi munkák ütemes végzését, így gyorsan halad az őszi vetés és a kukorica aratása. A természetes vízleadásnak köszönhetően egyre kevesebbet kell szárítani a kukoricát. A folyamatosan csökkenő kártevő aktivitás mellett azonban néhány károsító még a korábban tapasztalt kártételt folytatja.

Őszi káposztarepcében a védekezéseknek köszönhetően alábbhagyott a repcebolha és a repcedarázs helyenként igen erőteljes károsítása. Folyamatosan erősödik viszont a levéltetvek aktivitása. A fertőzés nagysága országrészenként eltérő ugyan, de szinte minden repcetáblára jellemző. A magasabb fertőzési index inkább a fejlettebb növényállományokra jellemző, és ahol a korábbi időszakban több eső esett. A levéltetű fertőzés miatt fokozott a veszélye a vírusbetegségek terjedésének, ami a tudományos vizsgálatok szerint termésveszteséggel jár.

Levéltetvek repcén

A vetési bagolylepke lárvája országos szinten is komoly gondokat okozott már korábban is, de azóta újabb fertőzéseknek lehetünk szemtanúi. A mocskospajor okozta károk nemcsak a repcére, hanem más vetésekre is jellemzőek, beleértve a zöldítés céljára elvetett területeket is. A talajmunkák által csak a lárvák egy része pusztul el és szedik össze a szántóra gyülekező madarak, a maradék kártevő áttelel, és tavasszal ismét pusztítani fogja a fertőzött táblák vetését.

Agrotis segetum mocskospajor

A kukorica aratását eddig kevésbé gátló csapadék miatt a fuzáriumos csőfertőzés is alacsony szinten maradt, pedig az igen jelentős és hosszú ideig tartó kukoricamoly és gyapottok bagolylepke fertőzés mellett ennek minden esélye megvolt. Ha továbbra is kedvez az időjárás az aratásnak, nem fog a fertőzés szintje erősödni.

Kukorica fuzáriumos csőpenész

A szárazság továbbra sem segíti az őszi kalászos vetések egyenletesebb kelését. Sok még a kiegyenlítetlen őszi árpa és búza. A levéltetvek és kabócák ennek ellenére gyorsan megtalálták a vetéseket, és általánosan jellemző a levéltetű-kolóniák folyamatos kialakulása. Napos időben könnyedén megfigyelhetőek a röpködő szárnyas levéltetvek és a fürgén mozgó kabóca imágók.

Levéltetvek búzán

Hosszú ősz esetén alaposan megnőtt a vírusfertőzés veszélye, ezért továbbra is figyelni kell a kártevőfertőzés alakulását sárgatálakkal és ragacsos fogólapokkal.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

A kajszira, őszibarackra kell most leginkább vigyázni

2021. március 30. 08:12

Már aggasztó mértékű a kora tavaszi aszály. A felmelegedés hatására felgyorsult a gyümölcstermő növények fejlődése, március utolsó napjaiban mindenütt virágzásnak indult a mandula után a kajszi, az őszibarack, kifakadt a meggy, a cseresznye, birs, egérfüles állapotban van az alma és a körte. A szőlő rügyei duzzadnak, aki későn metszett, ott megindult a vesszővégeken a nedvfolyás.

Tovább folytatódik a kukoricamoly rajzása és már a napraforgó szárbetegségei is megjelentek

2018. június 12. 10:46

A mostani időjárási környezetben a kártevők és kórokozók egyaránt megtalálják biológiai igényüket a gyors felszaporodáshoz.

Országszerte kritikusan magas a mezeipocok-fertőzöttség – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2023. október 24. 17:10

Október utolsó hetében még mindig várat magára az őszies időjárás. A napokban ugyan átvonult a Kárpát-medence felett egy váltakozó hőmérsékletű front, de csak átmeneti lehűlést okozott. Jelentősebb csapadékot elsősorban a délnyugati-északkeleti tengely mentén hozott, az Alföld déli tájegységei ismét kimaradtak az áztató esőből.

Növekszik a bolharágás kártétele az őszi káposztarepcén

2019. október 1. 08:17

A repce állományokon folyamatosan kelnek a fiatal repcedarázs álhernyók, hiszen a darazsak már a növények kelése óta repkednek a táblák fölött, várva az első növényekre.