Növényvédelmi előrejelzés

Jelentős a poloskák és az amerikai lepkekabóca térnyerése

Agrofórum Online

Meleg, 30 °C feletti napokkal kezdődött augusztus első dekádja. Éjszaka azonban rendre 20 °C alá süllyedt a hőmérséklet. A hőségnapokat csak elvétve zavarták meg zápor- és zivatarfelhők. A korábbi, bőségesebb csapadéknak köszönhetően a növények nem szenvednek a melegtől. Sajnos az idei szezonra is jellemző az átlagosnál jóval több napégéses tünet, még olyan növényeken is, melyekre korábban ez nem volt jellemző. A jelenlegi időjárás az őshonos károsítók mellett egyértelműen kedvező az inváziós kártevők számára.

Már sokadjára fel kell hívni a figyelmet a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska nagy arányú térnyerésére. Az előbbi feltűnő zöld színével, míg a másik fürge mozgásával hívja fel magára a kerttulajdonosok figyelmét. Még sok idő van az ősz kezdetéig, de már most is nagyon sok lárva és kifejlett imágó van a haszon- és vadon élő növényeken. Rendkívül széles tápnövénykörük miatt szinte minden növényen szívogatnak. A szabadföldi paradicsom, paprika, padlizsán mellett az érő gyümölcsféléken is tömeges jelenlétük. Zavaró létszámuk esetén kénytelenek vagyunk védekezni, de minden esetben szigorúan be kell tartani a felhasznált készítményre vonatkozó élelmezés egészségügyi várakozási időt.

Zöld vándorpoloska

A selyemfényű puszpángmoly nyári nemzedéke ismét erőteljesen rajzik. A heti fogások száma a hónap első hetében rendre meghaladja a 10-15 feletti értéket. A kártevő szokása szerint a rajzás hosszabb ideig is eltart, általában már kikelnek az első hernyók, de még akkor is rajzik a lepke. Emiatt a kártétel is elhúzódó, tehát egyetlen védekezés nem lesz elegendő a növények megóvására. A jelenlegi rajzás mellett még az ősz folyamán várható az áttelelő nemzedék ismételt megjelenése is.

Selyemfényű puszpángmoly lepke

Hasonlóan a poloskákhoz, az amerikai lepkekabóca erőteljes térnyerése figyelhető meg. Szívogatásával és vattapamacsra hasonlító bevonatával szintén nem válogat a gazdanövényekben. A vattacsomók mellett rengeteg mézharmatot választanak ki a növényi nedvekből, ezért lesznek ragacsosak és korompenészesek a megtámadott növények.

Amerikai lepkekabóca

A szőlő fokozottan veszélyes szívókártevőjéről, az amerikai szőlőkabócáról is szót kell ejteni. Elsősorban ez a kártevő a felelős a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma betegségének a terjedéséért. A fertőzött növényekről a kabóca képes megfertőzni az egészséges szőlőtőkéket. Fokozottan veszélyes betegségről lévén szó, a vektor kabóca elleni védekezés kötelező, melyhez vissza nem térítendő támogatás jár a termelők részére.

Amerikai szőlőkabóca imágó

A védekezést már korábban, a kabócák L3- as lárvastádiumában kell megkezdeni. Jelenleg a kártevők zöme már kifejlett imágó alakban van, de a védelem még most sem késett el. A fertőzöttség nagyságát a szőlőültetvénybe kihelyezett ragacsos sárgászöld lapokkal tudjuk felmérni. Karantén kártevőről lévén szó, már egyetlen egyed is indokolja az amerikai szőlőkabóca elleni védelmet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Védekezzünk a levéltetvek ellen a gyümölcsösökben!

2020. március 31. 11:32

Az alig kifeslett levelű almafákon és ribiszkén máris jelentkeznek az első levéltetű szívogatás tünetei.

A levéltetvek miatt megjelent a korompenész

2021. június 15. 10:18

Az elmúlt héten uralkodó nyárias időjárás hatására felgyorsult a növények növekedése és fejlődése. A napi maximumok általában 25-30 Celsius fok körül alakultak, és éjszaka sem hűlt le 10 fok alá a hőmérséklet. Csapadék csak elvétve, szórványosan hullott, minimális mennyiségben. A kedvező időben az őszi árpa érési folyamatai felgyorsultak, a termés elérte a viaszérés állapotát, a homoki területeken rövid időn belül megkezdődik az aratás.

Kihívást jelent az almamoly és a vértetű fertőzése az almásokban

2019. augusztus 14. 09:19

Az almásokban most elsősorban a lisztharmat fertőzés terjedésének kedvez az időjárás. Az almamoly változatlanul nagy tömegben fogható a csapdákkal, az almafa vértetű terjedése is országosan komoly kihívást jelent.

A szárazság mellett kártevők és kórokozók is veszélyeztetik az őszi vetéseket

2018. október 24. 08:45

A mezei pocok felszaporodása mellett igen jelentős a kabócák, a levéltetvek és a gabonafutrinka fertőzöttség az őszi vetésekben. Repcén egyre nagyobb jelentőségűnek tartják a tarlórépa sárgaság vírust, míg árpán és búzán az árpa sárga törpülés vírusa jelenti a fő veszélyt a növényekre.